Martin József
Martin József
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nyolc éves európai uniós tagság után a napi politikai taktika vagy éppen a tévutakra sodródó nacionalizmus úgy tesz, mintha a nemzetekfelettiség valamiféle új jelenség és a nyugati világ tengernyi mai bajának egyik fő okozója lenne.

Mi több, a Magyarország körül kialakult viták egyik forrása ugyancsak a gonosz szupranacionalizmus. A magyar kormányfő az Új Ember című katolikus hetilap idei húsvéti számában (2012. április 8-15. 5. oldal) az idézett viták harmadik okaként emlegette, hogy „Európa szellemi világában ma fölényben vannak, akik úgy gondolják, hogy a nemzeti gondolkodásmódtól és a szuverenitástól a nemzetközi és a nemzetek feletti irányba kell haladni. Ennek része, hogy a teremtés jegyében létrejött keresztény családmodellt egy számunkra zűrzavarosnak tűnő világ felé akarják terelni. Másként fogalmazva: a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfölfogás – az istentelen kozmosz felé terelik.” Az interjúban is emlegetett Robert Schuman, de Konrad Adenauer, Alcide De Gasperi vagy éppen  a francia közgazdász Jean Monnet alighanem forognának a sírjukban a nemzetekfelettiség és az elvilágiasodás folyamatának ilyetén összekapcsolásának olvastán. Hiszen a második világháború utáni kereszténydemokrata-konzervatív politikus generáció legnagyobbjainak elvitathatatlan történelmi érdeme, hogy megálmodták, kigondolták és meg is valósították az európai integráció mechanizmusát, amelyről az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, hogy egyszerre és egyidejűen nemzeti és nemzetek feletti, ahogyan az alapító atyák eltervezték.

Közülük Robert Schumant teljes joggal emeli ki interjújában a magyar kormányfő, azt idézve tőle, hogy „Európa vagy keresztény lesz vagy nem lesz”. Az egykori – különben elzászi származású – francia kormányfő és külügyminiszter úgy látta, hogy a nemzetek közötti szolidaritás, a nacionalizmusok régesrégi  alapzatára (Robert Schuman: Európáért. Pannónia Könyvek, Bp., 1991., 31.o.) „egy új emeletet kell felhúzni: a nemzetekfelettiség nemzeti alapokon nyugszik majd. Nincs szó tehát a dicső múlt semmiféle megtagadásáról, sokkal inkább a nemzetek életerejének új kibontakoztatásáról, éppen annak révén, hogy azt a nemzetek feletti közösség szolgálatába állítják.” Vagyis Robert Schuman, „ez a szerény, tartózkodó és jóságos ember, akit az Istenbe vetett mélységes hite inspirált” – utóbb, 1986-ban, a francia nemzetgyűlés előtt Mitterrand szocialista államfő jellemezte így születésének századik évfordulóján az integráció alapítóját – a nemzeti jelleget és a nemzetekfelettiséget összekapcsolta, elméletben és gyakorlatban egyaránt.  Ennek alapján húzták föl az újkori integráció első, „kettős” szerkezetű építményét, az Európai Szén- és Acélközösséget, a Montánuniót, melyben helye volt a nemzeti gondolatnak – ezt a tagállamok képviselték –, és a szupranacionalizmusnak is, mert hat ország szénbányászatának és acélgyártásának egyesítését, a közös érdekek képviseletének tekintetében, a Főhatóságra bízták.

Ebből a nem is olyan kicsi magból –az ötvenes évek legelején, az energiavilágnak ezek voltak a meghatározó ágazatai – csírázott ki a Közös Piac, illetve a mai Európai Unió szervezeti rendszere, meghagyva és megerősítve a nemzeti és szupranacionális jelleg egyidejű, egymással párhuzamos létezését. Bármennyire bonyolult és – tegyük hozzá – bürokratikus is az unió mai rendszere a maga huszonhét tagállamával s ennek minden következményével, több mint ötvenezres hivatalnokseregével az eredeti szerkezetnek ez a rendje máig érvényes, vagyis a nemzetekfelettiség nélküli Európa fából vaskarika. Az integrációs rendszer e kettőssége, ennek dinamikája, az ebből fakadó viták, olykor súlyos, sőt „történelmi” konfliktusok hullámzása végigvonul az integráció több mint hat évtizedes történetén. A mechanizmus döntő elemét a tagországok kormányzati  együttesei adják, a szupranacionális Bizottság csak javasol, előterjeszt, majd a tagállami döntések végrehajtását felügyeli. Vagyis nem sok értelme van arról beszélni, hogy „fölényben vannak” a nemzetek feletti irányba haladók, a mechanizmus egyszerűen kizárja, hogy a döntéseket csak ők hozzák meg.

