Bányában áll a kozmikus hangszer

Egy minnesotai bánya mélyén épült fel az a hangszer, amellyel többek között az ún. sötét anyag létezésére keresnek bizonyítékot. A különböző részecskék által megszólaltatott zenélő csövek a modern kísérleti zenéket idézik.




Kihalás szélén a világ legkisebb békája

Egy hatalmas kínai szalamandra, amely régebben él a Földön, mint a dinoszauruszok, illetve a világ legkisebb békája egyaránt szerepel azon a listán, amelyet brit tudósok állítottak össze, hogy felhívják a figyelmet a világ legveszélyeztetettebb kétéltűire.


Szenzációs koponyalelet Kínában

Százezer éves, csaknem hiánytalan emberi koponyamaradványokat találtak a közép-kínai Honan tartományban, amit a „pekingi ember” megtalálása óta a legnagyobb felfedezésnek tekintenek kínai antropológusok.



Peking ugrik a pornóra

A kínai hatóságok 44 ezer internetes oldalt zártak be, és 868 személyt tartóztattak le tavaly a pornográfia ellen folytatott hadjáratukban.








Kémkedni lehet az emberi szemen keresztül

Kétségkívül sokat segíthetne a látáskárosodásban szenvedőknek a mesterséges szem, illetve annak jelenlegi előfutára, a szembe ültett fényérzékeny chip. A dél-kaliforniai egyetem egy kutatójának kamerás megoldása annyira apró, hogy közvetlenül implantálhatják az emberi szembe.



Zsebből indítható a mini plazmarepülő

Pilóta nélküli plazmameghajtásos repülőt fejleszt karöltve a DARPA és a University of Oklahoma. Az új hadieszközt a jövőben a katonák zsebből vehetik elő és indíthatják útjukra.




Óriáscsótányokat nevel Oroszország az űrben

Jóval gyorsabbak és ellenállóbbak földi társaiknál az űrben született csótányok, jelentette ki az orosz IBMP intézet a Foton-M műhold állatkísérleteinek egyik konklúziójaként. A csótányok mellett csigákat, gyíkokat, selyemhernyókat és egyéb apró organizmusokat küldtek az űrbe, amik még tavaly szeptemberben érkeztek vissza Kazahsztánba.


Spanyol-magyar közös terv a neutronforrásért

Negyven éven át évente négyezer szakembernek teremtene kutatási lehetőséget a tervezett európai neutronkutató központ, amely akár Magyarországon is felépülhet. Két jelentkező, hazánk és Spanyolország, bár egymással vetélkedik, Brüsszelben közös koncepcióval áll elő - írta a keddi Népszabadság.