Hasznos eszközt vezet be hamarosan a Google keresője, ellenőrzi a képeket
A mesterséges intelligenciával készült képek azonosításához fejleszt egy hasznos segítséget a Google, ami hamarosan megjelenik majd a keresések képtalálatai között.
A mesterséges intelligenciával készült képek azonosításához fejleszt egy hasznos segítséget a Google, ami hamarosan megjelenik majd a keresések képtalálatai között.
hvg.hu
A Mortal Kombat 12 valamikor az idei évben debütál majd, könnyen lehet, hogy augusztusban. Rövid időn belül már a második izgalmas előzetest kapta meg a folytatás.
hvg.hu
Több újdonság is érkezik az Android Autóba, valamint azokhoz a járművekhez, amelyekbe integrálva van a Google.
hvg.hu
A Google a mesterséges intelligenciát hívja segítségül, hogy a felhasználók egyedi háttérképeket hozzanak létre az androidos eszközükön.
hvg.hu
A bíróság szerint a böngészőóriással az is gond, hogy LMBTQ-propagandát terjeszt.
hvg.hu
A Google az év végéig a világ 15 nagyvárosában teszi elérhetővé az Immersive View nevű funkciót, amivel a navigáció során megnézhetjük, milyen épületekkel, tereptárgyakkal találkozhatunk az út során, és azt is, milyen forgalomra számíthatunk.
hvg.hu
Saját processzorral szerelt eszközöket, így egy összehajtható okostelefont és egy különleges dokkolóval kínált táblagépet is bemutatott szerdán a Google.
hvg.hu
A számítások szerint a Hubble űrteleszkóp a 2030-as években belép, majd elég a Föld légkörében. A NASA mérnökei ezt akadályoznák meg.
hvg.hu
Számos bejelentést tett a keddi konferenciáján a Google, melyek érintik a hagyományos keresőt és a Bard nevű, mesterségesintelligencia-alapú chatbotot is.
hvg.hu
Úszó szélerőmű-platformot fejleszt egy cég, hogy így tegye modulárisabbá és még környezetbarátabbá a tengeri szélerőműparkokat – ehhez ugyanis jóval kevesebb acélra van szükség, mint egy normál talapzathoz.
hvg.hu
Jól tudják a felhasználók, hogy a Google is hirdetésekből él, illetve ezek teszik lehetővé a vállalat remek termékeinek ingyenes használatát, de annak végképp senki sem fog örülni, hogy ha a Gmail is tele lesz hirdetésekkel. Pedig úgy fest, ilyesmire készül a keresőóriás, vagy legalábbis ezzel kísérletezik.
hvg.hu
Probléma volt a Boomy nevű MI-startup által generált, a Spotify-ra feltöltött zenék egy részével, így a platform több tízezret távolított el közülük.
hvg.hu
1,8 millió felhasználó játszott egyidejűleg a Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) játékkal a hétvégén. Ez a korábban elképzelhetetlennek tűnő szám több százezerrel nagyobb, mint a legutóbbi rekord.
hvg.hu
Közösen lép fel a két nagy tech-óriás, az Apple és a Google, hogy megakadályozzák az AirTag és az ahhoz hasonló nyomkövetők követését. Szabvány kidolgozását javasolják a visszaélések megelőzésére.
hvg.hu
Remmyo néven hívták életre azt a nyelvet, ami az arcunkra helyezett EMG-érzékelővel tud leolvasni egy szoftver, miközben REM alvási fázisban vagyunk – a nyelvet állítólag bárki megtanulhatja, és kommunikálhat ily módon.
hvg.hu
Érdemes lehet megváltoztatni a böngészési szokásainkat, ha mindig minden böngészőfület megnyitva hagyunk: magunknak tehetünk ugyanis szívességet ezzel, derült ki az Aalto Egyetem friss tanulmányából.
hvg.hu
Dimitrij Rogozin, az orosz Roszkoszmosz menesztett vezetője az összeesküvés-elméletek híveinek szeretett volna imponálni egy kicsit, ezért bedobta a régi konteót, miszerint az amerikai holdra szállás nem történt meg.
hvg.hu
Egyre nagyobb a verseny lapkakészlet fronton az Apple, a Qualcomm és a MediaTek között. Ez utóbbi cég jelentette be most új áramkörét, jelentős teljesítménynövekedéssel.
hvg.hu
Hétfőn Kína Kansz tartományában tartóztatták le azt a Hung néven emlegetett férfit, aki állítólag több blogon is egy kitalált vonatszerencsétlenségről írt.
hvg.hu
A svájci ClearSpace és a francia Arianespace együttműködési megállapodást írt alá, így már biztos, hogy az európai vállalat segítségével jut majd az űrbe az első európai űrszemét-eltakarító projekt.
hvg.hu