szerző:
Murányi Gábor

Plágiummal gyanúsították meg 1936-ban a Nemzeti Színház igazgatóját. Az ügy rövid ideig tartó, a szakmai utókor által is elfeledett botrányt kavart csupán, noha a doktori disszertációban valóban hemzsegtek a vendégszövegek.

„Felhívjuk illetékes köreink figyelmét arra a javaslatunkra, hogy Németh Antal önkéntes nyugalomba vonulása esetén hívják meg a Nemzeti Színház igazgatói székébe Lorenz Kjerbüll-Petersent.” A kultusztárca urának, Hóman Bálintnak címzett ironikus jó tanács 1936 februárjában, a Szép Szó című folyóirat beköszöntő számából érkezett. Az I. P. monogramú szerző azért nyilvánította szükségesnek a fél évvel korábban „puccsszerűen” kinevezett színidirektor leváltását, mert az egyebek mellett „Hóman-boynak”, „szakképzett dilettánsnak” titulált rendező, állítása szerint, plagizálás bűnébe esett: az említett német szerző művéből kölcsönzött hét évvel korábbi doktori disszertációjába. Dr. Németh Antal – aki a színházi szokásokra fütyülve egész életében rigorózusan ragaszkodott a neve előtti két betűhöz – már megszokhatta ugyan a „balról és jobbról egyaránt érkező aljas hajszákat”, e vádat azonban „érthető” felháborodással fogadta. Az ügy súlyára tekintettel pedig azt ígérte, hogy az őt befeketítő állításokra hamarosan „alaposabban” is visszatér.

Ignotus Pál
©

 Ezt azonban sosem tette meg. A nemzet és a Nemzeti nagy kérdései pedig olyannyira elfedték a szóban forgó epizódot, hogy a HVG még a Németh Antallal foglalkozó színháztörténészek közt sem talált senkit, aki hallott volna a háromnegyed évszázaddal ezelőtti esetről. Pedig a Németh által akkor „ismeretlenként” lekezelt orgánum (amely szellemi otthont adott József Attilának élete utolsó éveiben) társszerkesztőjét az idő tájt már nemcsak a Nyugatot alapító Ignotus fiaként, hanem vitriolos tollú publicistaként is jegyezték. Ignotus Pál könyvkritikája azért is rítt ki a sorból, mert a Nemzeti Színház irányítóját szakmai oldalról kezdte ki tanulmányméretű cikkében. A doktori disszertáció – amelyet Németh 1929-ben A színjátszás esztétikájának vázlata címmel adott közre – „mind elgondolásában és szerkezetében, mind pedig számos részletében feltűnő hasonlatosságot mutat Lorenz Kjerbüll-Petersen jeles német esztétikus alapvető művével”, az 1925-ben Németországban Die Schauspielkunst (A színjátszás művészete) címmel megjelent monográfiával.

Kétség sem fér ahhoz, hogy Ignotus tollát politikai szándékok vezették; főállásban annak a liberális napilapnak, az Esti Kurirnak volt vezető publicistája, amely kezdettől élesen támadta „az önjelölt diktátorjelölt”, Gömbös Gyula miniszterelnök „reformkormányának” minden intézkedését, így azt is, hogy a Nemzeti Színház élére „a tehetségénél jóval ambiciózusabb színpadi doktort” nevezte ki. Méghozzá úgy, hogy az előző direktor, Voinovich Géza a lakásából kilépve egy bulvárlap rá várakozó riporterétől tudta meg: hiába indult a minisztériumba teátruma költségvetéséről tárgyalni, már nem ő a Nemzeti igazgatója. 

 Valószínűsíthető az is, hogy már az Esti Kurirnak az 1935. szeptember eleji társulati évadnyitó után írt, A sugárzó igazgató című, dörgedelmes szerkesztőségi cikke is Ignotus Páltól való. Noha korábban nemigen foglalkozott behatóbban színházi ügyekkel, pár hónappal később I. P. a Szép Szóban is megszólalt, és a „feltűnő hasonlatosságokat” példák sorozatával támasztotta alá. Az egymás mellé tördelt citátumokból első pillantásra is egyértelműsíthető, hogy a két dolgozat már a bevezető sorokban is rímel egymásra. Németh doktor 1929-ben, Kjerbüll-Petersen 1925-ben állította azt, hogy az ő könyve az első, amely módszeresen dolgozza fel a színjáték esztétikáját; hogy pedig őelőttük az esztétikusok miért nem foglalkoztak ezzel, arra érdekes módon mindkét szerző ugyanazon Schiller-vers ugyanazon strófájában vélt feleletet lelni.

A gyanúba hozó cikk egy oldala

A doktori disszertáción és az azt ihlető köteten Ignotus Pál igen akkurátusan rágta végig magát. Kimutatta, hogy dolgozatának fejezetcímeit Németh vagy egy az egyben, vagy megközelítően azonos formában vette kölcsön az övénél jóval terjedelmesebb német kötetből. Apró eltérések persze akadtak: Németh „A közönség élménye”, Kjerbüll-Petersen „A közönség jelentősége” cím alatt elemezte ugyanazt, vagyis „az egyéniség és a kollektív lélek” feloldódását a tömegben. A kritikus valósággal lubickolt, merthogy az 55 oldalas Németh-dolgozatnak szerinte nemcsak a szerkezete, gondolatmenete hajazott Kjerbüll-Petersen 260 oldalas monográfiájára, de a „köztudomás szerint a színpadi kérdések kiváló elméleti ismerőjének” szófordulatai és citátumai is oldalanként gazdagították a kimeríthetetlen példatárat. A láthatóan kedvtelve csemegéző Ignotus Pál jószerével minden állítást górcső alá vett, így még azt is észrevette, hogy a hét évvel korábban dicsérettel elfogadott disszertáció írója igencsak sietve és figyelmetlenül dolgozott. Németh a legtöbbször hivatkozás nélkül azonosult a német szerző által is másoktól kölcsönvett gondolatokkal, ám gyakran – kajánkodott Ignotus Pál – „elfelejtette a Kjerbüll-Petersen-kötetből kimásolt szövegből törölni az idézőjeleket”. 

