szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Olyan új funkciókat hozott magával a Qualcomm most bejelentett középkategóriás lapkakészlete, a Snapdragon 765 (765G), amely akárcsak néhány nappal ezelőtt is csak a csúcskategóriás eszközök kiváltsága volt. Zárulhat az olló a prémium és a felsőkategóriás eszközök között.

Szokásos december elejei Tech Summit rendezvényén több újdonságot is bejelentett a Qualcomm, köztük egy középkategóriás, ám 5G-re felkészített lapkakészletet, a Snapdragon 765-öt, illetve a játékosoknak szánt változatát, a 765G-t. Ma még az 5G-s telefonok a csúcskategóriába tartoznak, azonban ez hamarosan megváltozhat, éppen a Qualcomm 700-as sorozatú lapkakészlet-újdonságainak köszönhetően.

©

A Premium B elnevezéssel is illetett 700-as sorozatot még tavaly vezette be a San Diegó-i gyártó, hogy egyfajta választ adjon a csúcstelefonok elszabaduló áraira. A legújabb chipkészletek, a 765 és 765G igazi különlegességnek számítanak, ugyanis a sorozatban először kapták meg az 5G-s képességet. Mindkét lapka CPU-ja nyolc, Kryo 475 magra épül (hat teljesítményhatékony, egy teljesítmény és egy elsődleges mag), s a két változat közötti különbség (akárcsak a 730 és 730G esetében) az Adreno 620 GPU órajele. A Snapdragon 765-éről azt állítják, hogy 20 százalékkal gyorsabb, mint a 730 GPU-ja, a 765 G-é viszont az előbbinél gyorsabb 20 százalékkal.

A 765-be és a 765G-be is integrálták a Snapdragon X52 modemet (ezek volt az első ilyen lapkakészletek), és ez a modem mind a milliméteres hullámokat, mind a 6 GHz alatti spektrumot támogatja. Az X52 akár 3,7 Gbps-os letöltési és 1,6 Gbps-os feltöltési sebességet is elérhet. Az ugyancsak most bejelentett Snapdragon 865-be került X55 modem persze jobb ennél (akár 7 Gbps-os letöltési sebességre is képes), viszont az 5G-támogatás egyformán széles mindkét áramkörnél. Ráadásul a teljesítményt nézve a Snapdragon 765 (a maga X52 modemjével) közelebb áll az új Snapdragon 865-höz, mint természetes elődjéhez, a Snapdragon 730-hoz.

©

Ám nem csak az 5G az egyetlen hasonlóság a most bejelentett lapkakészletek között: a Snapdragon 765 is a Qualcomm ötödik generációs AI (mesterséges intelligencia) motorjára támaszkodik, javítva a kamerát, a hangot és a játékminőséget. És még ha a teljesítmény nem is azonos a két lapkakészletnél, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés a 765-nél is megvan. Meg kell említenünk a fotózást is: a Snapdragon 765 támogatja a 4K HDR videorögzítést – ez volt egyébként az egyik legfontosabb hívószó a tavaly bejelentett csúcsprocesszornál, a Snapdragon 855-nél.

Egy másik, a kamerával kapcsolatos fejlesztés az intelligens többkamerás rögzítés, amit a Qualcomm így magyaráz: képesség választani a teleobjektív, a széles és ultraszéles látószögű lencsék közül, és remek képeket készíteni kiegészítő berendezés nélkül. S hogy még ne legyen vége: akár 4K HDR streamingre is lehetőséget kínál a Snapdragon 765.

©

Összességében elmondható, hogy bár továbbra is a Snapdragon 865 az egyértelmű, legmodernebb prémium lapkakészlet,

a 765 közelebb hozza a felsőkategóriát a csúcskategóriához olyan funkciók biztosításával, amelyek még néhány nappal ezelőtt is csak a legdrágább telefonokban voltak elérhetők.

Az új chipkészletnek köszönhetően nemsokára olyan megfizethetőbb árú eszközök közül válogathatunk, amelyek nagyjából ugyanolyan funkciókat kínálnak, mint a Snapdragon 865-tel hajtott zászlóshajók, még ha a teljesítményükben lesz is némi eltérés.

Több gyártó is bejelentette már, hogy jövőre kirukkol Snapdragon 765-tel szerelt okostelefonnal, köztük például a HMD Global (Nokia), a Samsung, az Oppo, a Motorola, az LG, a Vivo, a HTC és a OnePlus. A Qualcomm szerint az ilyes 5G-s telefonok már a jövő év első negyedében piacra kerülhetnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!