Az amerikai rendszergazdák harmada belenéz a személyes adatokba

Az amerikai vállalatok IT-részlegein dolgozó alkalmazottaknak harmada él vissza azokkal a személyes adatokkal - jelszavak, bizalmas tartalmak, a kollégák fizetésének adatai, emailváltások vagy naptárbejegyzések -, amelyekhez munkájánál fogva hozzáférése van.

MTI



Kritikus szint alatt a magyarok természettudományos érdeklődése

Az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete (MTA MFA) rendhagyó programmal várja a jövő tehetségeit: a középiskolások nemcsak bepillantást nyernek a fizika, kémia, biológia és a mérnöki tudományok boszorkánykonyhájába, de akár saját ötleteiket is kipróbálhatják. A „Tanuljunk egymástól” program célja többek között a kritikus szint alá csökkent hazai természettudományos érdeklődés felélénkítése.

hvg.hu

Színesek lehetnek az MRI felvételek

Az eddig fekete-fehér mágneses rezonanciás (MRI) felvételekhez színeket rendelő eljárást dolgoztak ki amerikai kutatók, ami javíthatja a beszerzett információk minőségét és növelheti a felvételek érzékenységét - közli a Nature című tudományos folyóirat csütörtöki száma.

MTI

Jól kezelhető a Parkinson-kór, a gyógyszerre várni kell

A Parkinson-kórosok saját maguknak termelik a gyógyulást jelentő sejteket, mutat rá ausztrál tudósok egy csoportja. Az emberi orrjárat hátsó részéből kinyert őssejtek komplikációk nélkül okoztak nagymértékű javulást állatkísérletek során, ám az embereken alkalmazható gyógymódra akár tíz évet is várhatunk.

hvg.hu




Budapesten lesz az Európai Unió kutatóközpontja

Budapesten lesz a székhelye az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek - erről egyhangúlag döntöttek szerdán Brüsszelben az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekben illetékes miniszterei.

MTI


Év végén érkezik a Google-mobil, veszélyben az iPhone

Érintőképernyő nélkül, gombokkal is működik majd a Google által fejlesztett telefonos operációs rendszer - számolt be a fejlesztés jelenlegi állapotáról Andy Rubin, a Google Androidért felelős fejlesztési igazgatója, aki egyúttal a fejlesztés számos különlegességét is felfedte.

hvg.hu


Úszó város a klímaváltozás elől menekülőknek

Több tízezer ember befogadására alkalmas úszó várost tervezett egy belga építész. A vízililiomra emlékeztető mesterséges szigeteket elsősorban azoknak szánják, akiknek a globális felmelegedés következtében emelkedő tengerszint miatt el kell majd hagyni otthonaikat. A tengeri városok teljesen önfenntartóak lesznek.

hvg.hu

Úgy működnek a meleg férfiak, mint a hetero nők

Hasonlít egymásra a meleg férfiak és a heteroszexuális nők, illetve a hetero férfiak és a leszbikus nők agya, derül ki a Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban közölt svéd tanulmányból. Egy brit tudós szerint ez bizonyítja azt, hogy a szexuális irányultság még az anyaméhben dől el, írja a BBC.

hvg.hu

A pornót nézők is az agyukra hallgatnak

A pornografikus képekre adott reakciókat a "tükörneuronokként" ismert idegsejtek váltják ki, amelyek akkor is aktívak, ha az egyén csinál valamit, de akkor is, amikor csak tanúja mások cselekvésének - állapították meg francia kutatók.

MTI

Egy apró mágnessel feltörhetőek az elektromos ajtók

Tényleg kinyithatóak az Uhlmann & Zacher elektromos biztonsági zárak egy mágnesgyűrűvel, kommentálta a cég az internetet körbejáró új videót. A Blackbag biztonsági oldal munkatársai már hozzájárultak ahhoz, hogy a cég kijavíthassa a biztonsági rést, ugyanakkor közölték: az ilyen elven működő zárakat gyakorlatilag bárki feltörheti.

hvg.hu