szerző:
hvg.hu

A Counter-Strike című népszerű játéksorozat Global Offensive Free Edition nevű kiadása ugyan korlátozott élményt kínál, és azt is csak offline, kedvcsinálónak így is tökéletes.

Szűk nyolc évvel ezelőtt készült el a Valve újgenerációs Counter-Strike-ja, a Global Offensive. A program bár az ezredforduló előtt debütált klasszikus alapjaira épít, valójában sok újdonságot hozott. Ma is rengetegen játszanak vele, és szinte nem telik el úgy hónap, hogy ne rendeznének valamilyen CS-versenyt a világban.

A Global Offensive-ból eddig csak fizetős verzió létezett, a rajongóknak azonban régi kívánsága volt már, hogy a fejlesztő Valve készítsen belőle ingyenes, legalább kipróbálásra alkalmas változatot. A napokban pedig el is készült a CS:GO Free Edition, mely internetes meccsekre ugyan nem alkalmas, arra kiválóan megfelel, hogy az alapokat elsajátítsuk. Az ugyanúgy Steamről letölthető (ingyenes Steam-fiókot igénylő) programban kizárólag a számítógép (botok) ellen lehet versenybe szállni, illetve a beépített nézőtéri funkcióval hús-vér játékosok közti összecsapások is megfigyelhetők.

©

Ha valaki ezek után kedvet kapna a programhoz, a korlátozások nélküli, és így jóval több játékmódot is kínáló változatot 12,49 euróért, nagyjából 4000 forintért töltheti le a Steamről.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Bige László cége erődemonstrációnak tartja az ellenőrzést

Bige László cége erődemonstrációnak tartja az ellenőrzést

Kitaláltak egy különleges kabátot, ami minden utazónak jól jöhet – nem csak azért, mert kényelmes

Kitaláltak egy különleges kabátot, ami minden utazónak jól jöhet – nem csak azért, mert kényelmes

És akkor Varga Mihálynak támadt egy komoly gyanúja

És akkor Varga Mihálynak támadt egy komoly gyanúja

Emmi: minden hajléktalannak jut hely

Emmi: minden hajléktalannak jut hely

Földrengés volt Olaszországban

Földrengés volt Olaszországban

Donald Trump kitüntette Elvis Presley-t

Donald Trump kitüntette Elvis Presley-t