Tetszett a cikk?

A szocialista párt lázasan keresi miniszterelnök-jelöltjét. Neki kellene a korábbi MSZP-re szavazókat visszahódítani. A párton belül erősödnek a hangok, hogy a szocialista párt tolódjon balra, sokan csatlakoztak a Fidesz „offshore-lovagok” elleni kampányához. Ettől remélik, hogy újfent ősbaloldali akolba lehet terelni a Fidesz által lenyúlt kádárista rétegeket. Hasznos ilyenkor bekukkantani e taktika kulisszái mögé.

Nagy a sürgés-forgás az MSZP háza táján. A pártban elszaporodott a „bankározás”. Tóbiás József frakcióigazgató is a jegybankelnök lemondását követelte, kijelentvén, „Simor nem állta ki a morális próbát, amelyet egy gazdasági válságban a baloldal elvár felelős poszton levő emberektől, ezt pedig az MNB elnökének végig kellene gondolnia.” 

Miért haragszik a kormányzó, papíron válságkezelő baloldal Simor Andrásra? Azért, mert vagyonát részben Cipruson parkoltatta? Ilyen erővel a hatalmon lévők közül jó néhányan alapból diszkvalifikálhatnók. Miként a Figyelőnet elemzése is leírta: „Bajnai Gordon a Wallisnál, Oszkó Péter a Deloitte-nál részben azzal töltötte napjait, hogy olyan struktúrák létrehozásában segédkezett, amellyel potenciális magyar költségvetési bevételek Ciprusba kerültek és ciprusi közösségi célokat finanszíroztak.” Vajh milyen alapon szólamlanak fel akkor mások esetében? 

Nem inkább arról lehet szó, amit Csaba László pedzeget az Inforádióban? Jelesül, hogy „a konvergenciatanács működése idején a jegybankelnök jóban volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, a kormány azonban röviddel később rájött, hogy törököt fogott Simor Andrással.” Ugyanis „az MNB első embere határozott konzervatív pénzpolitikai nézeteket vall, emiatt nem hajtotta végre azokat a könnyítéseket, amelyeket a kabinet elvárt tőle az utóbbi időszakban (…) a jó viszony később annyira megromlott, hogy Simor András februárban még lemondásra is felszólította Gyurcsány Ferencet, ezzel az áruló szerepébe kényszerült, balról tehát semmiképp sem ő a legideálisabb személy a nemzeti bank élén.”

A hely szellemének iróniája, hogy az MNB-elnök attól, hogy a szocik utálják, nem lesz jó fiú a Fidesznél. Lévén, hogy Orbánék ugyanazon, a szociális „vívmányőrzést” (sőt, gyarapítást) követelő tömegmentalitás foglyai, mint a baloldal. A „gonosz, népnyúzó kormány – megváltó ellenzék”, vagy másik oldalról a „demokrata MSZP – sátáni, szélsőjobbal kokettáló Fidesz” ellentétpárjaiban gondolkodók figyelmébe ajánlanánk, hogy a kormányok, koalíciók változnak, de a „kritikus tömeg”, amely hatalomra segíti őket, jórészt ugyanaz. A fiskális nyaklót ledobva ígérgető-osztogató Medgyessyt, az elvtelenül taktikázó-hazudozó Gyurcsányt épp ama szegmens juttatta uralomra, amely most Orbánhoz pártolt. Ezzel magyarázható a baloldal gesztusaiban látható skizoid kettősség is. Ha a Fidesz „bankározik” (pl. bankárkormányról beszél), az szerintük populizmusként elítélendő. Ugyanakkor – ha szorul a népszerűségi kapca – a kormánykörök is bevetik azon fogásokat, melyeket ellenzéküknél helytelennek (és felelőtlennek) gondolnak. 

Mindhárom Gyurcsány-kabinet reformkudarcát az okozta, hogy a pártelit nem volt hajlandó megfizetni az intézkedések belpolitikai árát. Amikor a Fidesz elvitte a bázis jelentős részét, úgy gondolták, ezt valamiféle balos kontrapopulizmussal lehet kompenzálni. Így 2008 tavaszától őszéig, a koalíciószakadás és a világválság közötti pár hónapban egyszer már bevetették a fent írt „ellenpopulizmust”. Csakhogy figyelmen kívül hagyták: más dolog az ellenzéki népámítás, illetve a kormányzati mákonyhintés. A hatalomba törekvőkön csak akkor lehet számon kérni a dolgot, ha megkapják a bizalmat. Viszont a már hatalmon lévőkön azonnal. Ezért veszélyesebb politikailag is onnan hitegetni. Mert akkor azonnal követelhető: ne csak szónokoljon, tegyen is. De miből, ha nincs pénz? Az adóemeléstől pedig olyanok is menekülőre fogják (Ciprusra, Szlovákiába stb.), akik eddig hazafias mazochizmusból itthon fizették a közterhet. Nem lehet kizárni, hogy a kampány előtti láz mellékhatásaként ez a retorikai populizmus újra jelentkezik.  

