szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Maren Costa és Jamie Kowalski, az Amazon két alkalmazottja szerint a cég nem nézte jó szemmel, hogy a vállalat klímaváltozással kapcsolatos felelősségére igyekeztek felhívni a figyelmet.

Rengeteg kritika éri a világ vezető nagyvállalatait, hogy nem tesznek meg mindent a környezet megóvása és a globális felmelegedés féken tartása érdekében. Nincs ez másként a technológiai vállalatok esetében sem: felemelték már a szavukat a Google dolgozói a cég hozzáállása miatt, és az Amazon vezetése is erős kritikákat kapott belülről. 2019-ben például nyílt levelet írtak a dolgozók Jeff Bezosnak és az igazgatótanácsnak azért, hogy azonnal csökkentsék a szén-dioxid kibocsátásukat, a szolgáltatásaik pedig ne támogassák a kőolaj- és földgázipart.

Most úgy tűnik, az Amazon nem igazán nézi jó szemmel, hogy a munkavállalók kritizálják a céget. A The Washington Post beszámolója szerint a cég két alkalmazottat is megfenyegetett: elveszíthetik állásukat, ha továbbra is megsértik a cég kommunikációjára vonatkozó szabályokat.

AFP / Ali Balikci

A két alkalmazott, Maren Costa és Jamie Kowalski még októberben beszéltek a lapnak arról, hogy az Amazonnak van olyan felhőalapú szolgáltatása, amivel a kőolaj- és földgázkitermelés felgyorsítását, valamint a piac bővítését segítik elő. Ezt tartalmazza az a nyílt levél is, amit 2019 tavaszán fogalmaztak meg a munkavállalók. Most mindketten azt állítják, a cég HR-esei elbeszélgettek velük, és azzal vádolták meg őket, hogy megszegték a kommunikációra vonatkozó szabályokat. Costa és Kowalski azt mondja, később a cég ügyvédeitől is kaptak egy-egy e-mailt, amelyben arra hívták fel a figyelmüket: ha továbbra is megsértik a szabályzatot, az retorziót vonhat maga után, így akár az állásukat is elveszíthetik.

Az Amazon az Engadgetnek eljuttatott közleményében azt írta, a cég kommunikációra vonatkozó szabályozása nem különbözik más nagyvállalatok által alkalmazott gyakorlattól. A szabályozást ugyanakkor nemrég frissítették annak érdekében, hogy a munkavállalók könnyebben szólalhassanak fel a cégen kívül is. Ugyanakkor, ha valaki megsérti a szabályozást, azt a HR értesíteni fogja a szabályszegésről.

A The Washington Post szerint a szabályozás azt mondja ki, a cég alkalmazottai a bizalmas ületi információkon kívül bármiről beszélhetnek a közösségi médiában és a sajtó előtt is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!