szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gyógyíthatóvá vált a gyomorfekély azáltal, hogy Barry J. Marshall és J. Robin Warren ausztrál kutató megtalálta azt a baktériumot, amely a betegséget okozza, ezért kapták felfedezésükért hétfőn kihirdetett idei orvosi Nobel-díjat.

Dr. Szalay Ferenc professzor, a Semmelweis Egyetem oktatója elmondta, hogy az orvostudomány sokáig nem tudta a gyomorfekély pontos okát. A betegség érdekessége, hogy gyermekkorban fertőződnek meg a páciensek, de csak évtizedekkel később, felnőtt korukban alakul ki a gyomorfekély. Aióta a két ausztrál kutató felfedezte a Helicobacter pylori nevű baktériumot, valamint azt, hogy összefüggésbe hozható a gyomorfekély kialakulásával, azóta sokkal könnyebb a gyógyítás.

A professzor hozzátette, hogy Marshall és Warren 1983-ban észlelte először a baktériumot a betegek gyomornyálkahártyájának felszínén. A baktériumokat néhány jellemzőjük alapján ekkor még másképp nevezték el, de rájöttek, hogy valójában egy különálló baktériumfajról van szó, amit Helicobacter pylori-nak neveztek el.

Dr. Rácz István a győri kórház orvosa a világhálón olvasható cikkében azt írta: a baktérium, illetve a kórokozócsoport már több mint 100 éve ismert volt, de Marshall és Warren újbóli leírásának valódi értékét az adja, hogy a kutatók felismerték a gyomorfekéllyel fennálló kapcsolatát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Bianca Jagger Alternatív Nobel-díjat kapott

Az Alternatív Nobel-díj idei nyertesei, Bianca Jagger, két indiai vallástudós, egy argentin környezetvédő és egy orosz emberi jogi csoport csütörtök este a svéd királytól vehették át a magas kitüntetést.

MTI Világ

Nobel-díjas író az afrikai sajtószabadság védelmében

Wole Soyinka Nobel-díjas nigériai író a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) Nairoban összeült tanácskozásán arra szólította fel az afrikai újságírókat, hogy hallassák hangjukat az állami megtorlástól fenyegetett kollégáik érdekében Afrikában.

hvg.hu Tech

"Nobel-díj" a forradalmi felfedezéseknek

A Kavli-díjakat először 2008-ban osztják majd ki. Az egymillió dolláros pénzjutalommal járó dicsőségért az ősrobbanás kutatásától az agy feltérképezéséig bármilyen tudományos munkával lehet versenyezni.

MTI/hvg.hu Tech

Ismertették felfedezéseiket az idei Nobel-díjasok

A Nobel-díjakat ma (december 10-én) adják át az alapító svéd gyáros, Alfred Nobel halálának évfordulóján. Az orvostudomány, a kémia, a fizika és a közgazdaság idei kitüntetettjei zömében egyetemistákból és kutatókból álló lelkes hallgatóság előtt a svéd fővárosban már szerdán megtartották hagyományos előadásaikat.