Kitalálták az esőelemet, ami esőcseppekből generál elektromos áramot
Húsz másodpercen át sikerült 12 LED izzót üzemeltetni vízcseppek segítségével. A megoldás a különböző szabadtéri szenzorok használatánál lehet kifejezetten hasznos.
HVG
Szingapúri kutatók egy okos módszert fejlesztettek ki annak érdekében, hogy a természet egyik alapvető alkotóelemét, az esőcseppeket elektromos áram előállítására használják. Az első próbálkozások azt mutatják, hogy a módszerrel 12 LED izzót lehet üzemeltetni 20 másodpercen át, ehhez pedig nem kellett más mint egy kis függőleges cső, és persze néhány jól időzített vízcsepp – írja az Interesting Engineering.
Az ACS Central Science című tudományos folyóiratban megjelent publikáció azt mutatja be, hogy a dugós áramlásnak nevezett jelenség – amelyben egy adott keresztmetszetben minden részecske azonos sebességgel és mozgási iránnyal rendelkezik – hogyan képes jelentős mértékben megnövelni a lehulló vízből származó villamosenergia-termelést.
Siowling Soh, a tanulmány vezető szerzője szerint amikor két anyag érintkezik, a felületükön lévő töltött részecskék enyhe lökést kapnak. Ez hasonló a statikus elektromosságnál végbemenő folyamathoz, amely például akkor keletkezik, amikor egy lufit az ember a bőréhez dörzsöl.
YouTube / Networking platform
Mivel a bizonyos felületeken átfolyó víz töltést nyerhet vagy veszíthet, a csapat ezt a hatást megpróbálta kiaknázni, ehhez pedig egy csövön keresztül áramló esőszerű cseppeket használt.
Soh szerint a csövön áthaladó jelentős mennyiségű víz képes áramot generálni a dugós áramlás nevű jelenség segítségével. A szakember szerint mindez azért fontos fejlesztés, mert a vízerőművek csak ott tudnak áramot előállítani, ahol bőséges vízmennyiség fordul elő – például a folyóknál.
Korábban megpróbálták már hasonló módon energiatermelésre bírni az apróbb cseppeket, de ez eddig eredménytelennek bizonyult. Hogy ne kelljen több energiát beletenni a rendszer működtetésébe, mint amennyit megtermel, a szingapúri kutatók egy új megoldással álltak elő.
A kísérlet során egy fémtű segítségével eső nagyságú cseppeket engedtek egy 32 centiméter magas és 2 milliméter széles polimer csőbe. Amikor a cseppek a cső tetejére érnek, rövid vízcsomókat képeznek, amelyeket levegőzsebek választanak el egymástól. Ahogy a víz lefelé mozog, ez a minta fokozza a töltések szétválását.
Ez az áramlás lehetővé teszi az elektromos töltések kialakulását a cső vezető belső felülete mentén. A vizet ezután egy csészébe gyűjtik az alján, ahol mindkét végén vezetékek rögzítik a leereszkedés során keletkező elektromosságot. A rendszer a lehulló víz energiájának több mint 10 százalékát alakítja át elektromos árammá.
A rendszer skálázásával a jövőben újfajta módon lehetne előállítani a zöldenergiát, ami kiegészíthetné a napelemeket például a különböző szenzorok működtetésénél.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.