A Telekom három hónapra díjmentesen aktiválja mindenkinél az 5G-t, amit az ország 60%-án bekapcsolnak

A Magyar Telekom idén nyárra 60 százalékra növeli lakosságszám-arányos kültéri 5G-lefedettségét – hangzott el a cég szerdai sajtótájékoztatóján. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben lesz érhető. Azt is bejelentette, hogy három hónapra mindenkinél pluszdíj nélkül bekapcsolják az 5G-t.




Két magyarországi vállalat egyenként 1,7 milliárd forintnál is többet fizetett ki tavaly, amikor megtámadták

A Sophos kiberbiztonsági cég State of Ransomware 2023 jelentése szerint globálisan a megkérdezett szervezetek 66 százaléka számolt be arról, hogy zsarolóvírus áldozatává vált. Magyarországon még ennél is többen szenvedtek el támadást. Míg globálisan a cégek 46 százaléka fizette ki a váltságdíjat, nálunk ennél magasabb a fizetési arány, a támadást elszenvedők 59 százaléka küldött pénzt a kiberbűnözőknek.






Lehet, hogy érdemes lesz többet várni az Apple csodaszemüvegére

A mostani értesülések szerint júniusi fejlesztői konferenciáján mutathatja be az Apple a már nagyon várt AR/VR szemüvegét, de csak hónapokkal később kerül majd kereskedelmi forgalomba. Könnyen lehet, hogy azok járnak majd jól, akikben kellő türelem van, és inkább megvárják az eszköz második generációját.










Ma már nem elég a tűzfal és a vírusirtó: tisztában van vele, valójában mennyire sérülékeny a saját IT-rendszere?

Bodor Tibor IT Security tanácsadóval és Herk Imre információbiztonsági szaktanácsadóval beszélgetünk arról, hogy mit jelent a sérülékenységvizsgálat a gyakorlatban, de azt is körbejártuk, melyek egy átfogó Security Operation Center szolgáltatás kiépítésének és működtetésének legfőbb pontjai, legyen szó a cégről, ami igénybe veszi, vagy akár az IT-szolgáltatóról, ami biztosítja azt.


Hogyan navigálnak a halak?

A kép meghökkentő, ezért kezdjük ezzel: a parányi számítógép nem akadályozza az aranyhalat az úszásban, mert mentőövhöz hasonló, lebegni képes műanyagdarabkát illesztettek hozzá. A hal és 14 társa izraeli kutatók kísérletében vett részt.