Nagy bejelentést fog tenni pénteken a NASA

Speciális kialakítást kapott az X-59 néven emlegetett újfajta repülőgép, ami úgy tudja átlépni a hangsebességet, hogy a hangrobbanás nem hangosabb annál, mint amikor valaki becsapja egy autó ajtaját.



Erdélyben bukkant dinoszaurusz-csontvázakra egy magyar vezetésű kutatócsoport

Az ELTE Őslénytani Tanszék munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport 2019 óta folytat ásatásokat az erdélyi Valiora nevű település közelében. Az azóta feltárt leletegyüttesük számos, a kréta időszak legvégén élt növényevő gerinces állattól származó csontot tartalmaz, melyek tudományos feldolgozása még jelenleg is zajlik.





17 éve hiányzó gomb kerül a Gmailbe

Ami a weben ott van, a telefonokról hiányzott: egy érintéssel kijelölhetünk ezentúl minden levelet a Gmail mobilos alkalmazásában, így lényegesen könnyebb lesz például az e-mailek egyidejű törlése, így tárhely felszabadítása.



Együttműködésre lép a Samsung és a Tesla, itt vannak a részletek

A CES technológiai szakkiállításon derült fény az amerikai Tesla autógyártó és a dél-koreai Samsung együttműködésére. A maga területén mindkét vállalat piacvezető, összefogásuk által azok élete válhat kényelmesebbé, akik otthonuk okosításában mind a két vállalat megoldásaira támaszkodnak.




Nagy változás jöhet a Netflixre

Egy lapértesülés szerint már mérlegeli a Netflix, hogy miként tudná pénzzé tenni a játékos üzletágát is. Jöhetnek az alkalmazáson belüli vásárlások, valamint a reklámok is.






A húsevő baktérium tízből akár két magyar szervezetében ott lehet most is

Egy fiatal ózdi apuka tragédiája miatt került be ismét a hírekbe a fertőzés, amely korábban pusztított magyar nőgyógyászaton, és derékba törte már egy sikeres olimpikon karrierjét is. Bár elsőre egzotikusnak hangzik, valójában nagyon is hétköznapi megbetegedésről van szó, amelyhez több körülmény szerencsétlen együttállása szükséges. De ha valaki elkapja, akkor hiába van ellenszere, az orvosoknak nagyon komoly versenyt kell futniuk az idővel.


30 éve elsőként alkalmaztuk az AI-t a fizetések biztonságáért

Manapság már bizonyosan állíthatjuk: ha választanunk kell a bankkártyás és digitális, vagy készpénzes fizetés között, akkor már rendszerint az előbbieket választjuk. Ugyanakkor a digitalizációval érkező új kihívásokkal, az online és offline biztonsággal, az esetleges visszaélésekre való felkészüléssel egyaránt kell foglalkozni a kártyakibocsátóknak és a kártyabirtokosoknak is. Jellemző tendenciákról, pénzügyi biztonságról, különböző fejlesztésekről Sármay Bencével, a Visa Magyarországért felelős területi vezetőjével beszélgettünk.