A rendszerváltás és a jelenkor konzervativizmusát hasonlította össze Horkay Hörcher Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) tanszékvezető docense. A közelmúlt két kulcsfiguráját, Antall Józsefet és Orbán Viktort vette górcső alá, a mögöttük álló két politikai tábort, azaz a húsz évvel ezelőtti MDF-et és a mostani Fideszt, végül az akkori és a mai konzervatív gondolkodást”. Antall tudatosan vállalta a kereszténydemokráciát. Mint önmaga fogalmazott: „nemzeti elkötelezettségű, az egységes Európában hívő, liberális kereszténydemokrata vagyok”.

Antall Józseffel szemben Orbán Viktor első generációs értelmiségi. Önmagáról úgy vallott: „Van bennem talán valami alulról jött nyersesség.” A Bibó István Szakkollégiumban alakult ki a későbbi Fidesz-mag: Orbán mellett Fodor Gábor, Szájer József, Kövér László, Molnár Péter és Stumpf István, mint nevelőtanár. Kövér erről a közösségről azt mondta: „Ebben a kollégiumban már benne volt az a koncepció, hogy le kell bontani ezt a társadalmi struktúrát. Ezt pedig csak úgy lehet, hogy önkormányzati gócokat hozunk létre. Így megszerveztünk magunknak egy kiegészítő oktatási intézményt. Egy olyan önkormányzati lehetőséget, amely politikai műhelyként működött.”

A szellemi muníciók többek közt az 1956-ról és a Szolidaritásról oktató Fellegi Tamástól – a Heti Válasz és a Class Rádió egyik mostani tulajdonosától –, az elszakított országrészek magyar irodalmát tanító Csapody Miklóstól, illetve a jogelmélet tanárától, Vargha Csabától érkeztek, de Kis János is hatást gyakorolt Orbán gondolkodására. A Fidesz hagyományait – az MDF-fel ellentétben – nem humánértelmiségi mivoltuk határozta meg. Orbán konzervatív fordulatáról Horkay Hörcher azt mondta: olyan apafigurák gyakoroltak rá komoly szellemi hatást, mint Antall József és Helmuth Kohl. Közben személyes belső kapcsolata alakult ki a kereszténységgel.

A rendszerváltás MDF-ének a magját azok a népi-nemzeti humánértelmiségiek alkották, akik Illyés Gyulán, Csoóri Sándoron nőttek föl. Meghatározó élményük volt a monori, majd a lakiteleki találkozó, később a bős-nagymarosi vízlépcső és az erdélyi falurombolás elleni mozgalmak.

A rendszerváltás után, 1994-ben került a boltokba a Magyar konzervativizmus, hagyomány és jelenkor című értekezésgyűjtemény. A szerzők között ott volt Andorka Rudolf, Bencsik András, Debreczeni József, Körösényi András, Kristóf Attila, Lovas István és Pokol Béla. „Elég vegyes a fölvágott, finoman szólva” – fogalmazott Horkay Hörcher. Szerinte az a Fidesz-közeli médiapolitizálás, amit a Sajtóklubban a konzervatívvá vált párttal igen jó kapcsolatokat ápoló Bayer Zsolt, Bencsik András és Lovas István produkált, „iszonyú tévutakra vezette ezt a gárdát” A PPKE tanszékvezetője szerint ugyanakkor az utóbbi tíz év erőteljes fejlődést hozott. Egyrészt a Századvégnél megjelent A dolgok természete című tanulmánykötet, másrészt létrejött több, főleg fiatalok által vitt konzervatív internetes orgánum, mint a Molnár Attila körüli fiatal értelmiségiek által alapított Konzervatórium, a Navracsics Tibor köréhez köthető Jobbklikk és az Ablonczy Balázs holdudvara által életre keltett Kommentár.

A hvg.hu megkérdezte Horkay Hörcher Ferencet, nem kellett volna-e az 1990-ben tavaszi nagytakarítást ígérő MDF-nek véghezvinnie az igazi rendszerváltást? . Ennek elmaradásért Antall József nem felelős? – kérdeztük. Horkay Hörcher szerint Antall felelőssége kétségtelen. „Az ő koncepciója az volt, hogy a jogbiztonság fontosabb érték, mint a társadalmi igazságtétel” – fogalmazott. Úgy vélte: ahogy időben távolodunk 1990-től, annál nehezebb a kommunizmus korszakát lezárni, viszont annál égetőbb szükség van rá. Arra a kérdésre, hogy az a Fidesz, melynek frakciójában és holdudvarában számos volt MSZMP-tag – sőt: az ancien régime állambiztonságának egykor beszervezett embere – van, miképp tudja hitelesen lezárni a kommunizmus korszakát, Horkay Hörcher azt felelte: „Ez nem pusztán politikai döntés kérdése: a magyar társadalom sem intézte ezt magában el. Persze ez a kérdés a Fidesz számára is mérföldkő lehet. Nem fogadható el a totalitárius örökség folytatása – ami például 2006. október 23-án szabályos rendőri erőszak formájában nyilvánult meg.” Összegezve hozzátette: „húsz évvel a rendszerváltás után szükséges lenne a rendszerváltás elvi alapvetését egy dokumentumban – valami olyasmiben, mint ami az Egyesült Államok számára a Függetlenségi Nyilatkozat – közzétenni.”

