Ha egy programot megírnak, mindig lesznek valakik akik azt ezer részre szedik és...
Ha egy programot megírnak, mindig lesznek valakik akik azt ezer részre szedik és „felboncolják” – ez valószínűleg így is lesz, amíg csak világ a világ… De hogyan kezdődött?
A kalózkodás a 80-as (egyes források szerint a 70-es) években indult, viszont megszületése után rögtön elképesztő méreteket öltött (nem kicsiben kezdték!) Az Európában forgalmazott korai BBC-Macro számítógépekre írt szoftvereket például olyannira „feltörögették”, hogy pár év múlva az összes akkori szoftvercég leállt a fejlesztésekkel erre a platformra: egész egyszerűen nem érte meg programot írni, mert gyakorlatilag egy fillér bevételük sem volt a kalózok miatt.
A warez-scene kialakulása (azaz, amikor a crackerek elkezdtek csapatokba szereződni és összehangoltan dolgozni) 1978-79-re tehető: Az Apple II gépek idejében alakultak meg az első kalózcsoportok. 1981-től kb. 87-ig a mai értelemben vett PC még nem volt egyeduralkodó, a kalózkodás fénykora tehát a Commodore gépeken zajlott. Ekkor alakultak ki a ma is használatos eljárások, csapatok és maga a Warez-kultúra is. Fiatal srácok foglalkoztak a törésekkel – eleinte jó bulinak tűnt, hogy a „másolhatatlan” gyári szoftvert feltörik és haveroknak továbbadják, később azonban kiderült, hogy ezzel keresni is lehet. A programok feltörése nem volt túl nehéz a hőskorban – általában valamilyen egyszerű másolásvédelmet raktak a játékokba, néha pedig magára a gyári floppi lemezre. A feltört szoftverek aztán fénysebességgel terjedtek el; először csak azon a környéken ahol a cracker lakott, a BBS-ek és az modemek megjelenésével azonban már az egész világon. Volt aki pénzért, volt aki ingyen és szórakozásból crackelt – mivel azonban a Commodore gépekre rengeteg szoftver készült, a helyzet kezdett áttekinthetetlen lenni. Sokan nem is „szerveződtek”, és nem léptek be semmilyen csapatba csak magányosan dolgoztak. A feltört programot illetve a törés verzióját (mivel többféle törés is van) néha csak arról lehetett megismerni, hogy a cracker egy pici ún. „credit”-et helyezett el a képernyő sarkában a nevével. (pl. „Cracked by Nomade”).
Volt, hogy egy programot a világ több részén százan is feltörtek, még más szoftverek valahogy kimaradtak. Muszáj volt valahogy rendbe tenni a dolgokat. A kapcsolattartás és szerveződés azonban nehézkes volt, mivel az akkori BBS rendszerek lassúak, drágák és megbízhatatlanok voltak. Egy egyszerű fiatal cracker nem engedhette meg magának, hogy komoly pénzekért BBS-eken keresztül töltse fel a szofvtereket és tartsa a kapcsolatot társaival. Persze a hackerek mindenütt jelen vannak – a Warez scene kialakulását is egy hacker, egész pontosan egy Phreaker csapat, a NAP/PA idézte elő. Lássuk, hogyan !
A BBS és a courier-ek
Az első BBS a hetvenes évek végén indult Apple II számítógépeken. Egy BBS már akkoriban is sok mindenre használható volt, a leghasznosabb tulajdonsága azonban a fájl-átvitel volt: a korai BBS-ek tömkelegével tartalmaztak feltört szoftvereket. Viszont az internettel ellentétben a BBS használata nagyon drága volt – távolsági sőt nemzetközi hívásokat kellett bonyolítani egy-egy komolyabb programcsere érdekében.
A Warez-scene tehát már kialakulóban volt, a programok gyors elterjedése azonban nagyon lassan történt. A crackerek nagyon értettek a szoftverek feltöréséhez, a Phreakerek viszont tudták a módját a BBS rendszerek ingyenes vagy olcsó használatának. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem voltak jóban… egészen 1988-ig. Ekkor alakult meg ugyanis a North American Pirate Phreak Alliance (NAP/PA) nevű hacker/phreaker csapat – ők készítették a „How To's of Phreaking for the pirates” című remekművet, amit aztán villámgyorsan el is terjesztettek a BBS rendszereken. A későbbiekben is segítettek a cracker-eknek abban, hogy ingyen vagy olcsón tudják használni a drága BBS rendszereket. (Hogy miért tették mindezt, arra rengeteg magyarázat van, de egyik forrás sem állít biztosat – szóval a motiváció a múltba veszett).
Elhárult hát az első akadály – a BBS-ek használata és a nagy (akkoriban a 30K is nagynak számított) fájlok cseréje nem okozott gondot a crackereknek. Persze a fájlok továbbítása nem a crackerek feladata volt, hanem a couriereké. Ezeket a couriereket a "hőskorban" annyira lenézték, hogy a 80-as évek legnagyobb csapata, a „The Humble Guys” egyszerűen Slave-nek azaz rabszolgának hívta a courier-eket. Ráadásul a Humble Guys szerverére a couriereknek „rabszolga1”, „rabszolga2” stb. néven kellett bejelentkezni, és tilos volt beszélgetniük a crackerekkel. Akkoriban sokan (más csapatok) felháborítónak találták ezt, de hát a 80-as években a H.Guys volt a legnagyobb: gyakorlatilag azt csináltak amit akartak. Mivel a programok 80%-a tőlük származott, ki mert volna „kötözködni”?
Elindult tehát a BBS-ezés majd később az internetezés- később már semmi sem álhatta útját a mai Warez-világ kialakulásának.
Már a Szijjártó-libling akkugyáraknak sem jut az egyedi állami támogatásokból. Az Állami Számvevőszék súlyos kritikákat fogalmazott meg e rendszerrel szemben, mert nem szolgálja a gazdaság érdekeit.
Néhány szón, gesztuson múlt, hogy 1990-ben sikerült megfékezni Marosvásárhelyen a halálos áldozatokat követelő román-magyar összecsapásokat, és nem borította el egész Erdélyt az erőszak.
Börtönbe zárták Oroszországban, megkínozták Fehéroroszországban, farkasszemet nézett Putyinnal, de a saját démonaival nem sikerült megküzdenie – mozgalma és művészete azonban túlélte őt.
Egészen hihetetlennek tűnő hírek, melyekről kiderült, hogy igazak. Hihető átverések. Mindkét fajtából jutott bőven az elmúlt hetekben a közösségi oldalakra.
Szamosvölgyi Péter gyáva senkinek nevezte az őt kritizáló hozzászólót.
A volt igazságügyi miniszter elmúlt másfél éve került fókuszba.
