Gomperz Tamás: Francia kapcsolat

Hont kolléga részletesen kifejtette, miért képtelenség az, amit a miniszterelnök állít a horvát csapat sikeréről (mi kutyánk kölyke), illetve az, amit a francia válogatottról röfög napok óta az orbánista sajtó (igazából nem is franciák).

Időnként érdemes a lényeget kiemelni.

Bencsik András azt írta a franciák győzelmével záródó döntő után, hogy „ne búsulj Horvátország! A franciákat megvertétek volna”. A családneve (szláv eredetű szó, változatai: Bentsik, Bencsík, Benczik, Bencik, Bencík) alapján bevándorló ősökkel rendelkező pártmunkás azt állítja tehát, hogy a francia válogatottban nem valódi franciák játszanak. Szögezzük le tárgyszerűen: ez egy rasszista, fajvédő szöveg. Pont.

Nem fogunk ebbe jobban belemenni, mert minek. A francia válogatott tagjai szinte kivétel nélkül Franciaországban születtek. Az a hazájuk. Franciaországban nőttek fel. Rousseau nyelvét beszélik. Nem azért, mert egyszer egy liberális kitalálta, hogy francia az, aki annak vallja magát, hanem azért, mert ilyen mérlegelés az esetükben fel sem merül, ők nem franciának vallják magukat, hanem azok.

Ellentétben például Ivan Rakitić-csel, aki Svájcban született, ott nőtt fel, Kálvin János nyelvét (is) beszéli, az FC Basel focistájaként a svájci korosztályos válogatott tagja volt, mégis horvátnak tartja magát. Ami egy döntés. Ezért horvát színekben játszott a vébén, csapata két legfontosabb játékosának egyikeként. Bevándorlónak csak azért nem nevezhetjük, mert életvitelszerűen soha nem élt abban az országban, ahova az ausztriai születésű Mateo Kovačić költözött, miután 13 éves koráig Linzben nevelkedett.

Ha ők igazi horvátnak minősülnek, miközben nem Horvátországban születtek és nem ott nőttek fel, viszont Raphaël Varane nem tekinthető igazi franciának, holott Lille-ben született (a Franciaországhoz tartozó Martinique-ról származó apa és – irgalom atyja ne hagyj el – egy „őshonos” anya gyermekeként), akkor erre a különbségtételre egyszerűen nincs más magyarázat, mint hogy azért igazi az egyik, mert fehér, és azért nem igazi a másik, mert barna.

Aki efféle megkülönböztetést tesz, azt szótári meghatározás szerint rasszistának nevezzük. Ha csúf nézeteit politikai tevékenység formájában is kifejti, akkor teljes joggal és méla undorral hívjuk őt fajvédőnek.

Azt is szögezzük le rezignáltan, hogy ilyen ideológiát a Ku-Klux-Klanon, a Fidesz környezetén és néhány underground neonáci szervezeten kívül a nyugati világban nem képvisel nyíltan és büszkén senki. Éppen ezért az európai, bevett szélsőjobboldali pártok egyike sem hozakodna elő olyan oldszkúl fajgyűlölő szembeállítással, amilyennel Hollik István jellemezte a döntő két résztvevőjét: „egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal”.

Ebbe sem fogunk jobban belemenni. A Magyarország által életminőségben a következő kétszáznegyvenezer évben utolérhetetlen Franciaországot letudni azzal, hogy bevándorlóország? Oh là là, de leginkább: mon Dieu! A franciák ne lennének büszkék a nemzeti identitásukra? Quel con! A világ egyik legalacsonyabb termékenységi rátájának köszönhetően Horvátországban drámaian csökken a népesség. Ha nem változnak egy kicsit bevándorlóországgá, akkor nemsokára a teljes lakosság tesz ki egy futballcsapatot? C'est la vie.

A kormánypárti képviselőnek egyedül az a fontos, hogy az árják nyerjenek a niggerek ellen.

Azt az álkérdést hagyjuk, hogy mindezt őszintén így gondolják-e a Fideszben és környékén, vagy csupán feladatot teljesítenek a rasszizmus politikai termékké csomagolásával. Ez a megkülönböztetés legfeljebb a gyóntatópapjuk vagy a pszichiáterük számára lehet érdekes szakmai alapon. A magunk részéről leszarjuk, hogy titokban mi az álláspontjuk az emberek közti egyenlőségről, és örülnének-e annak, ha Magyarország világbajnokságot nyerne néhány Budapesten született, az egykori magyar gyarmatról származó felmenőkkel rendelkező focista közreműködésével, még ha néhány árnyalattal kevésbé fehérek is, mint amilyen az egyszeri fideszes intézményvezető arca, mielőtt kinyitja a Magyar Idők aznapi példányát.

Mivel sem a gyóntatópapjuk, sem a pszichiáterük nem vagyunk, nem tehetünk mást, mint hogy ezeket az embereket azonosítjuk a tetteikkel és a mondataikkal. Ha rasszista nézeteket képviselnek, akkor ők rasszista politikusok, ha fajvédő szövegeket tesznek közzé, akkor fajvédő politikusok, és ily módon nem lehetnek keresztény politikusok, mert a kereszténység per definitionem kizárja a rasszizmust és a fajvédelmet. Pont.

Végül már csak egy közkeletű félreértést kell tisztázni. Mert rajonganak érte, vagy pusztán azért, mert könnyebb ezzel a tudattal élni, sokan próbálják szétválasztani a NER-t Orbán Viktorra egyfelől, Bencsikre, Hollikra, a mandineres faji szakértőkre és társaikra másfelől. De ez a megkülönböztetés teljeséggel mesterkélt, még ha pszichológiailag érthető is. Bencsikről, Hollikról vagy a mandineres néprajzkutatókról azt se tudnánk, hogy kicsodák, ha nem Orbán állítaná őket színpadra. Ezek az alakok nem saját jogon érdekesek, a lapjaik nem saját erőből működnek, ha Orbán holnap úgy döntene, hogy nincs rájuk szükség, akkor többet nem hallanánk felőlük.

Ebben a totálisan centralizált rendszerben nem hangzik el olyan, amit ő ellenezne. Ez egy ilyen darab. Írta és rendezte: Orbán Viktor. Fényképezte: Orbán Viktor. Címszereplő: Orbán Viktor. Hollik István: Orbán Viktor. Bencsik András: Orbán Viktor. Mandiner: Orbán Viktor.

Orbán Viktor: Vlagyimir Putyin.