Azt az országot árulták el így Horthyék, amellyel pár hónappal korábban kötöttek örökbarátsági szerződést. A lelkiismereti konfliktust nem bírta feldolgozni a magyar miniszterelnök, gróf Teleki Pál, aki ezekben a napokban, 1941. április harmadikán öngyilkosságot követett el.

A németek 1941. április 6-ai támadásuk után gyorsan legyűrték Jugoszláviát, abban azonban tévedtek, hogy könnyen meg is tarthatják a hirtelen ölükbe hullott balkáni területeket. A partizánokkal teli megszállt térségek „pacifikálása” egyrészt sikertelen maradt, másrészt később hihetetlen vérveszteségekbe torkollott. A németek a megszálló erők között a magyarokat is felhasználták, így Magyarország a Délvidék egy részét visszaszerezte 1941 folyamán. Ugyanakkor a magyarok megszálló tevékenysége súlyos áldozatokhoz vezetett, a leghírhedtebb az újvidéki mészárlás volt.

Miért kellett lerohanni Jugoszláviát?
 
Tudni kell, hogy Németország már régóta készítette elő a háborút Jugoszlávia ellen, mert Olaszország meggyengült a balkáni fronton, a Görögországgal vívott háborúban. Hitlernek nem volt stratégiai célja Jugoszlávia szétverése, de az olaszokat meg kellett segítenie, ha fel akart készülni fő célja, a Szovjetunió elleni támadásra. A Führer ezért megelégedett volna, ha egy hozzá hű vezetés irányítja a délszláv országot. Erre volt is esély egy darabig, de a németbarát belgrádi kormányt 1941. március végén megbuktatták. Berlin ezután villámgyorsan támadásba lendült, előzőleg azonban kieszközölte a magyarok támogatását az akcióhoz.

Belgrád - 1941

Wikipedia, Bundesarchiv

A Pesti Hírlap 1941. április 1-jén címlapján főcímben írta: „Berlin azzal vádolja Belgrádot, hogy nem akadályozza meg a németellenes túlkapásokat”. A tudósítás szerint „a német sajtó, amely kezdetben bizonyos fokú tartózkodást mutatott, angol aknamunkát lát a jugoszláviai eseményekben. Mielőtt a jugoszláv kormánynyilatkozat elhangzana (ami mostanáig nem történt meg), nem tudhatjuk, hogy a Szimovics-kormány milyen álláspontot foglal el a Bécsben aláírt egyezménnyel szemben”.

A Szimovics-kormány - Dusan Simovic volt a miniszterelnök neve más átírásban - váltotta fel a németekhez lojális korábbi jugoszláv vezetést, amely aláírta a háromhatalmi egyezményhez, vagyis a náci-fasiszta tengelyhatalmakhoz való belgrádi csatlakozást. Szimovicsék ugyanakkor elutasították a fasiszta tömbhöz való csatlakozást, ám Szimovicsnak hamarosan el kellett hagynia az országot, mert a német offenzíva elsöpörte őt és kabinetjét 1941 áprilisában.

Hitler és Sztójay tárgyalásai

A Pesti Hírlap április elsején ezt írta: A Wilhelmstrasse képviselője arra a kérdésre, hogy hiszi-e a birodalmi kormány, hogy a német-jugoszláv viszony negyvennyolc órán belül kitisztul, ezt a választ adta: „Miért olyan gyorsan? Mi türelmesek vagyunk, és tudunk várni. A jugoszláv helyzetet teljesen nyugodtan és higgadtan figyeljük.” Mindeközben érdemes tudni, hogy Hitler már március 28-án fogadta Sztójay Döme magyar nagykövetet. (Sztójay később miniszterelnökként Magyarország német megszállása idején szolgálta ki Hitlert.)

A Führer ezen a találkozón kifejtette – Hewel német külügyminisztériumi államtanácsos feljegyzése szerint, amelyet Magyarországon 1968-ban adott közre a Kossuth Könyvkiadó -, hogy „ha harcra kerülne sor, Jugoszláviát likvidálnák; márpedig harc lesz, mihelyt a jugoszláviai fejlemények Németország ellen irányulnak. Katonailag Jugoszlávia nem jelent problémát.” Azt is hozzátette Hitler: „Horvátországnak önállónak kell lennie, esetleg a magyar állammal összhangban, de Jugoszláviának soha nem szabad még egyszer léteznie.”

Másnap Hitler újra fogadta Sztójayt, és március 29-én már így beszélt Hewel szerint: „A Führer ecseteli  a németek ellen Belgrádban elkövetett kilengéseket és kijelenti: mindebből azt látja, hogy a dolgok így nem mehetnek tovább.” Az is kiderült, hogy „ha összecsapásra kerül sor, Magyarország a revízió tekintetében nem ütközik semmiféle német ellenállásba. … Németország támogatja Magyarország kívánságait. Egyszer s mindenkorra kiégeti a Balkán gennyes kelevényét.”

Minthogy ilyen - kifinomultnak éppen nem nevezhető - diplomáciai tárgyalások zajlottak a háttérben, nem véletlen, hogy a német újságok sajtókampányt indítottak Jugoszlávia ellen. A Pesti Hírlap korabeli, április elsejei, keddi beszámolója szerint „A németellenes véres tüntetések folytatódtak. (…) A különböző németellenes tüntetéseken kívül már rémtettek, gyilkosságok hírei is érkeznek. (…) Eszéken rokonszenvtüntetést rendezett a lakosság a tengelyhatalmak mellett. A szerb rendőrség azonban a tüntetőket szétverte.”