A szupranacionális jelleg ötlete pedig nem az égből pottyant a kereszténydemokrata nagy generáció egykori kiemelkedő államférfijainak politikai eszköztárába: már akkor is  felismerték, hogy a modern gazdaság kinőtte  az egyes országok ruháit, másképpen szólva, a nemzeti erőforrások nem elegendők, földrészünkön az erők egyesítésére van szükség, az egységesülő belső piac pedig óriási lehetőségeket hordoz magában, belső energiákat szabadít föl.

A nemzetekfelettiség igénye és gyakorlata tehát a gazdasági fejlődés belső logikájából következett, de az európai integráció még az eredeti legkezdetlegesebb formájában, vagyis az Európai Szén- és Acélközösségben sem volt tisztán gazdasági formáció. Ahogyan Schuman és kortársai egykor írták, a szervezetet békepárti vállalkozásnak szánták, amely a német-francia meg- és kiegyezést szolgálja; ebben az Európa-politikában a földrész szabad népeinek kínáltak új lehetőséget, hogy az egykori gondok zűrzavarából közösen keressenek és találjanak kiutat. A szabad népeknek: vagyis a többpárti plurális demokráciáknak, amiből is kitetszik, hogy a mai integráció már a montánuniós bölcsőben is értékelvű közösség volt, és az maradt a felnövő, nagykorúvá serdült integrációban is. Évtizedekkel később, 1993-ban a csatlakozás feltételeként a koppenhágai kritériumok tételesen is rögzítették a  jogállamiságot, az emberi jogok tiszteletét, az elkötelezettséget a működő piacgazdaság, a távlati integrációs célok mellett.

A szabadság és a szolidaritás – egymással és a világ szegényeivel: az unió a világgazdaság egyik legnagyobb segélyezője – két szilárd pillére az uniós építménynek, amiből az is világos, hogy az unió kezdettől fogva lényegileg keresztény, hiszen a két elv elszakíthatatlan a keresztény gondolkodástól. A régi és új pogányság millió változatának és még inkább az elvilágiasodás történelmi – nagyjából a francia felvilágosodásig visszanyúló – folyamatának magyarázata és értékelése  a maga tengernyi ellentmondásával könyvtárakat tölt meg, de a szupranacionalizmus semmiképpen nem tartozik a kiváltó okok vagy a „főbűnök” – ha vannak ilyenek – közé.

A mélyen hívő Schuman nagyot nézne, ha ilyen interpretációra bukkanna, hiszen már idézett munkájában úgy vélekedett: „A demokrácia a kereszténységnek köszönheti létét. Azon a napon született, amikor az ember küldetésévé vált, hogy mulandó élete során az egyéni szabadság, mindenki jogának tiszteletben tartása és a testvéri szeretet gyakorlása révén kivívja az emberi személyiség méltóságát. Soha Krisztus előtt nem fogalmazódtak meg hasonló gondolatok.”  Európa egyik legnagyobb nemzetének a fiaként azt is megragadta az integrációban, ami a legkisebbeket mindenkor vonzotta a múltban Luxemburgtól Litvániáig, és vonzani fogja a jövőben is, lásd a belépni szándékozó balkáni államokat: a nemzetek feletti szervezetek – ahogyan Schuman írta - tágabb cselekvési teret nyitnak a nemzeti jelleg számára, anélkül, hogy azt korlátoznák vagy magukba olvasztanák. Ez természetesen ránk is vonatkozik, ezért van jó helyen, sőt a lehetséges legjobb helyen – társadalmunk népszavazással is megerősített döntése értelmében – Magyarország: Orbánnak abban igaza van, hogy otthon érezhetjük magunkat, s abban is, hogy az „unió sosincs kész, folyamatosan alakul”. Schuman ezt is megjósolta, tudta, hogy nem konfliktusok nélkül és nem egy csapásra valósul meg Európa, amelynek „lelke az egymástól eltérő minőségek és törekvések sokféleségéből formálódik”.

