4x gyorsabb lesz: jön az újfajta USB kábel
Már dolgoznak az USB csatlakozószabvány új, négyes generációján, ami egyrészt az eddiginél jóval gyorsabb adatátvitelt tesz lehetővé, másrészt a töltőkábeleket is kiválthatja.
Már dolgoznak az USB csatlakozószabvány új, négyes generációján, ami egyrészt az eddiginél jóval gyorsabb adatátvitelt tesz lehetővé, másrészt a töltőkábeleket is kiválthatja.
Jelentős, átlagosan 60-70 százalékos akciót hirdetett néhány népszerű Xbox-játékra a Microsoft.
A Flappy Bird villámgyors világsikeréről egy infografika készült, amely remekül összefoglalja a madaras játék rövid karrierjét.
Most már teljesen egyértelmű sikernek nevezhető a Sony újgenerációs konzolos startja, a PlayStation 4-ből már több mint 5,3 milliót adtak el.
A számítógép és az internet egyik legnagyobb adománya, hogy egyszerűen hozzáférhetünk a világ tudástárához. Most mindezt „menet közben” is megtehetjük.
Már egy hét sincs, és megnyitja kapuit Barcelonában a mobil világ éves nagy seregszemléje, a Mobile World Congress. A gyártók ilyenkor azért szeretik kiszivárogtatni, mire is készüljenek a felhasználók.
A Flappy Bird az utóbbi idők legnagyobb játékos sikere volt mobilon, törlése után pedig ellepték az alkalmazásboltokat a 99 százalékban rosszul sikerült utánzatok.
Emlékeznek még a Különvélemény című filmre? Nos, az ott látottak elbújhatnak egy kickstarter projekt eredménye mögött.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség döntése után az Air France is engedélyezte a mobilok fedélzeti használatát. Egyelőre csak úgy, ahogy egyébként eddig is mindenki használta őket: repülőgép üzemmódban.
A technológia nem csak arra jó, hogy többet játszhassunk az Angry Birds új részével, hanem arra is, hogy megtanuljuk helyesen fogni a hamburgert.
Egy viszonylag kicsit, de hatékony örvénykeltő kiegészítőnek köszönhetően halkabbak az új Airbusok. Elsőként a Lufthansa vette be őket flottájába.
Az éjjellátó kamerák képeit nézegetve nem feltétlenül a színek és az élethűség jut az eszünkbe. Nem úgy az alábbi, egészen különleges készüléknél.
A HTC One az utóbbi idők egyik legszebb, ha nem egyenesen a legszebb androidos telefonja. Egy kiszivárgott kép tanúsága szerint a gyártó idei csúcskészülékénél is továbbviszi a szép dizájnt.
A legfrissebb nemzetközi felmérés szerint európai- és világviszonylatban is jó színvonalú az itthon elérhető internetes szolgáltatás – állapította meg az Internetet.hu távközlési összehasonlító portál. A románoké még jobb.
Az Apple egy fontos statisztikában érte utol a Windows mutatóit, és egy újabb trónfosztás is közeleg.
A Spotifynak van ingyenes verziója, de tele van korlátozásokkal. De egy akció keretében két hónapon át ingyen lehet használni a minden téren korlátlan prémium változatot.
Megérkezett a Microsoft újgenerációs konzoljának első nagyobb szoftverfrissítése. A vállalat pénteken adta ki a csomagot, ami mostanság kezd landolni a gépeken.
Józsefvárosban épített tudásbázist és oktatóközpontot a Google. A Google Groundot a magyarországi vállalkozások, startupok és diákok digitális versenyképességének fejlesztéséért hozták létre. A közép-kelet-európai régióban ez az első ilyen központ – írja a Napi Gazdaság.
Több mint kétezer email-jelszó párost tettek közzé ismeretlenek a neten. A brit Tesco oldaláról származó azonosítók közül többel már vissza is életek.
Eddig csak iPhone-okhoz volt jó, de egy hozzá készített imbuszkulcs révén most már bármilyen okostelefon remek kiegészítője lehet a Glif. A profi fotósoktól kezdve az egyszerű felhasználókig bárkinek jól jöhet, ráadásul egy kulcstartón is elfér.