Mi a liberalizmus ideológiája Magyarországon? – kérdezte előadásának címében Csizmadia Ervin politológus, a Miskolci Egyetem docense, a Méltányosság Politikaelemző Központ (MPK) igazgatója, aki egyébként a szervezők által eredetileg tervezett Kis János helyett ugrott be előadását megtartani. Mint hangsúlyozta, nem a liberalizmus politikai filozófiájáról, és nem is a közéletben meglévő liberális tendenciáiról szeretne beszélni, hanem kifejezetten a liberális pártpolitikáról. Csizmadia szerint a magyar közéletben az SZDSZ válságával kapcsolatban két teljesen hibás toposz kering. Az egyik: tizenöt-húsz százalék liberális szavazó van Magyarországon. A másik: az SZDSZ nem képviselte elég következetesen a liberális értéteket.

Az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ különbözőképpen következetlen. Az MSZP-nél a vezetési és a szervezeti, a Fidesznél a politikai és a gazdasági, az SZDSZ-nél pedig a szellemi és a politikai dimenzió között van következetlenség. Az MSZP húsz éve platformpárt, ami „hatalmas hátrány”. Csizmadia szerint „húsz platformot egyben tartani és működtetni egészen egyszerűen lehetetlen”. A Fidesz gazdaságpolitikájában baloldali, pártpolitikájában jobboldali. Az SZDSZ esetében pedig a mindig nagyon erős szellemi teljesítmény konfliktusban állt a praktikummal, ezért „praktikum-deficitje” volt a pártnak.

Az egyetemi docens úgy látja: szellemi értelemben a magyar liberalizmus mindig erős, pártpolitikai értelemben pedig mindig gyenge volt. Az SZDSZ csak továbbvitte ezt a hagyományt és ez a kettősség hagyományozódott át az 1990-es évekre is. Amikor az SZDSZ nagy párt volt, nem volt igazán liberális, amikor igazán liberális lett, „akkor rögtön kicsivé vált”. Amikor a szellemi dimenzió megerősödött, akkor a pártpolitikai dimenzió legyengült – tette hozzá a Méltányosság igazgatója, rámutatva, hogy Nyugat-Európában nem válik ketté a szellemi és a pártpolitikai szint és az ottani liberális pártok nem kispártiságra, hanem minimum középpártiságra törekszenek.

Szocializmus

Földes György történész, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója, az MSZP Országos Választmányának volt elnöke szerint négy alapkérdésre kell keresni a választ: Mi történt a magyar baloldallal az elmúlt húsz évben? Milyen a magyar baloldal húszéves politikai és elméleti teljesítménye? Milyen a baloldal mai állapota? Hogyan tovább?

Földes György (balra) és Csizmadia Ervin a tanácskozáson © Szegő Péter

Volt-e az államszocializmus válságakor a baloldalnak stratégiája? – tette föl Földes a további kérdést és határozott igennel felelt. Úgy vélte: a nyolcvanas években a rendszer a monopolisztikus hatalomgyakorlástól elmozdult a hegemonisztikus hatalomgyakorlás felé. Változások történtek a nyilvánosság kezelésében, a gazdaságban megpróbáltak autonómiát bevezetni. Ebbe az irányba mutattak Mihail Gorbacsov reformjai és Lengyelországban is ehhez hasonló változások kezdődtek.. A válságkezelés teoretikus problémákkal volt terhelt. Nem tudott válaszolni a hegemónia és a politika, illetve az állami és a magántulajdon összeegyeztetésének kérdésére. Ez a program a progresszív értelmiségnek kevés volt, a munkásságnak sok.

A szocializmusnak – hangzott Földes érvelése – kettős terhe volt a baloldalon. Meg kellett szabadulni tőle, mint terhes múlttól és mint céltól is. Ezzel a kapitalizmuskritika lehetőségéről is le kellett a baloldalnak mondania és elfogadnia azt, hogy a szocializmus egy olyan, kártékony utópia, amelynek a megvalósítási kísérlete totalitarianizmushoz vezet. A szocializmus – fejtegette a főigazgató – működő- és reformképes, de versenyképtelen volt.

A rendszerváltás utáni baloldalt Földes négy csoportra osztotta föl: szellemire, politikaira, társadalmira és morálisra. A szellemi baloldal azt a nyugati nézetet tette magáévá, hogy a szocializmus bukása nem oldotta meg a kapitalizmus problémáit. A politikai a csoport a szociáldemokratizálódó irányzat, melynek főleg a Kádár-korszak kései szakaszának felső rétegeiben voltak követői. Földes véleménye az, hogy e két csoport között érdemi együttműködés, kölcsönhatás az elmúlt húsz évben nem volt. A társadalmi baloldal alatt a társadalom baloldali értékek valló tagjai értendők. A morális baloldaliság alatt Földes azt érti, hogy 1989 után a baloldaliságra nem vetült a hatalommegszerzés és -megtartás szándékának a gyanúja.

Merre tovább? A 2010-es választás eredményétől függetlenül vissza kell térni a kapitalizmus kritikájához. Ezzel újraindulhat a szellemi és a politikai baloldal közötti párbeszéd. A 2008 óta tartó válság fényében szembe kell nézni a kapitalizmus válságával. Elfogadhatatlan az egyenlőtlenségek jelenlegi mértéke, a társadalmi és a kulturális kizsákmányolás. Emellett dolgozni kell a szellemi és a politikai baloldal kettéválasztásának megszűnésén. Ehhez „a baloldalnak szüksége van egy eszmei többletre, egy célra, amely több mint a jelenkori kapitalizmus” – zárta gondolatait Földes György.

Szegő Péter