Kormányzati szerveknek ad mesterséges intelligenciát a Google
A Google is beszáll a kormányzati szervekért zajló piaci küzdelembe, ennek eredménye pedig a Gemini for Government lett.
A Google is beszáll a kormányzati szervekért zajló piaci küzdelembe, ennek eredménye pedig a Gemini for Government lett.
HVG
A klímaberendezések pár évtizede még csak a gyárakban voltak fellelhetők, míg mára küszöbén állunk a „klíma 2.0” forradalomnak. A gyártók sosem fektettek ekkora hangsúlyt a felhasználói élményre és a kényelemre, idővel pedig a mesterséges intelligencia és a tudatos életmód újabb szempontokat hoztak az eszközök fejlesztésében.
Samsung
Az Apple-höz hasonlóan a Google is készített egy dedikált jelszókezelő alkalmazást, amit pofonegyszerű használni.
HVG
Elsőként Indiában tette elérhetővé az eddigi legolcsóbb előfizetési csomagját az OpenAI, de a szavaikból azt lehet kivenni, hogy hamarosan más piacokon is lehet számítani a ChatGPT Go megjelenésére.
Az internet népművészeit megihlette Sulyok Tamás köztársasági elnök bátor kiállása a kárpátaljai Munkácsot ért rakétatámadás után. Tálcán kínáljuk a legjobb alkotásokat, itt a Sulyok-féle oroszmémtorta. Tudjukkik már a spájzban vannak.
HVG
A legtöbb ember viszonylag rövid ideig képes visszatartani a lélegzetét, ám vannak olyan népcsoportok, ahol a genetika miatt ez hosszú időn át lehetséges. A világrekordot mégis egy horvát férfi tartja.
HVG
Meglepő módszerrel lehet felpörgethető a sör előállítása, állapította meg egy kutatócsoport. Ez pedig nem más, mint a zaj – pontosabban, annak egy konkrét fajtája.
HVG
Dajkacápa akadt a Costa Rica-i sporthorgászok horgára, amiről kiderült, hogy xantizmusban szenved.
HVG
A NASA űrszondája, a Psyché jelenleg is úton van afelé az aszteroida felé, ami csúcsgazdaggá tenne mindenkit a Földön. A képalkotó berendezése a jelek szerint jól működik.
HVG
A Spotify előfizetői mostantól saját maguk állíthatják be, hogy melyik dal hogyan szóljon a lejátszási listában.
HVG
Megmérgezve: a gyilkos postán érkezik. Így fordítható le a brit Channel 4 tévé dokumentumfilmjének címe, és a kétrészes mű azt mutatta be a múlt hónapban, milyen megdöbbentő halálesetekben játszik szerepet az ellenőrizetlen online tér.
HVG
Ritka látványosságra lehettek figyelmesek egy japán régió lakosai – egy pillanatra nappali világosságot okozott az éjszakában egy tűzgömb.
HVG
Akár az ön beszélgetése is megjelenhetett a Google keresőben, ha használta mostanában az Elon Musk tulajdonában lévő Grok chatbotot. Tömegesen kerültek nyilvánosságra diskurzusok, vannak, amelyek erősen illegális dolgokról folytak.
Ha ön is használta ezt a VPN-bővítményt a Chrome böngészőben, bajban lehet – a jelek szerint ugyanis az egyik, a Chrome Webáruházból beszerezhető kiegészítő nem az internet korlátait bontotta le, hanem a felhasználói adatbiztonságot.
HVG
Egy belsős kódrészlet arra utal, hogy rövidesen már az Apple Watchban is lehet Touch ID – ez pedig számos területen hozhat előrelépést.
HVG
Kínai kutatók a Nobel-díjas fizikus Erwin Schrödinger világhírű gondolatkísérletét mutatták be a macskáról, ami vagy él, vagy meghalt.
HVG
Az életkor-ellenőrzés kijátszására használt VPN-ekhez is kötelező lehet az életkor-ellenőrzés az Egyesült Királyságban.
HVG
A Google mesterséges intelligenciája, a Gemini lehetővé teszi a Google Fotók felhasználói számára, hogy párbeszéd formájában szerkesszék meg a képeiket.
HVG
Az iPhone-ok, az iPadek és a Macek operációs rendszere is ugyanazt a biztonsági frissítést kapta meg, amely az Apple szerint egy olyan biztonsági rést foltoz be, amit célzott személyek elleni támadáshoz használhattak.
HVG
Cseppet sem megszokott okból hívtak vissza egy nyers garnélarákot a boltok polcairól Amerikában: az ugyanis Cézium-137-tel lehet szennyezett.
HVG