Új sziget alakult ki Alaszkában
Folyamatosan olvad egy gleccser Alaszkában, a folyamat során keletkező víz már egy kisebb sziklás hegyet is szigetté alakított.
Folyamatosan olvad egy gleccser Alaszkában, a folyamat során keletkező víz már egy kisebb sziklás hegyet is szigetté alakított.
HVG
Japán kutatók a mai napig próbálják megválaszolni azt, hogy miként jelenhetett meg újra a növényvilág egy olyan szigeten, ami a Csendes-óceánon, mindentől elszigetelve található meg.
HVG
Merész ötlettel állt elő a japán Újjászületés Útja párt, amely szeretné, ha a párt összes döntését a mesterséges intelligencia hozná meg.
HVG
Egyre több magyar internetező keres rá a koronavírus, a megfázás és az influenza kifejezésekre, ami azt mutatja: az ősz beálltával egyre több ember betegedhet meg idehaza.
HVG
Néhány élőlény jó gazdatestként szolgál a kullancsoknak, mások kevésbé. Az embernek nincs szerencséje, legfeljebb kullancsriasztó szerekkel védekezhet a veszélyes ízeltlábúak ellen.
HVG
Kijelző van rajta, tehát hirdetéseket is lehet tenni a Samsung hűtőire – és erre már a gyártó is rájött, így el is kezdte tesztelni a dolgot.
HVG
A nagy teljesítményre és hosszú üzemidőre kihegyezett új okosórákról rántotta le a leplet a Huawei pénteken Párizsban. Jövünk a Watch GT 6 és Watch GT 6 Pro órák részleteivel.
Az Erste szolgáltatásainak zöme leáll ma este, de azért van pár dolog, ami ennek időtartama alatt is elérhető marad.
HVG
A japán űrügynökség Hajabusza-2 nevű űrszondája 2031-ben érheti el az 1998 KY26-ot, ám kiderült, csupán harmad akkora, mint eredetileg számolták.
HVG
Ha még mindig egy korábbi technológiákon alapuló Windows 10-et használ, hamarosan muszáj lesz váltania – már amennyiben tovább nyomkodná a játékait a Steamen.
HVG
Sok más technológiai cég mellett most a Google is együttműködési megállapodást kötött egy brit nonprofit szervezettel, így a Keresőből eltűnhetnek a bosszúpornók.
HVG
Egyelőre nem tudni, mire fogják használni, mindenesetre hamarosan már az Egyesült Államok Kongresszusa is alkalmazni kezdi a mesterséges intelligenciát.
Az ukrán erők drónokkal támadták meg a Krímben található Jevpatorija RT-70 rádióteleszkópot, mert azzal az oroszok az Ukrajnában lévő haderőket támogatták.
HVG
Súlyos hibát talált a Chrome-ban a Google, szinte azonnal ki is adott hozzá egy frissítést a cég.
HVG
Miközben a magyar vasút a legnagyobb jóindulattal is csak biceg, egy dán agytröszt kidolgozta annak az európai vasúti hálózatnak a tervét, mely gyakorlatilag lefedné az egész kontinenst. Akár 400 km/h-val is haladhatnának rajta a vonatok.
HVG
Tudományos publikációban tette közzé vizsgálati eredményeit az Eli Lilly, amely az orforglipron nevű hatóanyagot tartalmazó fogyókúrás szer hatékonyságát vizsgálta.
HVG
Brit kutatók új eszköze ígér paradigmaváltást a mélyagy szerkezetének tanulmányozásában és kezelésében. A szakemberek szerint az agy azon részére is „be tudnak nézni” vele, ahová eddig csak műtéttel lehetett.
HVG
Ukrajna olyan újfajta drónt fejlesztett ki, ami képes lehet ellenállni az oroszok elektronikus hadviselésének.
HVG
Több kutya szótanulási képességét is megvizsgálták az ELTE kutatói egy nemzetközi kutatás során. Kiderült, az állatok nemcsak megtanulják a szavakat, de a mögöttes jelentést is képesek megérteni.
HVG
A legnagyobb körültekintés mellett, várhatóan 2028–2030 között kapcsolják le Magyarországon a mára már elavultnak számító 2G hálózatokat, ez pedig rengeteg mobiltelefont érinthet majd.
HVG