A női szépség veleje a darázsderék

Az időtlen szépség titka a női derék, állapítja meg egy amerikai tanulmány, amely szerint a derék kulturális különbségektől függetlenül a női vonzerő legfőbb alkotóeleme.


Jobs lenyomta a CES-t az iPhone-nal

Az amerikai Apple komputergyártó immár hivatalosan is bejelentette belépését a telekommunikációs piacra. A San Franciscoban megrendezett Macworld Expón, a cég elnöke Steve Jobs személyesen mutatta be a régen várt iPhone mobiltelefont.



Mesterséges földrengést idéztek elő Bázelben

A svájci Bázel városában kisebb pánikot váltott ki, hogy egy geotermikus projekt keretében mesterséges földrengéseket idéztek elő a kutatók, s hogy földmozgások később folytatódtak, már a kutatástól függetlenül.


Vérvizsgálattal észlelhető az infarktus és a memóriaromlás

Egy olcsó teszttel kiszűrhetők azok a szívbetegek, akiknél a legnagyobb az infarktus vagy a stroke kockázata - írják az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) e heti kiadványában. Egy egyszerű vérvétel pedig fényt deríthet az idős emberek szellemi teljesítőképességében bekövetkezett változásokra - olvasható a Johns Hopkins egyetem honlapján.


Jön az inzulintabletta cukorbetegeknek

Egy bizonyos rákfajta páncéljában talált vegyi anyag segítségével tajvani tudósok rövidesen elkészülhetnek az inzulininjekciókat helyettesítő pirulákkal. Jelenleg hazánkban körülbelül minden tizedik embert érint a betegség.


Megúszhatjuk a téli depressziót?

Az enyhe tél idén az átlagosnál több napsütéses órát is hozott magával, így sok ember örömmel tapasztalhatja, hogy a téli sötétség miatt kialakuló szokásos mélabú ezúttal elmarad.


A Wikipedia segítségével okosabb gépek készülhetnek

A Wikipedia segítségével a Technion kutatóintézet tudósai olyan metódust fejlesztettek ki, mellyel a számítógépeket „okosabb működésre” bírhatják, az emberek gondolkodásához hasonló józan ésszel és az összefüggések meglátásának képességével ruházva fel azokat.



A HTCC felvásárolja az Invitelt

A Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) 470 millió euróért megvásárolja Magyarország második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatóját, az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt-t.




Nyolcmagos szuper-PC és Bill Gates a CES-en

A 2007-es Las Vegas-i CES szórakoztatóelektronikai szakvásáron Bill Gates, a Microsoft elnöke és Robbie Bach, a Microsoft Szórakoztatóipari és Eszközök Divíziójának elnöke bemutatták a szoftveróriás összekapcsolt rendszerekre épülő újdonságait. Emellett lerántották a leplet egy Intel-újdonságról: a processzorgyártó nyolcmagos rendszert épített.


Kiosztották az idei Wolf-díjakat

George Feher (Fehér György) amerikai biofizikus és Ada Jonat izraeli tudós, illetve Michelangelo Pistoletto olasz művész kapja az idei Wolf-díjat - jelentette be hétfőn a kitüntetést odaítélő jeruzsálemi alapítvány kuratóriuma.



Őssejteket nyertek ki magzatvízből

Amerikai tudósok csaknem olyan sokoldalú őssejteket nyertek ki a magzatvízből, mint az embrionális őssejtek. Oly módon tudtak kinyerni őssejteket a magzatvízből, hogy sem az anya, sem a magzat egészsége nem károsodott.


Bizonyos gének biztosíthatják a tartós párkapcsolatot

A tartósan boldog párkapcsolat titka néhány genetikai különbség: amerikai tudósok statisztikái azt mutatják, hogy a nők ritkábban lépnek félre olyan párkapcsolatokban, ahol a felek immunrendszerét meghatározó gének különbözőek.


Újra támad a pornó-domain

A kifejezetten pornográf tartalmak számára kitalált felsőszintű domain-név újra a reflektorfénybe került, miután 2006 májusában ejtették a tervezetet. A várható új szabályozás értelmében a .xxx üzemeltetőjének kell gondoskodnia róla, hogy csak legális tartalom legyen elérhető az efféle oldalakon.


Lassíthatjuk agyunk öregedését

A családi háttértől, a genetikai meghatározottságtól, az aktuális egészségi állapottól, sőt, magától az életkortól is független lehet olykor a tényleges szellemi frissesség - derül ki az egészséges öregedés kérdéseivel foglalkozó nonprofit szervezet, az Alliance for Aging Research honlapján közölt tanulmányból.


Vevőcsalogató módszerek webáruházaknak

Mi a kulcsa az eredményes internetes vevőszerzésnek? Hol hibázik a legtöbb webáruház? A WebShop-Experts Kft. által bemutatott stratégia segítségével minden egyes marketingre fordított forint garantáltan megtérül. A módszer lépésről-lépésre mutatja be, miként lehet megszerezni és megtartani a vásárlókat.