A vulkán által elpusztított város lakosai gabonaféléket, hüvelyeseket és halat is fogyasztottak – derült ki a megtalált élelmiszer-maradványokból, amelyeket a régészeti park laboratóriumaiban vizsgáltak meg.
A hazai vállalkozások túlnyomó része még mindig csak évente egyszer, szerződésének megújításakor foglalkozik energiaügyeivel – pedig ma már jelentős összegeket lehet megtakarítani pusztán azzal, ha odafigyelnek, mikorra időzítik számottevő áramfogyasztásukat. Az E.ON most egy olyan tarifát vezetett be, amely a napelemek működésének legproduktívabb idejét használja ki, ezzel teremtve olcsóbb, zöldebb villamos energiát a tudatos vállalkozóknak. Szalai Sándorral, az E.ON Energiamegoldások Kft. KKV ügyfelekért felelős értékesítési vezetőjével beszélgettünk.
A dél-angliai Plymouth Egyetem kutatóinak két évtizeden keresztül gyűjtött adatai nagy problémára hívják fel a figyelmet. Jelentősen csökkent 75 millió négyzetkilométernyi óceán fényáteresztő képessége, ami óriási kihívást jelent az ottani élőlények, de továbbgondolva az emberiség számára is.
A rehabilitációt a Semmelweis Egyetem szakemberei is felügyelték, a teljes űrmisszióban pedig az intézmény mintegy húsz klinikája és tanszéke vett részt.
Nosztalgikus érzéseket kelt a bézs színű házba bújtatott Maingear Retro95 számítógép, de a külső csak „álca”. A belsejében ugyanis minden megvan, ami egy korszerű, játékra is alkalmas PC-hez kell, vagy ahogy a gyártó mondja: kívülről 1995, belülről 2025.
Hosszas várakozás után az OpenAI bemutatta az új mesterségesintelligencia-modelljét, ami a vállalat szerint köröket ver nemcsak a korábbi verziókra, de a piac többi szereplőjére is.
Áttörést hozhat egy új fejlesztés, ami leküzdi a laboratóriumi körülmények között növesztett szívszövetek egyik legnagyobb problémáját, és így a gyógyszerfejlesztést is segítheti.
A NASA és a Massachusettsi Műszaki Egyetem tudósai egy olyan számítógépes modellt dolgoztak ki, ami szimulálta, mi történik, ha a gleccserből olvadó víz bekerül az óceánba. Az eredmény meglepő.
Eddig figyelmen kívül hagyott, ámde kritikus tényezőre bukkanhattak az Alzheimer-kór kialakulásánál a Harvard Medical School tudósai – felfedezésük pedig akár új kezelési módokat is hozhat.
A két legfényesebb bolygó, a Vénusz és a Jupiter alig két holdátmérőnyi távolságra kerül egymástól a keleti látóhatár fölött, így az augusztus 11. és 13. közötti hajnalokon a nyár egyik legszebb szabad szemes csillagászati jelensége lesz megfigyelhető – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
A svédek az online világban is úgy próbálják megfékezni a prostitúciót, mint a való életben – ott nemigen sikerült. Közben érdekes megállapításokat tettek egy felmérésben, amely minden korábbinál nagyobb mintán készült a szolgáltatások eladóiról.
Ha minden funkciót korlátlanul használna, fizessen – a népszerű Arc böngésző utódja, a Dia már ezt kéri, és a jelenlegi csomag ára még nem is a plafon. A jövőben akár többszörösét is elkérhetik extra képességekért.
Kiberbiztonsági kutatók vizsgálata szerint egy Google Naptárba küldött meghívó elég ahhoz, hogy gondot okozzon a felhasználónak a Google Gemini mesterséges intelligencia.
Összességében túlélte a tortúrát a Samsung új hajlítható zászlóshajója, de az általa produkált hibák igencsak érdekesek – már csak azért is, mert van, ami nehezen magyarázható a sok nyitással és összecsukással.
Füstmérgezést kapott, és több hónapra kiesett a munkából az a nő, akinek felgyújtotta a lakását egy LG okostelefon. Most jelentős kártérítést ítélt meg neki a bíróság.