Hűtlenül hátat fordított hazájának Bartók Béla 1940-ben, vagy hiperérzékeny művészként emigrálásával kívánt félhangosan tiltakozni a mind erőteljesebben jobbra forduló magyar politika ellen? A világon a legismertebb magyar komponista halálának (szeptember 26-i) hetvenedik évfordulóján számos emlékezés járta körül a bartóki életút ezen „talányos fordulatát”.
Találkozhat-e író a politikával? Kevesen válaszoltak nemmel e kérdésre, amikor a diktátorhajlamú miniszterelnök, Gömbös Gyula hívta meg őket.
Érinthetetlen tabutéma volt évtizedeken keresztül, hogy a nemzeti költőfejedelem, Illyés Gyula felesége volt egykoron József Attila Flóra-verseinek ihletője. Az irodalomtörténeti jelentőségű háromszöget a rendszerváltás óta könyvek, tanulmányok sora taglalta. A napokban kiállítás nyílt a kivételes asszonyról, de az ott sem derül ki, hogy Flóra Szabó Lőrinc múzsája is volt.
Az Eichmann-tárgyalás archív felvételeiről a többedik bőrt lehúzó amerikai játékfilm hazai bemutatója nyomán felújultak a történelmi-politikai viták az „íróasztalgyilkos” magyarországi tevékenységéről. Az 1961-es pert már a berendezkedő Kádár-rezsim is napi politikai haszonszerzésre próbálta felhasználni.
Halála után húsz évvel szinte csak a műkereskedelemben ismerik az első nem autodidakta cigány festő, Péli Tamás nevét, aki diplomáját a Holland Királyi Képzőművészeti Akadémián szerezte, és a művészet mellett többször is megmártózott a politikában.
Közel másfél száz szerelmes vers örökíti meg azt a három, eltérő hőfokú kapcsolatot, melyek főszereplője ugyanaz a rejtélyes nő, Kozmutza Flóra volt. A legtitkoltabbal, Szabó Lőrinccel való egymásra találását csak mostanában fedezték fel.
Nem csitul a botrány a Szabadság térre vizionált német megszállási emlékmű kapcsán. Az előzetes egyeztetést a szótárából kiiktató kormány, fütyülve a történészi ellenérvekre és polgárai érzékenységére, ezúttal is aktuálpolitikai céljaihoz igazítja a múltat.
Példátlan vehemenciával vett részt 1989-ben a magyar rendszerváltásban a napokban, 72 éves korában elhunyt Mark Palmer. Az amerikai nagykövet több, vihart kavart akciójának részletei máig tisztázatlanok.
Ellenforradalmárságáért kiszabott másfél éves börtönbüntetését letöltve a magyar költészet kimagasló gyászversével, a Sirállyal tért vissza az irodalmi életbe Zelk Zoltán, akit a minap egyhangú szavazással választottak a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává.
Szegedi Csanád felmenőivel kapcsolatos vallomása ráirányította a figyelmet az első zsidótörvényt elfogadtató Imrédy Béla miniszterelnök hasonló, 1939-es ügyére. Most a HVG Imrédy-üggyel kapcsolatos 1998-as cikkét tesszük közzé.
A munkaidő kihasználtsága számítástechnikával is ellenőrizhető, de az ötlet százéves. Annak idején a kontrollt nem csak elszánt osztályharcosok ostorozták.
„Az akolmelegtől és a nyájszellemtől való ösztönös irtózásom tett magányossá” – írta a 2005. október 13-án elhunyt Eörsi István. Az elvtárs-, a polgár- és nemritkán barátpukkasztó, örök vigyori író-költő-publicista munkásságának sarkpontja volt a cenzúra. Ennek legkisebb jelére Don Quijote-i csatába indult a kommunizmus éveiben éppúgy, mint a rendszerváltás után.
Akkora siker volt, hogy másképp ugyan, de érdemes újraindítani a Tények és Tanúk történeti sorozatot, amelyre annak idején a kis leleplezések mellett nagy elhallgatások voltak jellemzőek.
Hóman Bálint politikai tevékenysége védhetetlen és vállalhatatlan – nyilatkozta ki az utóbbi napokban az Orbán-kormány immár három minisztere is. Csak hát „a megbízatásom előtt hozott döntést az Igazságügyi Minisztériumnak” végre kellett hajtania – indokolta Trócsányi László, hogy tárcája miért támogatja mégis 15 millió forinttal a háborús bűntett vádja alól nemrégiben rehabilitált történész-politikus Székesfehérvárott felállítandó szobrát.
Szakmai tudásának hiányát arroganciával ellensúlyozta Magyarország első női minisztere, a nevét viselő törvényhez viszont már alig volt köze, mivel ügybuzgalma önmagát is felőrölte.
A Nobel-díjas író minap megjelent „halálnaplójának” olvasói nehezen függetleníthetik magukat attól a hívei és ádáz ellenfelei körében egyaránt megrökönyödést keltett gesztustól, hogy Kertész Imre egy hozzá méltatlan kitüntetést fogadott el.
Kádár Jánoshoz hasonlóan korántsem nyugodhattak békében az ország XX. századi vezetői, közülük jó néhányan több temetést is „megéltek”.
Gömbös Gyula saját tábora is csak visszafogottan lelkesedett azért az 1935-ös sikerpropaganda-kiadványért, ami - a kiszivárgott elképzelés alapján - a most tervezett Magyar Krónikához kísértetiesen hasonló retorikát használt.
„Egész életemben ugyanazon a regényen dolgoztam” – mondja a bejelentett elhallgatását megtörő Kertész Imre. A betegségéről és a halálról is beszélt a HVG-nek a Budapestre csendben visszaköltözött Nobel-díjas író, akinek naplójegyzetei a napokban jelentek meg Berlinben.
Valódi és mondvacsinált kommunista tabukat feszegető, nem egy esetben évtizedekre raktárba zárt könyvek árasztották el negyedszázada, a rendszerváltás előévében a magyar könyvpiacot.