© NASA

A tudósok mostani bejelentése szerint az utóbbi ötven év legintenzívebb napvihara van készülőben. A National Center for Atmospheric Research (NCAR) vezető kutatójának Mausumi Dikpati-nak tájékoztatása szerint „a következő napfolt ciklus 30-50 százalékkal erősebb lesz, mint az előző”. Amennyiben az előrejelzések beigazolódnak, az előttünk álló kitörések még az 1958-ban észlelt nagy erejű kitörés intenzitását is meghaladják majd.

Akkor azt gondolták, ez a naptevékenységek maximuma, pedig az űrkorszak épp csak elkezdődött, hiszen 1957 októberében lőtték fel az első Szputnyikot, s egy évvel később, januárban indították útjára az Explorer-1-et, az első amerikai műholdat. Akkoriban még nem érzékelte a hétköznapok embere a napkitörés közeledtét, hiszen nem voltak olyan érzékeny elektronikus készülékek, mint például a mobiltelefonok. Ennek ellenére az emberek sejtették, hogy valami készülőben van, miután például a Mexikóban háromszor is észleltek sarki fényt. A mostani vihart ellenben, mobilkészülékeink, GPS vevőink és az időjárás-előrejelző műholdak zavarodottsága is érzékelhetővé teszi majd.

Dikpati előrejelzése váratlanul érte a tudósokat, mert annak ellenére, hogy a napkitörések 11 évenkénti ciklikusságát közel két évszázada felfedezték, eddig nem sikerült hatékonyan előre jelezni azok pontos kitörési maximumát.

A kitörés erősségének kérdésére, Dikpati két évvel ezelőtti felfedezése szerint a Nap úgynevezett "szállítószalagja" adja meg a választ. A Napban tapasztalható jelenséghez hasonló a Földön is lejátszódik, igaz nálunk nagy óceáni áramlatok formájában jelenik meg, feladata pedig az óceánok közti hőcsere lebonyolítása. Ennek a földi jelenségnek a felborulásáról szól Roland Emmerich 2004-ben bemutatott, Holnapután című filmje.

A Nap szállítószalagja víz helyett elektromosan töltött gázt szállít a csillag középső területeiről az északi és déli pólusig és vissza. S ahogy az óceán-áramlatok befolyásolják az időjárás alakulását, úgy a Napon is hasonló változásokat idéz elő a „gáz-öv”. Ennek részeként pedig meghatározza a napkitörések intenzitását is.

© NASA

David Hathaway napfizikus magyarázata szerint: először is emlékezzünk rá, mik is a napfoltok: ezek szövevényes mágneses gócpontok, melyek a Nap belső folyamatai nyomán keletkeznek. Egy átlagos napfolt csak néhány hétig él, majd szétbomlik, gyenge mágneses mezőt hagyva maga után.

„A gázöv felső rétege, mely a Nap felszínén található, megszabadul a kiürült régi napfoltoktól. Ezután a kiürült napfolt „tetemeket” a csillag középpontja felé vonzza 200 ezer kilométer mélységig, ahol azok a mag közelében újból feltöltődnek. Miután ez megtörtént, a napfoltok energiával telítve a felszínre indulnak, s íme be is zárult a egy napfolt ciklus" - magyarázta Hathaway.

Mindez azonban igen lassan megy végbe: „átlagosan negyven évbe telik a gázövnek, míg egy teljes körforgás lezajlik benne” – mondja a szakember. Egy teljes ciklus időtartalma azonban, 30 ás 50 év között szabadon változhat. Amikor gyors lefolyású egy ciklus, az azt jelenti, hogy sok mágneses mező szabadul fel, s ennek nyomán a következő napfolt ciklus intenzív lesz, sok kitöréssel kísérve.

Dikpati és Hathaway a napfoltok ciklikusságának működésében teljesen egyetért, azonban míg Dikpati 2012-re teszi a körforgás csúcspontját, addig Hathaway valamivel előbb 2010-11-re saccolja azt. Egyvalami, biztos a napvihar közeleg!