A Meta arra kéri a középvezetőit, kezdjenek el dolgozni, vagy váltsanak munkahelyet
A Meta a tervek szerint csökkentené a középvezetők számát, akiknek vagy részt kell vállalniuk a munkafolyamatokban, vagy fel kell mondaniuk.
A Meta a tervek szerint csökkentené a középvezetők számát, akiknek vagy részt kell vállalniuk a munkafolyamatokban, vagy fel kell mondaniuk.
hvg.hu
Minden fejlesztő előtt megnyílhat az út a Google által fejlesztett mesterséges intelligenciához, ugyanis egy úgynevezett API-n keresztül beépíthetik a jövőben a saját alkalmazásaikba a tudását. Egyelőre azonban még csak a tesztelés zajlik, méghozzá gőzerővel.
hvg.hu
Eric Yuan, a Zoom vezetője szerint a világjárvány óta megháromszorozódott a cégnél dolgozók létszáma, ám most vissza kell venni, hogy hosszú távon is életben maradjon a vállalat.
hvg.hu
„Az elefántok az erdő kertészei” – mondják a Saint-Louis Egyetem kutatói, nem véletlenül: az erdei elefántoknak ugyanis a bolygó megmentésében is fontos szerepük lehet, mégis a kihalás fenyegeti őket, ami az egész Földre nézve káros hatásokkal járhatna.
hvg.hu
Egy hétre bénította meg az egyik legnagyobb hazai IT-nagykereskedőt, a CHS Hungaryt egy hackertámadás. A cég szerint nemcsak a támadást sikerült felszámolni, de az informatikai infrastruktúrát is az alapoktól építették fel újra.
hvg.hu
Mintha egy barátunkkal beszélgetnénk, úgy válaszol az új Bing a kereséseinkre/kéréseinkre – tanácsokat is ad, és teljes leírásokat is, mindezt kerek egész mondatokban.
hvg.hu
Számos részletre fény derült egy, az online társkeresőket érintő felmérésben, egyebek mellett arra is, hogy csak a felhasználók 42 százaléka hiszi azt, hogy hosszú távú partnerre lelhet egy ilyen szolgáltatás használatával.
hvg.hu
A megnövekedett energiaárak okozta gazdasági környezetet nem szükséges bemutatni, az energiakrízis kivétel nélkül minden szektorra hatással van. A vállalatvezetők keresik a megoldást, hogyan csökkenthetik a vállalatok energiafogyasztását. Két szemlélettel vizsgálják a lehetőségeket, megszorítás vagy energetikai fejlesztés. Az energetikai beruházásba fektetett tőke azonban hamarabb megtérül, mint sokan gondolnák.
EFAFLEX Hungária Kft.
Az amerikai Maxar Technologies több műholdfelvételt is készített a hétfő hajnali törökországi földrengés katasztrófa sújtotta helyszíneiről.
hvg.hu
Hamarosan egy ujjlenyomat vagy egy arcazonosítás is elég lehet ahhoz, hogy az asztali Chrome böngészőben elmentett jelszavainkat megtekinthessük és szerkeszthessük.
hvg.hu
Szombaton a dél-karolinai Myrtle Beach partjainál lőtte le az amerikai haditengerészet azt a ballont, amiről úgy vélik, Kína kémkedésre használta.
hvg.hu
Az amerikai Johns Hopkins Egyetem kutatói összefüggést találtak az amerikai veteránok körében az öngyilkossági kísérletek száma és a D-vitamin szedése között.
hvg.hu
Számos új funkcióval bővült az állapotfrissítések szolgáltatás, ezentúl több módon fejezhetjük ki magunkat a segítségével, és nagyobb szabadságot is kapunk az ilyen tartalmak posztolásánál.
hvg.hu
Állítólag már az iPhone 11 óta dolgozik a fordított vezeték nélküli töltés funkción az Apple, és azóta egyes ehhez szükséges hardverelemek is megjelentek a készülékekben, ám eddig nem tették elérhetővé ezt a töltési módot.
hvg.hu
Szülők számára készített kézikönyvet a biztonságos internethasználatról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a GameStar magazin szerkesztőségével együttműködve.
MTI
Csomagajánlattal állt elő kedden este a Microsoft: nemcsak a még mindig kevesek által használt Bing keresőbe, hanem a pozitívabb fogadtatású, de szintén felhasználók tömegére váró Edge böngészőbe is beépítette a mesterséges intelligencia (MI) azon képességeit, melyektől az elmúlt hetekben hangos a világsajtó.
Több szempontból is megkönnyítheti a harcsatenyésztést a Auburn Egyetem munkatársainak elgondolása: a halak így ellenállóbbak lehetnek a betegségekkel szemben, és kisebb eséllyel szaporodnak, aminek szintén van jelentősége ebben az esetben.
hvg.hu
A SpaceX által útnak indított Tesla Roadster már öt éve szeli a kilométereket a Naprendszerben. Ha a számítások helyesek, már 4 milliárd kilométert tett meg.
hvg.hu
Mindenkinél alapértelmezetten bekapcsolja a Biztonságos Keresést a Google, így a felnőtteknek szóló tartalmak minden esetben elhomályosítva jelennek majd meg a találatok között.
hvg.hu
A walesi Swansea Egyetem kutatói végeztek egy felmérést, hogy kiderüljön, mi történik a társadalmi normákkal, ha beülünk az autó volánja mögé.
hvg.hu