Elon Musk megsértődött, jogi lépésekkel fenyegette meg az Apple-t
Szerinte az App Store-ban kiemeltebb helyen kellene szerepelniük az alkalmazásainak.
Szerinte az App Store-ban kiemeltebb helyen kellene szerepelniük az alkalmazásainak.
HVG
Minden jel szerint számos túlélő visszatért Pompeji romjaihoz, hogy új életet kezdjen, ám a terület az ötödik évszázadra végül teljesen elnéptelenedett.
HVG
Ha már egy robot olyan önálló, ideje lenne arra is megtanítani, hogy saját magának cserélje ki lemerült akkumulátorát. Kínai szakemberek újdonsága éppen ezt teszi lehetővé.
HVG
Vannak a hétköznapi életben olyan dolgok, amelyeknek sosincs vége. Ilyen a vásárlás és az ezt követő folyamatok is: az elpakolás, főzés, mosogatás és végül a szemét kihordása. Hazafelé szatyrokat cipelünk, indulásnál a szemetet visszük ki magunkkal. De miért van az az érzésünk néha, hogy több szemetet termelünk, mint amennyi az étel vagy a ruha volt, amit megvettünk?
DS Smith Packaging Hungary
Egy végzetes neurodegeneratív betegség, az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) kialakulásának hátterét vizsgálták nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem szakemberei, és sikerült egy lehetséges terápiás beavatkozási pontot azonosítaniuk.
HVG
Amerikai kutatók az elfogyasztott élelmiszerek hatását vizsgálva arra jutottak, hogy a növényi alapú táplálkozás jelentősen mérsékelheti a menopauza tüneteit.
HVG
Biológiai lézerekké alakulhatnak a pávatollak. Ha ugyanis festékkel itatják át ezeket, akkor speciális megvilágítás alatt akár lézerfényt is kibocsáthatnak. Ez pedig igazi különlegességnek számít az állatvilágban.
HVG
Az internettörténet egy újabb fontos mozzanatának mondhatunk búcsút: az AOL a jövő hónap végén megszünteti több mint három évtizede élő betárcsázós internetszolgáltatását.
HVG
Az MBH Banknál is elérhetővé vált a Digitális Állampolgár mobilalkalmazáson alapuló azonosítás. A DÁP-regisztrációval rendelkező ügyfelek ezentúl gyorsabban, egyszerűbben és biztonságosabban léphetnek be a netbankjukba, akár jelszó megadása nélkül.
HVG
A georgiai lakóházra zuhant kőzeteket a Georgiai Egyetem kutatói vizsgálták meg. A kutatás vezetője szerint az eredmények ahhoz is hozzájárulhatnak, hogy egy nagyobb meteor esetleges becsapódása okozta katasztrófát a jövőben el tudjanak hárítani.
HVG
Kritizálni azokat a legegyszerűbb, akik közel állnak hozzánk, még akkor is, ha valójában szeretjük őket. Azonban az ilyesfajta megjegyzéseknek hosszabb távú negatív hatásai is lehetnek, főleg idősebb szeretteinkre.
HVG
Az egyik legelterjedtebb örök vegyi anyag több mint 99 százalékától szabadították meg a vizet amerikai kutatók. A módszer nagy előnye a gyorsaság, a folyamat ugyanis mindössze öt percig tartott.
HVG
A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói egy új érzékelőt építettek, amely képes rekonstruálni a zárt dobozokban elrejtett tárgyakat. E technológiának köszönhető a raktári robotok úgy pillanthatnak be a szállítandó dobozok belsejébe, hogy hozzájuk sem kell érniük. De nemcsak a raktárakban, hanem a robotikában és a kiterjesztett valóságban is lehet majd kamatoztatni az új megoldást.
HVG
Tyúk-tojás probléma nyomába eredtek kínai kutatók, ezúttal a magányosság és a tévénézés viszonylatában. Vajon a magányosság miatt televízióznak többet az idősebb emberek, vagy inkább a sok tévézés miatt lazulnak a társasági kötelékek?
HVG
Agresszív kampányba kezd az HBO Max tulajdonosa, hogy az év végéig leszámoljon a felhasználók körében gyakori, a vállalatnak viszont bevételkiesést okozó jelszómegosztással.
HVG
Az Antarktisz feltérképezésén dolgozó Dennis Bell 25 évesen egy hasadékba zuhant egy expedíció során.
HVG
Brit kutatók arra voltak kíváncsiak, miként változtatják meg a viselkedésüket a hím rákok, ha a nőstényért folytatott versenyről van szó.
HVG
A hívők, a keresők és a vallások hivatalos képviselői világszerte megpróbálnak a mesterséges intelligencia révén is kapcsolatba kerülni a transzcendenssel. Milyen buktatói lehetnek az MI-vallásosságnak, mikor nem helytelenítenék egyházi szakértők a géppel folytatott spirituális beszélgetést, és gyóntathatna-e egy algoritmus?
A kutatót a matematika és a számítógéptudomány területén végzett munkájáért Erasmus-éremmel jutalmazták.
HVG
Ifjabb Robert F. Kennedy gyógyszeripari propagandának minősítette, a szakértők szerint eddigi legátfogóbb kutatások alapján készült, oltások mellékhatását vizsgáló tanulmányt. A tanulmány ellentmond a miniszter korábban az oltások ártalmairól tett kijelentéseinek.
hvg.hu