Még több lesz a mobiltelefon és az üres polc ad fel megrendelést
 

Még több lesz a mobiltelefon és az üres polc ad fel megrendelést

A Deloitte tanácsadó multi Technológia, Média és Telekommunikáció Csoportja erre az évre óriási növekedés jelez a mobiltelefóniában, továbbá a PSTN, VoIP és szélessávú kapcsolatok megerősödését vetíti előre, sőt az RFID alkalmazásának széleskörű elterjedését vetíti előre. A ma még kevéssé ismert betűkódokat az alábbiakban megfejtjük.

hvg.hu hvg.hu


Az intelligens autók korszaka két éven belül megkezdődik
 

Az intelligens autók korszaka két éven belül megkezdődik

Míg korábban csak a luxusautókra volt jellemző az extra felszereltség, néhány éven belül a hátsó ülésbe épített videokonzolok, a fedélzeti navigációs rendszerek, valamint a vezeték nélküli kommunikációs technológiák is széria felszerelésnek számítanak majd az autógyártók többségénél.

Infinit Infinit

Kevés a digitális bizonyítékok gyűjtéséhez jól értő rendőr
 

Kevés a digitális bizonyítékok gyűjtéséhez jól értő rendőr

Manapság a rendőrség és az ügyészség kötelékében egyre nagyobb teret hódítanak a bűnözés elleni harc legújabb eszközei, a különböző elektronikus bizonyítékformák. A merevlemezek tartalma, internetes állományok, vagy adott esetben akár az e-mailek is az ujjlenyomatok fontosságával vetekednek.

Infinit Infinit

Az interneten minden és mindenki által szerkeszthetővé válik
 

Az interneten minden és mindenki által szerkeszthetővé válik

Frode Hegland, a University College London kutatójának elképzelései alapjaiban változtathatják meg az interneten elérhető információk struktúráját. A tudós Liquid Information névre keresztelt projektjét leginkább a hypertext és a Wikipedia összeházasításaként értelmezhetjük, amelyben minden dokumentum szerkeszthetővé válhat és minden egyes szó potenciális link lehet.

Infinit Infinit

Virtuális ember, holografikus tárgyalás, gondolatvezérlés - már jönnek
 

Virtuális ember, holografikus tárgyalás, gondolatvezérlés - már jönnek

A Roland Berger tanácsadócég és a Siemens közös tanulmánya az információs és kommunikációs technológia területén térképezte fel a globális trendeket. Eszerint már a közeljövőben megjelennek a virtuális emberek, elterjed a holografikus megbeszélés, a tekintettel vagy gondolattal vezérelhető számítógép, a digitális titkárság és a grid-technológia.

hvg.hu hvg.hu

A hvg.hu olvasói spam-ellenes fellépést követelnek
 

A hvg.hu olvasói spam-ellenes fellépést követelnek

A hvg.hu olvasói egy nem reprezentatív (de több mint kétezer választ tartalmazó) megkérdezés során döntő többséggel amellett álltak ki, hogy Magyarországon is legyen spam-ellenes jogszabály, amely képes meggátolni a levélszemét áradatot. Nem csak mi, hanem az egész világ próbálja felvenni a küzdelmet a kéretlen levelek özöne ellen.

hvg.hu hvg.hu

Lebegő vízszintes mosogatógépek
 

Lebegő vízszintes mosogatógépek

Az Elektrolux háztartásigép-gyártó cégének újdonsága a „lebegő" mosogatógép, amely bármely magasságban elhelyezhető, óriási szabadságot engedélyezve a modern konyhakultúrában a lakberendezőknek.

MTI MTI



Januári számítógépvírusok: elborítanak a fertőzések
 

Januári számítógépvírusok: elborítanak a fertőzések

A Trend Micro TrendLabs számítógép-biztonsági cég által dokumentált rosszindulatú kódok száma az előző hónaphoz képest 100 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest pedig 500 százalékkal nőtt. E kódok több mint 70 százaléka vadonatúj.

hvg.hu hvg.hu

SMS-küldő gyógyszeres doboz
 

SMS-küldő gyógyszeres doboz

Kivel nem fordult még elő, hogy elmulasztotta bevenni gyógyszereit? A feledékeny embereken hívatott segíteni egy dél-afrikai orvos ötlete, aki feltalálta az SMS-küldő csomagolást.

Panoráma Panoráma


Minden második osztrák a világhálón
 

Minden második osztrák a világhálón

A 16 és 74 év közötti osztrákoknak valamivel több mint fele - 52 százaléka - használja az internetet magánemberként vagy hivatalból - állapította meg 2004. évi adatok alapján az osztrák Statisztikai Hivatal.

MTI MTI

Megtalálták a fiatalság fehérjéjét és a vágy feromonját
 

Megtalálták a fiatalság fehérjéjét és a vágy feromonját

Japán tudósok rábukkantak arra a fehérjére, amely megóvja a pusztulástól a sejteket, s ez a felfedezés új korszakot nyithat az orvostudományban. Amerikai kutatók pedig rábukkantak arra a feromonra, amely idősödő hölgyek partnereit is szenvedélyessé teszi.

Panoráma Panoráma

Terepjáró görkorcsolya
 

Terepjáró görkorcsolya

Az amerikai LandRoller cég már a közeljövőben piacra dobja terepjáró görkorcsolyáját, s a városkból a természetbe irányítja a görkorisokat.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

A gyerekek éjszaka nőnek
 

A gyerekek éjszaka nőnek

A szülőknek gyakran tűnik úgy, hogy gyermekük egyetlen éjszaka leforgása alatt is nőtt, és könnyen lehet, hogy ebben van is valami, az amerikai Wisconsoin Egyetem kutatói szerint ugyanis a csontok növekedése javarészt éjszaka történik.

Panoráma Panoráma

A vakok agya „látja
 

A vakok agya „látja" a hangokat?

Közismert tény, hogy a vakok elvesztett látásukat éles hallással kompenzálják, ám a tudósoknak csak most sikerült megfejteni e jelenség titkát.

Panoráma Panoráma

Axelero: reális a 15-20 százalékos internetdíj-csökkenés
 

Axelero: reális a 15-20 százalékos internetdíj-csökkenés

Az Axelero Internet Rt. reálisnak tartja azt a kormányzati elképzelést, hogy éves szinten 15-20 százalékkal csökkenjen Magyarországon a széles sávú internet-elérés ára - közölte sajtótájékoztatóján Császár Zoltán, a társaság stratégiai igazgató-helyettese.

MTI MTI

Pierre Auger: a világ legnagyobb csillagászati obszervatóriuma
 

Pierre Auger: a világ legnagyobb csillagászati obszervatóriuma

Az argentínai Malargue közelében épülő Pierre Auger obszervatórium a világ legnagyobb csillagászati eszköze lesz, amikor elkészül. Az objektum 47 millió dollárba kerül, ami szerény összeg akár csak egyetlen mesterséges hold felbocsátásának költségeihez mérten is.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI