Bizonyos vírusoktól megváltozik az ember szaga, ez pedig a szúnyogoknak is feltűnik
A jelenség a kutatók szerint kedvezhet bizonyos betegségek terjedésének.
A jelenség a kutatók szerint kedvezhet bizonyos betegségek terjedésének.
Két és fél évvel ezelőtt azt hittem, meg fogok halni – most pedig úgy érzem, mintha újjászülettem volna” – nyilatkozta a manchesteri nő.
Úgy tűnt, békét kötött az Apple és a Qualcomm, azonban egy újabb bíróság ügy arra utal, hogy Cupertinóban nem igazán bíznak az amerikai chipgyártó jóindulatában.
A kutatók a MACS1149-JD1 jelű galaxis vöröseltolódását tanulmányozták, mert kíváncsiak voltak, milyen a forgási sebessége.
A Xiaomi három új mobilt is bemutatott, amelyek közül egyértelműen a 12S Ultra emelkedik ki.
Egy, a felhasználók által régóta kért funkción dolgoznak a WhatsApp fejlesztői, de persze nem csupán ez az újdonság várható.
A Jezero-kráterben a vártnál sokkal nagyobb a szél, és sokkal több a porördög, mint korábban gondolták.
Ötletes módon pillantana be a távoli objektumok jégkérge alá a NASA: seregnyi kis robotot vezényelne oda, amik úszni is tudnak.
Világszerte több mint 50 millió nő használ menstruációs cikluskövető alkalmazásokat, amelyek sok érzékeny egészségügyi információt gyűjtenek. Ezekből kiolvasható, ha valaki terhes, az szeretne lenni, vagy abortuszt vett igénybe. Elképzelhető azonban, hogy az érzékeny adatokhoz olyan államok hatóságai is hozzáférhetnek, ahol törvény tiltja az abortuszt. Hogyan lehet ez ellen védekezni? A Deutsche Welle utánajárt.
A Capstone nevű műhold négy hónap múlva éri el a Holdat.
Az orosz kozmonauták az ISS fedélzetéről gratuláltak az Ukrajnában harcoló társaiknak.
Internetes csalássorozat ügyében emelt vádat az ügyészség egy 24 éves férfi és 22 éves élettársa ellen.
Mintha az Ezeréves Sólyom fedélzetén járna az ember, úgy érezheti magát az, aki az alábbi, csöppet sem olcsó ingatlanban kapcsolná be kedvenc mozifilmjét.
A Qatar Airways QR779-es járata Sao Paulóban akart landolni, ám egy ballon miatt korrigálni kellett a leszállásnál.
Bár elsősorban az alvásra gyakorolt hatása miatt emlegetik gyakran a kék fényt, sajnos a bőrünkre és az egészségünkre sincs jó hatással.
A Vattenfall Reuter erőművénél egy különleges hőtároló tornyot építenek, ami akkor is képes lesz fűteni a berlini lakásokat, ha az oroszok netán elzárják a gázcsapokat.
Minden negyedik felnőtt tehát rendszeresen rágyújt hazánkban, pedig tíz magyarból kilenc tudja, hogy ez nem jó ötlet. Ezt a látszólag ellentmondásos helyzetet szeretnék jobban megérteni az ELTE pszichológus kutatói – egy rövid kérdőív gyors kitöltésével ön is sokat segíthet.
A kutatók azt találták, hogy ha az agyban legátolnak egy agyi enzimet, azzal csökkenthető az étvágy, ezzel pedig az elhízás és a cukorbetegség is megelőzhető.
A Microsoft a középkategóriás mobilokra szánja az Outlook Lite-ot, ami könnyebb és gyorsabb az eredeti appnál, mégis egy teljes értékű programból beszélhetünk.
Tizenhét, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) megfordult űrhajós csontjait vizsgálta egy új kutatás, hogy felmérje az űrutazás emberi szervezetre és különösen a csontokra gyakorolt hatását a lehetséges jövőbeli hosszú űrutazások előtt.