Felokosított függöny? Már erre is kitaláltak egy kütyüt

A Slide nevű eszköznek köszönhetően a lakásba felszerelt függönyöket a lakáson kívülről, vagy épp hangutasításokkal is vezérelhetjük.

  • hvg.hu hvg.hu
Felokosított függöny? Már erre is kitaláltak egy kütyüt

A párkapcsolatok egyik (első) ütközőzónáját a hálószoba függönye jelentheti: maradjon-e behúzva éjszakára, vagy már lefekvés előtt húzzuk szét? Aki szeret napfényre kelni, az az első megoldás mellett fogja letenni a voksát, aki viszont érzékeny a fényre, az utóbbira, hiszen gyakran sokkal hamarabb lesz világos odakint, minthogy fel kellene kelnünk. A holland Innovation in Motion nevű cég viszont segít kompromisszumot kötni.

A Slide nevű eszközre Kickstarteren gyűjtenek pénzt, a jelek szerint pedig a készülék nagyon bejött a felhasználóknak, a célul kitűzött 40 ezer euró helyett ugyanis több mint 164 ezer eurót (kb. 51 millió forintot) sikerült összeszedniük. A kütyü egy kis lépés az okos otthonok felé: a hagyományos függönyök mozgatását automatizálja.

Innovation in Motion

A fejlesztők ígérete szerint a felszerelése után wifin keresztül, androidos eszközökkel, valmint iPhone-nal és iPaddel is vezérelhetjük majd. A felhasználónak elég lesz beállítani a mobilján, hogy mikor szeretne felkelni, a készülék pedig az adott időpontban automatikusan elhúzza majd a függönyöket.

Az eszköz képes tetszőleges számú okoseszközzel együttműködni – például az Amazon Echóval, így a digitális asszisztens segítségével szavakkal is vezérelhetjük a Slide-ot. Emellett nemcsak az odahaza, de távolról is használhatjuk, így ha indulás után jut eszünkbe, hogy a függönyt elhúzva felejtettük, az alkalmazáson keresztül küldött paranccsal a Slide automatikusan behúzza azt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.