Annyi energiát igényel a Microsoft MI-je, hogy újraindítanak miatta egy atomreaktort
Újraindul az amerikai Three Mile Island területén lévő egyik atomblokk, hogy fedezni tudja a Microsoft mesterséges intelligenciájának energiaigényét. Ezen a területen történt 1979-ben egy súlyos nukleáris baleset.
HVG
Miközben a Microsoft a környezetvédelem jegyében már fúziós erőműből vásárolt áramot (igaz, a „szállítás” leghamarabb 2028-ban történhet meg), az egyre növekvő energiaigények miatt most egy kicsit visszanyúl a régi, jól bevált megoldásokhoz.
A Pennsylvania állambeli Three Mile Island területén ugyanis újból működésbe hoznak egy atomreaktort, miután a Microsoft szerződést kötött a Constellation Energy nevű vállalattal. Az ok: a mesterséges intelligencia, pontosabban annak jól ismert energiaéhsége.
A The Guardian kiemeli: ezen a területen történt az Egyesült Államok legsúlyosabb nukleáris leolvadása és sugárzásszivárgása, amikor 1979 márciusában a 2. blokk túlmelegedett. Ez egy szelep hibájából eredt, amely következményeképp nem jutott hűtővíz a blokkba.
A sérült reaktor leszerelése még bő négy évtized után is tart, míg a szomszédos, 1-es blokk 2019-ben lett leállítva gazdasági megfontolásból, de most újraindítják, miután a Constellation Energy aláírt egy 20 évre vonatkozó áramvásárlási szerződést a Microsofttal.
Igencsak bátor vállalást tett a Helion nevű vállalat: már 2028-tól fúziós energiát szállítanának a Microsoftnak, noha jelenleg még nem érték el ezt a célt, a legújabb reaktoruk is épül, és még a hatósági engedélyeket is be kell hogy szerezzék.
Az eset abból a szempontból is érdekes, hogy ez lesz az első alkalom, amikor az Egyesült Államokban újra üzembe helyeznek egy korábban bezárt reaktort. A régi-új 1-es blokk 835 megawattot fog betáplálni Pennsylvania hálózatára, és 3400 embernek biztosít munkát.
A blokk újraindítása azonban messze nem annyiból áll, hogy megnyomnak egy gombot: komoly beruházások is szükségesek ahhoz, hogy az atomerőmű újból termelhessen. Ezek érintik a turbinát, a generátort, a fő transzformátort és az irányítórendszereket is.
Ha egyike azoknak, akik naponta használnak gépi tanulási modellt, ráadásul képek készítéséhez, akkor ön is hozzájárulhat az éghajlatváltozáshoz a Carnegie Mellon Egyetem és a Hugging Face gépi tanulási közösségi webhely kutatói szerint.
Az amerikai nukleáris szabályozószerv egy átfogó biztonsági és környezetvédelmi vizsgálatot is végezni fog, és csak ezután kaphat újból engedélyt a létesítmény. A jelenlegi tervek szerint leghamarabb 2028-ban indulhat újra a reaktor, és olyan engedélyeket szeretnének kérvényezni, melyekkel legalább 2054-ig működhet.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.