Fizetős lesz az eddig ingyenes hanghívás és videós telefonálás, kód árulkodik arról, hogy mit tervez az X-nél Elon Musk

Hosszú várakozás után úgy tűnik, tényleg közeleg a más platformokon már rég elérhető, ingyenes hang- és videóhívás funkció az X-re, csak éppen a jelek – és kódrészletek – arra utalnak, hogy ezt fizetőssé tenné Elon Musk.

  • hvg.hu hvg.hu
Fizetős lesz az eddig ingyenes hanghívás és videós telefonálás, kód árulkodik arról, hogy mit tervez az X-nél Elon Musk

Nagy változásokon megy keresztül a lassan már egy éve Elon Musk tulajdonában álló X (korábbi nevén Twitter). Már a névváltoztatás is drámai változás egy ilyen ikonikus platform esetében, ráadásul az amerikai dollármilliárdos a jelek szerint egyre több pénzt szedne be a felhasználóktól a korábban főleg hirdetésekből működő közösségi felületen.

Pénzt kér már számos, a Blue előfizetéses modellben elérhető funkcióért, valamint rendre felhozza azt is, hogy az X használatáért szeretne egy kisebb havi összeget beszedni a felhasználóktól – bár erre vonatkozóan konkrét intézkedéseket még nem tett.

Eközben újabb funkciókat is bejelent Musk, például augusztus utolsó napján már azt írta, hamarosan jönnek a hang- és videóhívások a platformra, mely alapvetően üdvözlendő – a Twitter ugyanis a privát kommunikáció terén némileg lemaradt az elmúlt évek során, elég fapados volt ez a funkció.

Noha a hang- és videóhívások megjelenésének időpontjáról egyelőre nem szólalt meg a tulajdonos, de a platform alkalmazásának kódjában arra utaló nyomokra bukkant egy bizonyos Chris Messina, hogy a funkciók azok számára lesznek elérhetők, akik rendelkeznek prémium-előfizetéssel – írja a TechCrunch.

@chris bejegyzése
Megtekintés a Threads alkalmazásban

A funkcióval az X – fizetős – felhasználói hang- és videóhívásokat fogadhatnak, valamint indíthatnak például más, szintén prémium felhasználókkal, vagy azokkal, akiket követnek.

Természetesen ez még nem egy biztos dolog, de a kódban számos utalás van arra, hogy valóban az X Prémium (korábban Twitter Blue) felhasználói használhatják majd a funkciót – ez azért is megkérdőjelezhető lépés, mert a konkurens platformoknál (Facebook Messenger, Viber, Signal stb.) ezek ingyenesen használhatóak, sőt, egyes esetekben a titkosítás is adott, melyet korábban már hangsúlyozott Musk.

 

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.