Ha ebből indulunk ki – és mi másból lehetne –, akkor nem érdemes, sőt nem szabad a nemzeti jelleget kijátszani az ördögtől valónak feltüntetett szupranacionalizmussal szemben. Ezt teszi a szélsőjobboldal, s megkockáztatom, hogy a zászlóégetésig eljutott unióellenesség a nemzetvesztő politika előszobája: Magyarországnak gazdaságilag egyértelműen előnyös a tagság, a vámunióval, a kitágult piaccal, no és persze az a nagyon számottevő uniós forrással, amely Brüsszelből érkezik; a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja szerint a 2007és 2013 közötti költségvetési időszakban 22, 4 milliárd eurónyi fejlesztési forrás áramlott és áramlik a magyar gazdaságba. Ha évi átlagban csak három milliárd euróval számolunk, az nagyjából 900 milliárd forint, ami a nemzeti jövedelemnek nem egészen három százaléka,  és hozzávetőlegesen a kétszerese a magyar egészségügyi költségvetésnek. Az önrészt, az ún. utófinanszírozásból fakadó gondokat és a sokszor áttekinthetetlenül bonyolult pályázati feltételeket is figyelembe véve, a legkevesebb, ami elmondható, hogy ekkora összeg kiesése pótolhatatlan – lenne – a magyar gazdaság számára. A hagymázas jobbikos  láz- és vágyálmok a kilépésről a gazdasági összeomlás kísértetét idézik föl. Bármennyi hibája van is az európai konstrukciónak, bármekkora viták kísérjék is az euró létét, országunknak ott a helye, ahol van, és a tagságnak nincs alternatívája. Ha a  mai koalíció valóban jobbközépnek minősül, akkor – éppen a nagy kereszténydemokrata elődök nyomában – e téren nem taktikázik, hanem ellenkezőleg, szembemegy a zsákutcába vezető unióellenességgel. Az ideológiailag szétszabdalt magyar politikai pártok jobb és bal felől éppen itt találhatnának közös platformot, ha lenne erejük túllépni a napi taktikai küzdelmeken. Nyugaton a helyzetünk kétségkívül változott, s amint az történelmünk folyamán többször előfordult, most is sirathatjuk elveszett presztízsünket, de helyünk változatlanul Nyugaton van, s nem nagyon láthatók a megfontolásra méltó „keleti” módszerek, amelyekről közelebbről nem részletezett módon Matolcsy György írt legutóbb a Heti Válasz hasábjain: „A Nyugat közösségében, de a Kelet gondolkodásához közelítve lehetünk sikeresek ebben a században.” (Heti Válasz, 2012. április 19. 65. o.) Miben is kellene közelítenünk a „Kelet gondolkodásához”? Mert bizony a keleti gondolkodásnak nem sok köze van – mondjuk – a koppenhágai kritériumokhoz.

A minisztertől eltérően magam inkább Máraival tartok, aki a Kassai polgárok legelején azt tanácsolja: „Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél.” Némi szarkazmussal csak annyit teszek hozzá, már hogyan is tudnánk elfeledni?!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Választási osztogatás: a Fidesz tudja, hogy kell meggyőzni a szavazókat

Választási osztogatás: a Fidesz tudja, hogy kell meggyőzni a szavazókat

Öt napjuk maradt az olasz pártoknak, hogy kormányt alakítsanak

Öt napjuk maradt az olasz pártoknak, hogy kormányt alakítsanak

Újra együtt a fél Aranyélet-stáb: jövő héten bemutató a Dunán

Újra együtt a fél Aranyélet-stáb: jövő héten bemutató a Dunán

17 fok a különbség Kelet- és Nyugat-Magyarország között

17 fok a különbség Kelet- és Nyugat-Magyarország között

Fél éve csúszik két körforgalom átadása Budafokon

Fél éve csúszik két körforgalom átadása Budafokon

Itt a vége? Úgy tűnik, megállt a nagyvárosi albérletek drágulása

Itt a vége? Úgy tűnik, megállt a nagyvárosi albérletek drágulása