Lengyel-jugoszláv párhuzamok

Április másodikán a Pesti Hírlap már arról ír elsőoldalas címeiben, hogy „Berlinben úgy látják, hogy óráról órára súlyosbodik a jugoszláviai válság”. A cikk maga arról szól, hogy „Belgrádban állandóan nő az izgalom, álhírek keringene, intézkedéseket kellett életbe léptetni, hogy a lakosság, így a főváros népe is, ne meneküljön el hanyatt-homlok lakóhelyéről. A német és az olasz állampolgárok már mind elköltöztek, a mozgósítás gyors ütemben folyik, a vasútforgalmat egyes jelentések szerint korlátozták.”

Teleki Pál és Hitler

A Pesti Hírlap ezután párhuzamot von – utóbb kiderült: helyesen – az 1939-es lengyelországi hadjárat előtti helyzet és Jugoszlávia 1941-es német megítélése között. „Német részről azt állítják, hogy a jugoszláviai németek sorsa kezd aggasztóan és veszedelmesen hasonlítani a lengyelországi németek szenvedéseihez és üldöztetéséhez. Mint emlékezetes, a német-lengyel hadjárat kirobbanásának is az lett a közvetlen előidézője, hogy Berlin németek súlyos üldözésével vádolta meg a varsói kormányt és a lengyel hatóságokat. Erre hivatkozott Hitler vezér és kancellár is, amikor drámai beszédében bejelentette a támadást” – fogalmazott  magyar újság, amely hozzátette: „A hivatalos jugoszláv Avala-iroda cáfolja a külföldön elterjedt híreket, amelyek szerint Jugoszláviában bántalmazzák vagy üldözik a németeket.”

Teleki Pál tragikus halála

Április 3-án ismét figyelmeztetett a Pesti Hírlap: „A jugoszláviai események veszedelmesen hasonlítanak a háború előtti lengyel helyzethez”. Ám ezen a napon olyasmi történt, amire senki sem számíthatott: gróf Teleki Pál magyar miniszterelnök öngyilkos lett. A miniszterelnök nem bírta elviselni sem a politikai, sem a magánéleti terheket, végzetes döntésében azonban bizonyosan közrejátszott, hogy Magyarország kénytelen volt segédkezet nyújtani a Wehrmachtnak Jugoszlávia lerohanásához. A források szerint a németek április 3-án kezdték meg csapataik átdobását Magyarországra, ahonnan támadási pozíciókat vettek fel Jugoszlávia ellen.

A másnapi, április 4-ei Pesti Hírlap így emlékezik meg Teleki Pál haláláról: „Teleki Pál meghalt és ezekben az órákban, mikor ocsúdni kezdünk e hír hatása alól, iparkodunk választ adnia első kérdésre, mely eltölti lelkünket. Ez a kérdés így hangzik: ki volt ez az ember? (…) Mégis, most, az első pillanatban, mikor a gyász fájdalmában kell megfelelnünk a kérdésre, két szóval válaszolunk legtalálóbban. Ez a két szó így hangzik: magyar volt.”

Majd így folytatódik a cikk: „Magyarnak lenni végzet. Magyarnak lenni végzet, mert ezer éve állandóan nagy, idegen politikai, szellemi katonai erők áramlanak e nemzeten át, s minden magyar érzi azt a mély és végzetes szerepet, az ellenállás és a megmaradás parancsának szerepét, mely úgy hatja át a nemzet történelmi öntudatát, mint a legfőbb parancs, a kategorikus imperativus.”

Beláthatatlan következmények

A magyar területi revíziós célokért küzdő, de a háborúba belépni nem akaró Teleki dilemmáit utódai sem tudták feloldani. Horthy Miklós kormányzó és a Teleki helyére lépő új miniszterelnök, Bárdossy egyre jobban sodródtak a háború felé. 1941 áprilisában még formailag vigyáztak arra, hogy a magyar csapatok csak akkor lépjék át a határt, amikor Jugoszlávia már jogilag megszűnt létezni a német csapások alatt. Ám pár hónappal később, 1941 nyarán, a Szovjetunió elleni német támadás idején már valódi háborús félként vettünk részt a második világégésben, amelynek beláthatatlan következményei és a jugoszláviai veszteségeknél is tragikusabb véráldozatai lettek. 

Szétlőtt jugoszláv páncélosok - 1941

Wikipedia, Bundesarchiv

Az április 6-ai német támadást követő első megjelent számában, a Pesti Hírlap 1941. április 8-án, tehát napra pontosan hetven évvel ezelőtt arról számolt be címoldalán: „A német csapatok szívós harcok után előrenyomulnak Jugoszláviában és Görögországban”. Ekkor már két napja megtámadta a Wehrmacht Jugoszláviát, amely gyorsan összeomlott: nyolcadikáig közel száz jugoszláv repülőgépet pusztítottak el a németek, a jugoszláv kormány pedig Belgrádból való elköltözését jelentette be.

A Pesti Hírlap április nyolcadikán azért még némi jugoszláv ellenállásról is beszámolt: így például arról, hogy a délszláv állam repülőgépei Szeged, Pécs, Villány, Körmend, Siklós és Szentgotthárd ellen intéztek támadást. Szeged pályaudvarát eltalálta egy bomba, Szentgotthárdon pedig egy hatéves gyerek halt meg.

A németek végül 1941. április 17-én kényszerítették feltétel nélküli megadásra a jugoszláv hadsereget. Ezután Jugoszláviát feldarabolták, amelyből a baranyai háromszög és a bácskai részek kerültek Magyarországhoz. Horvátországban egy hitlerista vazallusállam alakult, de mindez nem bizonyult tartósnak. A második világháború után - immár kommunista vezetés alatt - újjáalakult Jugoszlávia, amely még fél évszázadot ért meg, az 1990-es években bomlott fel megint.