Feltörték a HD-DVD másolásvédelmét
Sikerült feltörnie a nagyfelbontású DVD-ket (HD-DVD) védő kódokat egy digitális kalózoknak, és ezzel megkerülnie a másolásvédelmet – erősítette meg a HDTV mögötti konzorcium.
Sikerült feltörnie a nagyfelbontású DVD-ket (HD-DVD) védő kódokat egy digitális kalózoknak, és ezzel megkerülnie a másolásvédelmet – erősítette meg a HDTV mögötti konzorcium.
Reklámbevételeiből fogja támogatni a feltöltött videoklipek készítőit a YouTube, hogy ösztönözze a felhasználók kreativitását - jelentette be a videomegosztó portál egyik alapítója, Chad Hurley a Financial Times londoni gazdasági napilap hétfői tudósítása szerint.
A Times szerint egy kormányok közti, klímaváltozást vizsgáló bizottság jelentése szerint az emberiségnek mindössze tíz éve maradt a környezeti változások megfékezésére, mielőtt olyan, visszafordíthatatlan változások következnek be, amelyek a bolygó egyes részeit lakhatatlanná változtatnák.
Évek óta tartó stagnálás után ismét virágzik és új szerepet keres a kaliforniai Szilícium-völgy, amely egyebek között a Google, az Apple és az Intel szülőhazája. A 2005 második negyedétől a tavalyi év második negyedéig tartó időszakban 33 ezer új munkahely képződött a térségben, ez 2001 óta az első növekedés.
A legutóbbi kutatások szerint ha a mai ütemben folytatódik a globális felmelegedés, az Északi-sark jege annyira megolvad, hogy a híres-hírhedt Északnyugati Átjáró akadálytalanul hajózható lesz és ezzel 7 ezer kilométerrel megrövidül a New York és Tokió közötti út.
A terhesség alatti mérsékelt koffeinfogyasztás nem vezet koraszüléshez, vagy kis súlyú babák születéséhez - állítja ugyanaz a dán kutatócsoport, amely korábban már kimutatta, hogy a túlzott kávézás, a napi 8, vagy több csésze fokozza a halvaszületések veszélyét.
A gerincvelő nem egyszerűen csak végrehajtja az agy utasításait, hanem az agyhoz hasonlóan önállóan működik, az egyes idegszálak aktivitásában ugyanis ugyanaz a rendszertelenség észlelhető meg, mint az agyi idegsejteknél - figyelték meg dán és litván neurológusok.
Japán tudósok rádióhullámokon alapuló detektort fejlesztettek ki, amely a TNT-t és egyéb robbanóanyagokat is kimutatja nemcsak aknákban, hanem poggyászokban is.
Furcsa, a jogszerűség határát súroló módját választotta politikai hirdetéseinek közzétételére a Belgiumban működő francia nacionalista párt: több közszereplő nevét „megvásárolta” a Google AdSense szolgáltatásán keresztül, s e nevekhez kapcsolta politikai tartalmú üzenetét.
Irán közel van ahhoz, hogy műholdat bocsásson fel a világűrbe, ami hadiipara erősödésének újabb jele - írta csütörtökön az Aviation Week című amerikai szaklap internetes honlapján.
Az Oracle bemutatta Management Pack for Linux nevű szoftvercsomagját, amely a vállalat Unbreakable Linux programjának résztvevői számára kínál átfogó vállalati felügyeleti megoldást.
A "Gömböc", Domokos Gábor és Várkonyi Péter találmánya szerepel a világ egyik vezető matematikai szaklapja, a The Mathematical Intelligencer címlapján.
Egy kulcsgén reaktiválásával sikeres új kezeléssel léphetünk fel a daganatok ellen – bizonyították be amerikai kutatók.
Két szívvel él egy 27 éves montenegrói asszony, de csak most vették észre nála a rendellenességet - írta a Dan című podgoricai lap.
Egy száz fős magyar vállalatnak akár 600 ezer forintnyi kárt okozhatnak a kéretlen spamek. A spammerek folyamatosan kijátszák a szürőket, ezért célszerű egyszerre több módszerrel is védekezni ellenük.
A Silent Guardian nevet viselő szerkezetet egy katonai terepjáróra erősítették. Az óriási parabolaantennára emlékeztető berendezés fókuszált hőhullámokat tud kilőni, ezért tömegoszlatásra is alkalmas.
Egy 1300 éves hajó maradványainak segítségével szándékoznak izraeli tudósok tanulmányozni a térség történelmének e kevéssé ismert szakaszát: a hajót tíz éve találták Haifa közelében egy öbölben, de a leletről csak most számoltak be.
A jövő íróasztala egy üveglap, amelyre komputer képeket vetítenek, - vagyis az íróasztal és a monitor különös keveréke.
Kína hamarosan több internet felhasználó polgárral büszkélkedhet, mint az Egyesült Államok - állítja egy kínai állami agytröszt.
Az arachnofóbiát, vagyis a pókoktól való irtózást akarják vizsgálni egy új kutatási projekt keretében jénai tudósok. Az intézet weboldalán egy Carla nevű, jókora madárpók látható.