Portál indult az eMagyar pontok együttműködésének elősegítésére
Elindult az eMagyar portál, amely 330 határon túli helyszínen működő eMagyar pont hálózatként történő együttműködését segíti elő.
Elindult az eMagyar portál, amely 330 határon túli helyszínen működő eMagyar pont hálózatként történő együttműködését segíti elő.
MTI
John D. Barrow brit matematikus nyerte el a tudomány és a vallás párbeszédének előmozdításáért odaítélt 1,4 millió dolláros Templeton díjat.
MTI
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénysége átdokkolta hétfőn a Szojuz űrhajót, hogy helyet csináljon a hónap végén érkező váltás űrhajójának – közölte az orosz repülésirányító központ.
MTI
Az egyik szicíliai múzeumban április végétől robotra bízzák az idegenvezető szerepét.
MTI
A magyar biotechnológiai kutatókkal és vállalkozásokkal keresi az együttműködés lehetőségét a világ legnagyobb biotechnológiai vállalata, az Amgen – derült ki az amerikai világcég és az Egészségügyi Minisztérium által Budapesten szervezett fórumon.
MTI
Még mindig válságos állapotban van a március 12-i nagy-britanniai gyógyszerkísérlet két áldozata, a többiek állapota bíztató - mondták a kezelőorvosok.
MTI
Március 22-én kezdődik a fényszennyezés hatásának felmérésére indított világméretű megfigyelőakció, amelynek keretében iskolás csoportok és önkéntesek bevonásával mérik fel az éjszakai égbolt állapotát egy héten keresztül.
hvg.hu
A héten elindult Magyarország első Web 2.0-s, teljes mértékben a közösségi tudásra építő linkgyűjtő oldala.
hvg.hu
Két amerikai szenátor eredeti törvényjavaslatot nyújtott be az amerikai kongresszusban a világháló szexuális és pornografikus tartalmú honlapjainak megfigyelésére: viseljék ezek a .xxx domain-végződést.
MTI
Az ötezer évvel ezelőtti Indus-völgyi civilizáció egyik városát fedezték fel indiai régészek az ország északi részén fekvő Harijána államban - jelentette az IANS indiai hírügynökség.
MTI
Légzuhanyokkal látták el Japánban egy új lakópark épületeit. A belépőkről a szerkezetek "lefújják" a port és az allergiát kiváltó részecskéket.
MTI
A Microsoft vezére nyilvánosan kritizálta az MIT által fejlesztett – és a Google által támogatott – olcsó számítástechnikai eszközt, amelyet elsősorban a fejlődő országoknak szánnak.
hvg.hu
Tímea, a koraszülött magyar kislány csodálatos kínai gyógyulásáról szóló hírt kétkedéssel fogadta Dr. Masszi Tamás, az Országos Gyógyintézeti Központ osztályvezető főorvosa.
MTI
Ma már a mobil nem státuszszimbólum, hanem életünk elengedhetetlen része. Természetesen a hordozható készülékek a munkahelyre is elkísérnek bennünket, azonban akárcsak a színházban, moziban, az irodában is illik betartani néhány illemszabályt.
hvg.hu
A Kurzor.hu keresőprogram januárban és februárban rögzített keresési rekordjaiból készített statisztikákból többek között kiderült, hogy a hazai internetezők komoly figyelmet fordítanak a politikusokra és pártokra, közülük is elsősorban a két nagy politikai tömörülésre és ezek vezetőire.
hvg.hu
A finn, brit, spanyol, és francia mobiltelevíziós (DVB-H) próbaüzemek egyértelműen igazolták a szolgáltatás iránti fogyasztói igényt, és fontos tanulságokkal jártak a kereskedelmi mobiltévés szolgáltatások lehetséges üzleti modelljét illetően is.
hvg.hu
Szintetikus peptidmolekulákkal sikerült elérni, hogy sérült szemidegek hegesedés nélkül forrjanak össze és összenőjenek az idegsejtek, vagyis hogy a kísérleti állatok újra lássanak. A kísérleteket végző merikai és kínai kutatók nem titkolt távlati célja, hogy emberi agyműtéteknél is használják készítményüket.
MTI
MTI
hvg.hu
IP-vonalon keresztül tartott konferenciahívást a pentagon egyik tábornoka, egy kaliforniai harcálláspont és egy F-15-ös vadászgép személyzete. A tesztet a kaliforniai China Lake-ben lévő Haditengerészeti Légifegyver-központban hajtották végre.
MTI
MTI
hvg.hu
Szélessávú internetet akartunk: megkaptuk. Közben átverekedtük magunkat a szolgáltató cégek telefonos ügyfélszolgálatain, beszélgettünk kelletlen és segítőkész alkalmazottakkal, valamint belegabalyodtunk az egyik mobilszolgáltató ügyfélszolgálati menürendszerébe.
hvg.hu
A francia nemzetgyűlés olyan törvénytervezetet készített elő a múlt év végén, amelynek elfogadásával jogszerűvé válhat fájlcserélő programok használata.
MTI