Németh Antal
©

 A nagy leleplezésnek szánt tanulmány azonban nem robbant. Még a polgári radikális társadalomtudományi folyóirat, a Századunk is csupán „kedves pikantériának” nevezte az egyébként meleg szavakkal köszöntött új laptárs által feltálalt esettanulmányt. Maga a fülön csípett direktor, aki más támadások alkalmával bírósághoz fordult, ezúttal egyetlen kurta nyilatkozattal intézte el a „rosszhiszemű beállítást”. Február végén, amikor a kormányközelivé tett Magyarország című napilap riportere a Bánk bán főpróbájának szünetében az orra alá dugta a „legújabb támadást”, a direktor rögvest visszalőtt, s az őt doktorrá fogadók háta mögé bújt. „Ha rólam fel is tételezi Ignotus Pál, hogy loptam (...) ne tételezze fel néhai Négyesy László professzoromról és a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karának többi professzoráról, hogy nem ismerték Lorenz Kjerbüll-Petersen négy esztendővel előbb megjelent munkáját (...) Aki ugyanis utánanéz, megállapíthatja, hogy – mint minden doktori értekezlet – az enyém is számol az addig megjelent irodalommal, bőven el van látva jegyzetekkel, és a jegyzetekben megneveztem Kjerbüll-Petersent éppúgy, mint a többi esztétikust, akinek könyvéből idéztem. Természetes, hogy az idézett író neve nem szerepelhet minden sorban...”

Ami igaz, az igaz: a gépelve 130-140 oldalas disszertációban kilenc alkalommal is olvasható az 1920-as évek végén a berlini ösztöndíjas Németh Antalt okító „világhírű professzor” neve. Csakhogy Ignotus Pál kifogása nem az volt, hogy Németh említetlenül hagyta a „forrást”, hanem az, hogy „túlságosan mélyet” merített a könyvéből, ráadásul túl sokszor jelölés nélkül és szó szerint. Vagyis az olvasó nem tudhatta, mikor olvassa Németh Antal, és mikor Kjerbüll-Petersen eszmefuttatását.

Az affér folytatása elmaradt. Abban semmi meglepő nincs, hogy Németh doktor nem tartotta be ígéretét, s nem kezdett számára kínos magyarázkodásba. Már csak azért sem, mert a mind rövidebb kantárra fogott országos sajtó mondhatni varázsütésre tért napirendre a skandalumgyanús történet fölött. Meglepőbb, hogy a buldogtermészetű Ignotus sem erősködött tovább. Holott a színháztörténészek által utóbb igen magasra értékelt disszertáció (lásd Korszak, alkotás című írásunkat) kivesézésekor nem a levegőbe beszélt: doktorátusának mielőbbi megszerzéséért Németh Antal valóban meglehetősen szabadon használta föl, sajátította ki egykori mesterét. 

 Effajta stiklikért a villódzó tehetségű, a saját kora előtt járó és akadályt nem ismerő Németh korábban sem ment a szomszédba. Mivel a szakma konzervatívjai – ahogyan egyik életrajzírója, Balogh Géza fogalmazott – „szemtelenül fiatalnak” tekintették ahhoz, hogy 27 esztendősen színházi lexikont főszerkesszen, az egyébként „rögeszmésen precíz” fiatalember a róla szóló szócikkben három évvel öregebbé, tapasztaltabbá maszkírozta magát. E „kegyes csalással” az 1903 májusában született színitudós az ominózus doktori címét is „időben”, vagyis 29 éves korában szerezte meg. Abban az esztendőben, 1929-ben, amely amúgy fordulópontot hozott a pályáján: a németországi tanulmányútján az avantgárd színház kulisszatitkaival is felvérteződött szakembert akkor szerződtette a Szegedi Városi Színház, és már az első évadban negyedszáz darabot állított színpadra. Sőt akkor kapott megbízást a kétkötetes, nemzetközi kitekintésű Színészeti lexikon szerkesztésére, és akkor kezdett tanítani is.

A plágiumaffér ismeretében talán az sem kelt igazán meglepetést, hogy a maga idejében hézagpótlónak, azóta pedig szakmai alapműnek tekintett lexikon szócikkei közé Lorenz Kjerbüll-Petersen – Németh Antal más „világhírű professzoraival” ellentétben – nem került be.

MURÁNYI GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
HVG HVG Hetilap

Korszak, alkotás

Németh Antal A színjátszás esztétikájának vázlata című, 1929-es doktori disszertációját a színháztörténet a...

A Bakáts téren rabolt és verekedett, keresi a rendőrség

A Bakáts téren rabolt és verekedett, keresi a rendőrség

Kínai kézbe kerül a mátyásföldi Ikarus-telep

Kínai kézbe kerül a mátyásföldi Ikarus-telep

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Hosszan elbeszélget Merkel és Orbán

Hosszan elbeszélget Merkel és Orbán

Felhős lesz a hosszú hétvége

Felhős lesz a hosszú hétvége

Hangok, okospohár és klimatizált párna segíthet átvészelni a kánikulát

Hangok, okospohár és klimatizált párna segíthet átvészelni a kánikulát