Az Állami Számvevőszék nemrég Hagelmayer István-díjat adományozott a volt köztársasági elnöknek. Az ÁSZ ugyan kikérte magának a döntését övező kritikákat, de a bírálatoknak ezzel aligha tudott véget vetni.
A szegény, szerencsétlen magyarországi (és utódállami…) liberálisok azt képzelik, hogy a Nyugat valamiféle antirasszista és antinacionalista mennyország, és mélyen lenézi a kelet-európai sovén-etnicista, autoritárius balgaságokat. Hát persze, hogy lenézi őket, ha kelet-európaiak. A saját rasszizmusa azonban ésszerű és humánus.
A Deutschlandradio Kultur német országos közszolgálati rádió a magyarországi társadalmi különbségekről közölt összeállítást, a szlovák Hospodárské Noviny Irány – harmadik világ címmel a magyar és a szlovák kormányfő politikai irányvonalát bírálja.
Ez nem szervilizmus, ez nem seggnyalás – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában a kormányközeli Századvég stratégiai igazgatója, G. Fodor Gábor. Aki beszélt arról is, hogy szereptévesztésben vannak azok, akik függetlennek gondolják magukat, és a partvonalról kiabálnak be a politikusoknak. Függetlenül a G. Fodor pozíciójából adódó komikus gondolati rövidzárlatoktól, valódi problémákat hoz szóba, a valóság politikai dimenziójának sajátszerűsége, öntörvényűsége, amely vezérfonalként végighúzódik az interjúban, valóban létező elméleti kérdés.
A Fidesz nem akarja meghallgatni Horváth Andrást. Ezzel egy csapásra határozatképtelenre tette a testületet, és így: a képviseleti demokrácia maradékát, a parlament ellenőrző szerepét.
Versenyhivatali vizsgálat nélkül kerülhet új tulajdonoshoz az egyik legnagyobb hazai agrárvállalkozás, a KITE Zrt. – olvasható a Magyar Nemzet szerdai cikkében.
El kell indulni, mert az nem lehet, hogy a Fidesz újabb négy évet kapjon. Ez volt az érv. Abból, hogy mi lenne helyes, nem lehet következtetni arra, hogy mi lesz – mondaná erre Hume, de mivel ő nem tagja a választmánynak, nem kell törődni vele.
Júniusban hoztak egy 36 oldalas 72 paragrafusból álló törvényt, ehhez kell most egy 61 oldalas, 148 paragrafusos kiegészítés, az indoklás szerint a törvény „alkalmazhatósága érdekében”. Vajon miért nem hoztak a nyáron olyan törvényt, amely alkalmazható? És ha már nem, akkor miért három nappal az ülés előtt nyújtják be a módosítást?
Szó sincs a határon túliak iránti általános aggódásról. A magyar külügy és a kormánysajtó tiltakozik ugyan Romániánál Tőkés László ügyében, de sokkal súlyosabb esetekben is hallgat, ha Szlovákiáról van szó.
Bizony, az életkor önmagában nem teljesítmény – mondta Deutsch Tamás a Fidelitas rendezvényén. Bizony, nem az – mondjuk mi az eseményről készült felvételt nézve.
Ha megnézzük a fülkeforradalmi hatalom megragadásának, megtartásának és drámai kiszélesítésének módját, egyáltalán nem túlzó sokadszorra is rájönni, mi is a Fidesz jogutódjának ősforrása: a marxi-lenini logika.