Magyar fejlesztésű mesterséges intelligencia segítheti a sebgyógyulást
A magyar kutatók mintegy 5500 beteg sebéről készült 220 ezer fotóval tanították meg a mesterséges intelligenciának, mikor kell kötszert váltani egy sérülésen.
A magyar kutatók mintegy 5500 beteg sebéről készült 220 ezer fotóval tanították meg a mesterséges intelligenciának, mikor kell kötszert váltani egy sérülésen.
hvg.hu
A szegénység mellett az egészségtelen, vagy akár a húsmentes étrend is oka lehet a magasságcsökkenésnek.
MTI
Az Inspiration4 hivatalos Twitter-csatornájára négy felvétel került ki a civil legénységről.
hvg.hu
Egy áprilisi jelentés még arról szólt, hogy 10 emberből 1 szenved hosszú távú tünetektől.
hvg.hu
Víz alatt dolgozó fotósok munkáját értékelte a zsűri. A pályamunkák alapján nem volt könnyű dolguk.
hvg.hu
Az ENSZ mellett az Észak-Koreával szomszédos országokat is aggasztja a fegyver, amit Phenjan nemrég sikeresen tesztelt.
hvg.hu
Megtévesztik és csapdába ejtik a szúnyogokat azok az utcára helyezett szerkezetek, amelyeket Hyères városában üzemeltek be.
hvg.hu
Életünk körülbelül kilencven százalékát beltérben töltjük, ahol – bár nem is vagyunk tudatában – a levegő sokszor akár ötször szennyezettebb, mint kültéren. Legyen szó iskolákról, irodaépületekről, szállodákról, éttermekről vagy akár nagyobb üzlethelyiségekről, ma már léteznek olyan mindenhol alkalmazható, beltéri levegőminőség-érzékelők, amelyek segítségével mérhető a levegő szennyezettségi szintje, és jelzést kaphatunk, ha beavatkozásra van szükséges.
Daikin
Eddig ismeretlen faj tagjaként azonosítottak egy fosszilizálódott, hosszúlábú óriáspingvint, melynek maradványaira gyerekek bukkantak egy nyári táborozás során az új-zélandi Waikatóban.
MTI
Újabb, az eddiginél részletesebb teszeterdmény került elő, ami megmutatja, mennyivel több izmot pakoltak az iPhone 13 Próra az elődjéhez képest.
hvg.hu
A súlyos fertőzéssel szembeni védelem pedig húszszoros lett azoknál, akik kaptak egy harmadik oltást is. A kutatás szerint az emlékeztető oltás 12 nappal a beadása után nyújt teljes védelmet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Sokan félnek, de csak mert kevesen tudják: a kártyaadatok elmentésének kényelmével szemben lényegében semmilyen biztonsági kockázat nem áll.
hvg.hu
A Jobbik által kiadott alkalmazásban azok az állomások is láthatók, amiket érintett az adott járat. Már ott, ahol a jelet nem kapcsolták ki.
hvg.hu
„A bolygó felmelegszik és élhetetlenné válik, akár már az unokáink számára, s hogy ez ne így legyen, vissza kell fogni a széndioxid-kibocsátást” – mondja Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport igazgatósági tagja. Az energiacég a nagy nemzetközi vállalatcsoport tagjaként úttörő szerepet játszik Magyarországon a fenntartható energetikai megoldások elterjesztésében, az e-mobilitástól, a napelemes rendszerek telepítésén át, egészen az évtizedekkel ezelőtt épített villamos hálózatok fejlesztéséig. A szemünk előtt alakul át az energia világa, ami a mindennapi életünkre is hatással lesz, erről beszélgettünk.
E.ON
Oroszország korábban a választásokba beavatkozással vádolta meg a két céget, ha azok hagyják, hogy a bebörtönzött Navalnij alkalmazása letölthető legyen.
hvg.hu
Egy amerikai kutatás a kilakoltatási moratórium felfüggesztése és a Covid–19-fertőzések kapcsolatát elemezte. Arra a megállapításra jutott, hogy a kilakoltatás nem csak azokat érinti hátrányosan, akik elveszítik a lakhatásukat.
hvg.hu
Kathy Patten esetét orvosi csodának tartják. A klinikai halálban töltött időnek katasztrofális hatásai lehetnek az agyra, a maradandó károsodás sem kizárt.
hvg.hu
Érdekes kérdés, hogy mi a helyzet a jogdíjakkal, amikor egy DJ mixel össze sok számot, néha olyan ügyesen, hogy szinte fel sem lehet ismerni az eredeti előadót. Az Apple Music a Shazamot hívta segítségül a megnyugtató válaszhoz.
hvg.hu
Azokat várják, akiknek esedékes volt a második oltásuk, de azt valamiért mégsem kapták meg.
hvg.hu
A Google nemrég lehetővé tette, hogy aki szeretné, számítógépe böngészőjében megváltoztassa a kereső kinézetét.
hvg.hu