A New Scientist című brit tudományos hetilap következő számában megjelenő ismertetés szerint arról van szó, hogy a kísérleti cápák agyába parányi elektródákat ültetnek be, és - azoknak messziről, akár 300 kilométeres távolságból megfelelő impulzusokat küldve - egyrészt "célra vezetik" az állatokat, másrészt veszik az elektródák által közvetítve a víz alatt lopakodó "kémek" által nyerhető információkat.

Az egész kísérleti program és a majdani felderítő feladatkör a cápáknak arra az adottságára épül, hogy igen nyugodtan, csendben tudnak mozogni a vízben, jól érzékelik a legapróbb elektronikus jelzéseket is és követik a vízben lebegő vegyi anyagok "csíkját".

A programban részt vevő tudósok a múlt héten Honoluluban tanácskoztak, és meghallgatták a Bostoni Egyetem munkacsoportjának beszámolóját arról a kísérletről, amelyet kisebb fajta cápákkal végeztek egy víztartályban. A lényeg itt az volt, hogy az állatok agyának mind a két féltekéjében, a szaglásérzék központjaiban elektródákat helyeztek el, amelyekre egy kis rádió-adókészülékből jeleket sugároztak. Sikerült elérni, hogy a kis cápák abba az irányba fordultak el és haladtak tovább, ahonnan (mesterséges) szaginger érte őket.

Következő lépésként az újabb kísérleti állatokat - kékcápákat - már a szabadban, a floridai partokhoz közeli nyílt vizeken akarják kipróbálni. Ott azonban már nem rádióadót használnak majd (a rádióhullámok ugyanis a vízbe nem hatolnak be), hanem az amerikai haditengerészet akusztikus jeladó tornyait, amelyek akár 300 kilométeres távolságra is képesek eljuttatni szonárjelzéseiket.