Ami az adóelkerülő vagyonmenekítést illeti, immár az MSZP is felzárkózott a Fideszhez a kommunikációs arcvonal offshore-frontján. Jobb- és baloldal együtt zengi, mennyire csúnya, etikátlan, tűrhetetlen dolog a közteherlerovás elszabotálása. Főként közszereplőtől. Ha viszont így áll a dolog, ugyan miért nem lehet a pártközi összeborulás révén módosítani a vagyonnyilatkozatok, az összeférhetetlenségi joganyag és a politikusi vagyonok kezelésének eddigi rendszerét? Mondjuk, hogy világossá teszik: adó- és büntetőjogi szabályszigorítással valamennyi polgár esetében nehezíteni kell a fizetés alóli kibúvást. Magánembereknél ennyi bőven elég, közembereknél azonban nem. Választott (és kinevezett) köztisztviselőknél bele kell foglalni a jogállásukat rendező paragrafusba: hivatali ideje alatt ő (illetve hozzátartozója) nem birtokolhat adóparadicsomi (illetve külföldi adóoptimalizálás végett létrehozott) céget. Ha megteszi, azért törvény előtt – akár hosszú börtönévek kiszabásával – felelősségre vonható.

Ugyanis milyen erkölcsi és jogi alapon várja el a tisztes adómorált, a kiskapuk használatának mellőzését a pénzét szintén etikailag görbe úton fialtató politikus? (Bevezetendő az is, hogy az elévülési időbe ne számítson bele a mentelmi jog védelmében töltött időszak.) Amennyiben tényleg olyan immorális ezt megtenni, miért nem járnak elöl önkorlátozó és önszankcionáló jó példával? Ha ilyen korlátozást (vagy hasonlót) sem a mostani államhatalom, sem pedig a legkésőbb 2010 nyarára várható Fidesz-kormány nem vezet be, akkor adóparadicsom-ellenességük csak politikai retorika.

A populizmus csábereje (Oldaltörés)


Jóstehetséggel is nehezen prognosztizálható, milyen „tektonikai lemezmozgások” várhatóak szocialista berkekben. Reális látószögből nézve a pártnak kevés esélye maradt. Az ország lélektanilag felkészült már a váltásra. Míg a Fidesz a „remény pártjaként” hatalmon kívül van, a tömeg beleplántált bizalmát egy hitelvesztetten regnáló szocialista támogatású adminisztráció nemigen tudja megingatni. Nyilvánvaló, hogy az MSZP elvben akkortól tud perspektivikusan és trendszerűen újra felfelé ívelni, ha a Fidesz jut hatalomra. Minden új kormány törvényszerűen elkövet baklövéseket, hoz közutálatnak örvendő intézkedéseket, produkál korrupció- és mutyiszagú ügyeket. Meglepődnék, ha most másként lenne. Így – a kormányzati felelősségtől szabadulva – a baloldal ugyanúgy visszadolgozhatja magát a csúcs közelébe, ahogy tette az Antall- és Orbán-kormány idején. 

De mi lesz addig? Ha Bajnai Gordont (netán valamelyik miniszterét, pl. Molnár Csabát) jelölik, az a kríziskezelő programmal vállalt kontinuitást fejezi ki. Illetve azt, hogy a párt belenyugszik időszakos népszerűtlenségébe, kihoz valakit, aki a lezárandó éra frontembere, beéri egy csendes kampány hozadékával, és slussz. Kérdés persze, találnak-e olyat, aki elvállalja a később bűnbakként félresöpörhető vezéráldozat szerepét? Ha igen, nyilván csak olyasvalakit, akinek nincsenek távlatos karriertervei. 

Ha pedig a reform- és válságkurzus nyelvezetétől, prioritásaitól elütő mélybalos, „Balra magyart!” kiáltó jelöltet dobnak be, úgy a kormány intézkedéseivel szembeszegülő vonásaikat domborítják ki. A költségvetési vitában, a szocialista frakció kontra kormány csatában bedobhatják a populista trükkök százait. Ez akár odáig is fajulhat, hogy a képviselőcsoport nem szavazza meg (vagy jócskán felpuhítja) a büdzsét, jelöltjük lakossági fórumokon ostorozza a Valutaalap szolidaritástipró diktátumait. Ez a populista megközelítés többeknek rokonszenves az MSZP-ben. Ám a költségvetés ”populista nyereg alatti” felpuhítása nemigen érhet meg néhány plusz mandátumot. Ki fog derülni, ekképp gondolják-e a hatalomgyakorlók is. 

Papp László Tamás    

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!