Se koncepció, se dizájn: jelenlétünk a Frankfurti Könyvvásáron

Szögezzük le: a könyvvásár nem egy nagy, összehányt könyvraktár. Feltételezem, ezen senki nem lepődik meg, a legtöbben nem is gondolnánk annak. Meglepetést az okozhat, hogy akkor minek írom le. A frankfurti könyvvásár magyar standján tett látogatásom után azonban úgy tűnik, ennek a mondatnak van relevanciája, sőt, referenciája is. A mi magyar standunk – ami nem a mi irodalmi életünk, mert az összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalat képvisel – olyasmihez volt ugyanis hasonló.

Eltöltöttem ott némi időt, körülnéztem és elkedvetlenedtem. Inkább  megnéztem Bartis Attila és Konrád György új könyveit a Suhrkamp standjánál, Márait a Pipernél, Bánk Zsuzsa felolvasását, Esterházyt és Kertészt az utolsó Literaturen-számban, és akkor még nem soroltam mindazt, ami a magyar standtól függetlenül Frankfurtban a magyar irodalomról, magyar származású szerzőkről szólt. Jó, hogy valahol őket is képviselik.

Régi, jól bevált

A magyar könyv frankfurti reprezentációját az MKKE (Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése) szervezi. Kérdésünkre az MKKE-nél azt mondták, a jelenlét koncepciójáról írásos dokumentum nem készült. A standot - az MKKE tájékoztatása szerint - a Sämling Kft. tervezte és készítette. Magát a stand-installációt három éve használja az MKKE Frankfurtban a könyvvásáron, s egy ízben Budapesten is felállították. Az idei frankfurti magyar jelenlét (a helybérléssel és a programokkal együtt) 21 millió forintba került, amelyet részben a résztvevő könykiadók álltak, részben pedig az MKKE pályázott pénzért a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz. hvg.hu

A "magyar standnak" nem volt koncepciója, nem volt dizájnja, nem volt stílusa. Vagy ha volt koncepció, hát még rosszabb a helyzet. Ronda szürke oszlopok, ronda szürke polcokkal - s itt értelmetlen volna a minimalizmusra hivatkozni. Egy belső tér kialakítása szakma, emberek ebből diplomát szereznek, tehát nem érdemes „csináld magad” módszerrel könyves pavilont építeni, mert ilyen stand lesz a vége. Ha netán volt megfelelő szakember, akkor nem ártott volna elgondolkodnia, bemennie egyszer legalább az Írók Boltjába, vagy csak megnézni ott a kirakatot. (A dizájn és a hazai könyvkiadás helyzetéről: „Az irodalom szép?”, Műértő 2002. július-augusztus és szeptember.)

Frankfurtban is vannak erős ellenpéldák. Nem óriás irodalmi nemzetek, és az ötleteik sem bonyolultak: a lett stand például letisztult, szellős, átlátható. Talán nyírből a polcok, és tematikusan rajtuk a könyvek: szépirodalom, gyerekkönyvek, művészeti albumok, történelmi művek, szakácskönyvek. Ízléses kiadványok, nemcsak kiadóknak. Nem nehéz. A lengyeleknél nagy, fekete-fehér íróportrék, a román stand vidám sárga.

Kattintson galériánkra! © Lóránd Zsófia

A magyar standnak két értelmes ficakja van. Az egyik polcon magyar szerzők idegen nyelven megjelent művei – noha a koncepciót nem látom, legalább oda vannak téve, ha valakinek van türelme, böngészheti.
Az egyetlen kellemesebb zugban meg az utóbbi időben megjelent, nagyobb visszhangot kiváltó szépirodalmi művek: Rakovszky, Grecsó, persze Nádas – ez rendben is van. Csak „rendben”, mert ronda polcon, és ronda környezetben. A többi azonban botrány.

Lehetne akár így is. Stand a könyvvásáron © Frankfurt Book Fair / Hirth

Szép, ha nyitottak vagyunk más népek irodalmára, már kultúrákra: ennek oly módon is jelét lehet azonban adni, ahogy az új Cervantes-kiadás teszi. Amelyet viszont, ha jól emlékeszem, egy szakácskönyv mellett láttam. Az utóbbi idők egyik legnagyszerűbb, és minden bizonnyal itthon egyik legsikeresebb vállalkozását, a Jelenkor Dosztojevszkij-sorozatát viszont sehol. Éppúgy, ahogy sok minden mást sem.

A magyar stand sajátos multikulti-fogalma: a pavilonok közötti kis utca felé néző polcon egymás mellett Lorraine Heath: Vak végzet, Kinley McGregor: Lángoló Szenvedély (sic!), alattuk pedig Augenblicke Voller Liebe und Glück. Kalendar 2006, kicsit arrébb Anne Rice szórakoztatóirodalmi szerző regénye román nyelven, a Pöttyös Panni és az 500 haiku.

Vannak vitrines polcok, gondolom, a fontos könyveknek: mint a Végre, itt a Mikulás!, vagy egy orosz nyelvű, kitüntetésekről szóló nagy képeskönyv, meg egy album Romániáról román nyelven – hol, ha nem egymás fölött-alatt, fő a harmónia. A rendezés szempontja jogos: ezek kb. ugyanakkorák. Ha a könyvek tudnak csodálkozni, ettől garantáltan zavarban vannak.

A Wass Albert-összes vitrines, külön polcon sorakozik. Persze, vitrinbe téve ott van Szabó Magda és Esterházy is, és egy egész falon mindenféle könyvek József Attilától/ról. A koncepció? A költő neve köti össze ezeket, semmi egyéb.  Egy jobb múzeumban ma már a műtárgyakat is meg lehet fogni, itt nem: az irodalom magasztos, elérhetetlen, vitrinbe helyezendő és csodálandó valami, különösen József Attila; Nagy Költőnk. Most, hogy létezik német össszkiadása (piros-fehér-zöld borítóval – valóban ez következne József Attila költészetéből?), az is mehet a vitrinbe, mert a végén még valaki elolvassa az Ódát vagy az Eszméletet.

A személyzet a magyar standon nem beszélt németül. Halovány angol. Egy nemzetközi könyvvásáron. Valaki éppen Kertésztől akart könyvet venni, de a magyar standon Kertész Imre nem volt kapható. Jobb esetben elfogyott.

(A szerző irodalomtörténész, szerkesztő)