Hol van az élet határa?

Fordulóponthoz érkezett egy közel két évtizedes tudományos vita, amely végső soron azt feszegette: milyen kicsi lehet egy élőlény? A nanobaktériumok nem élnek, mégis számos betegség okozói lehetnek.

unknown




Ismét kitört az Etna, ömlik a láva

Ismét kitört a szicíliai Etna vulkán szombaton, a tűzhányó délkeleti kráteréből láva ömlött - közölte a palermói Földtani és Vulkanológiai Intézet.

MTI

Magától kifehéredik a 100-szor használható papírlap

Jön a 100-szor használható papír: a Xerox találmányán a szöveg 24 órán keresztül lesz olvasható, majd fokozatosan eltűnik róla. Az "öntörlő" papír ezáltal csökkenteni fogja a felhasználandó hivatali papírmennyiséget, de a környezetre is jótékony hatással lesz.

MTI

Visszatérhetnek Észak-Amerika hatalmas bölénycsordái

Újra benépesítheti Észak-Amerikát a bölény az elkövetkező száz évben egy most megjelent tanulmány szerint. A Conservation Biology című szaklapban megjelent írást különböző természetvédő szervezetek, kutatók, gazdálkodók és amerikai őslakosok jegyzik.

MTI




Gyakorló „Mátrixot” hozna létre a Pentagon

Az online támadások kivédésére, illetve a hálózati offenzívák indítására való felkészülés jegyében a lőterek hálózati alternatíváját kívánja létrehozni az amerikai védelmi minisztérium fejlesztési ügynöksége, a Darpa.

hvg.hu



Hol tart a high-tech sportipar?

Egyre több high-tech sportruha és -felszerelés kerül a boltokba, amelyeket nem a hivatásos testedzőknek, hanem az egészségüket óvó idősebb korosztálynak szánnak, derül ki a Newsweek összefoglalójából.

Bari Máriusz

Legénységgel együtt robbanthatják az űrsiklókat vészhelyzetben

Ahányszor a levegőbe emelkedik egy űrsikló a floridai Kennedy Űrközpontból, egy repülésirányító feszülten figyeli az eseményeket. Az ő feladata ugyanis, hogy megsemmisítse a járművet, a fedélzetén tartózkodókkal együtt, ha olyan helyzet áll elő, hogy a meghibásodott űrrepülő a polgári lakosságot fenyegeti.

hvg.hu

Itt a színes rizs – nem csak a szemnek

Színes és ízletes rizsfajtákat állítottak elő a tajvani mezőgazdasági kutatóintézetben a Tajnung 67 jelű változat genetikai módosításával - jelentették be a héten.

MTI

James Bond is megirigyelné a kínaiak rendszámfordítóját

Távirányítású rendszámtábla-átfordítót is lehet már kapni Kínában. A legjobb modell 3 másodperc alatt fordít, ára 37 ezer forintnyi jüan. Van olcsóbb is, az ugyancsak távirányításos, tehát nem kell a vezetőnek hajlongania, ára feleennyi, de lassúbb.

MTI


Növekvő chip-piac

A legnagyobb gyarapodást a japán piac produkálta, ahol a tavaly márciusi 4,38...

techline.hu