szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Széleskörű lelkesedés mérhető az embertökéletesítés, azaz az emberi test technológiák segítségével való tökéletesítése vagy javítása iránt a magyarok körében, derül ki a Kaspersky friss kutatásából.

Az Európa és Észak-Afrika 16 országában 14 500 felnőtt bevonásával végzett kutatás arra megállapításra jutott, hogy az emberek 96 százaléka változtatna valamit a fizikai megjelenésén, ha tehetné. A válaszadók 75 százaléka fontolóra venné a teste technológia segítségével való végleges vagy legalább átmeneti tökéletesítését.

A legnagyobb arányban az olaszok vennék fontolóra az embertökéletesítést (82%) – amitől a kétharmados eredménnyel a magyarok sem állnak messze –, a legkisebb arányban pedig a britek (33%).

Néhány válaszadó egyenesen azt nyilatkozta, hogy szeretne okostelefont hozzákapcsolni a testéhez.

A magyarok legtöbbje világosan kifejezésre juttatta, hogy szerintük az embertökéletesítésnek az emberiség javát kell szolgálnia, ezen belül tízből hat válaszadó (62%) mondta azt, hogy az életminőség javítására kellene használni. A magyarok általában véve úgy gondolják, hogy bármely embertökéletesítés céljának az általános fizikai egészségi állapot (43%) vagy a látás (42%) javításának kell lennie, de közel harmaduk (31%) egyszerűen csak vonzóbb testre vágyik.

A vonzóbb test elérése érdekében végzett tökéletesítés a nők több mind harmada (36%) számára volt vonzó, míg a férfiaknál csak a válaszadók negyede (25%) érzett így. A férfiakat ugyanakkor sokkal jobban érdekelte az, hogy erősebbek legyenek (23%), mint a nőket (18%).

Érthető aggodalmak, állami szabályozások

Az egyesült királyságbéli és a franciaországi felnőttek a legszkeptikusabbak az embertökéletesítést illetően, a britek 36%-a és a franciák 30%-a ellenzi az ötletet. Franciaországban a felnőttek több mint a fele (53%), és az Egyesült Királyságban ugyancsak a felnőttek több mint a fele (52%) véli úgy, hogy az embertökéletesítés káros lesz a társadalomra nézve. Ez az arány jóval magasabb a többi válaszadónál mért átlagnál, ami 39%.

Vannak azonban még kétségek ezzel kapcsolatban, hiszen a résztvevők tartottak attól, hogy a tökéletesítés a gazdagok kiváltsága lesz (43%), és vannak, akik inkább amiatt aggódnak, hogy a testüket meghekkelhetik a kiberbűnözők (26%).

[Chipeket ültetett magába, hogy ne kelljen bajlódnia a jelszavakkal]

Marco Preuss, a Kaspersky globális kutató-elemző csapatának Európáért felelős igazgatója szerint érthető a fokozott érdeklődés, de a gyanakvás is. „Az embertökéletesítés rajongói már most is a lehetőségek korlátait feszegetik, ám általánosan elfogadott szabványokat kell meghatározni annak érdekében, hogy a tökéletesítésből úgy hozhassuk ki a legtöbbet, hogy eközben a legkevesebb kockázattal járjon.”

A Kaspersky megbízásából megkérdezettek csaknem fele (47%) azon a véleményen volt, hogy az embertökéletesítést a kormányoknak kellene szabályozniuk. A kormányzati beavatkozást a legnagyobb mértékben az Egyesült Királyság válaszadói támogatják (77%), a legkevésbé pedig a görögök (17%).

David Jacoby, a Kaspersky szenior biztonsági kutatója a felmérés eredményéről elmondta, a történelem során elég példát láthattunk arra, hogy az új technológiákat rossz célokra használták fel, bár ezek a technológiai fejlesztések általában véve hasznosak voltak az emberiség számára. "Biztos vagyok benne, hogy az embertökéletesítéssel is ez lesz a helyzet. Ezért aztán ébernek kell lennünk, és ügyelnünk kell a visszaélések vagy a támadások formájában jelentkező fenyegetésekre, hogy a biztonság ne csak egy megkésett gondolat legyen, amikor az embertökéletesítés mindennapos rutinná válik."

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Zárlatot rendeltek el egy bajor járásban a koronavírus ellenőrizhetetlen terjedése miatt

Zárlatot rendeltek el egy bajor járásban a koronavírus ellenőrizhetetlen terjedése miatt

Megváltoztatja az életünket a genetikai olló – csak nem mindegy, hol vágunk vele

Megváltoztatja az életünket a genetikai olló – csak nem mindegy, hol vágunk vele

Az SZFE oktatói semmisnek tekintik az egyetem kiürítését előíró rendelkezést

Az SZFE oktatói semmisnek tekintik az egyetem kiürítését előíró rendelkezést