A katari al-Dzsazíra tévécsatorna korábban nem volt túlságosan szemérmes, amikor izraeli vagy amerikai katonai akciók kapcsán véres jeleneteket kellett prezentálni az arab tévénézők millióinak. Így most feltűnést keltett, hogy megtagadták az iraki felkelők kezére jutott négy olasz túsz egyikének kivégzéséről készített felvétel sugárzását, azon a címen, hogy ízléstelen. A videoszalagot olasz diplomatáknak egyszer játszották le, másolatot azonban nem kaphattak belőle.

Mi is van a szalagon? A kamerának háttal két alak áll Fabrizio Quattrocchi mögött. Amikor az olasz elkiáltja magát, “megmutatom, hogyan hal meg egy olasz”, és megpróbálja letépni a fejére erősített kámzsát, az egyik őr már lő, és Quattrocchi élettelenül zuhan össze. Az al-Dzsazíra hirtelen megtérése a jó ízlésűek táborába megakadályozza a világ milliárdnyi tévénézőjét, hogy szemtanúi legyenek az olasz túsz halált megvető bátorságának, egyben őrzői gyávaságának és embertelenségének.

A túszejtő terroristák és a velük együttműködő média eredeti szándéka valószínűleg az volt, hogy megosszák az olasz közvéleményt és kierőszakolják a 2 700 olasz katona kivonását Irakból. De Berlusconi, akinek még három túsz kiszabadítását kell megoldani, keményen ellenáll a zsarolásnak, és az olaszok többsége mellette áll. Ebben a helyzetben változtatta meg eredeti elképzelését az arab tévéállomás: úgy gondolták, hogy a „való világ” bemutatásával az al-Dzsazíra több kárt okozna a médiafronton, mint amennyi hasznot az elrettentő hatás jelenthetne.

Mint ahogy Jim Hoogland emlékeztet rá a Washington Postban, a média szerepe ebben a háborúban példa nélküli. A Falludzsában meggyilkolt, majd holtukban meggyalázott négy amerikai szénné égett holttestéről, a csonkolást végző nevetgélő iraki csőcselékről készített filmek, fotók arra indították az amerikai hadvezetést, hogy körülzárja Falludzsát, és döntő csatát kezdjen a felkelők ellen. A tévéfelvételek, képek nyomán sokan már Irak Sztálingrádjaként emlegetik az iraki várost. Számos európai publikációban nem úgy beszélnek Falludzsa védőiről, mint baaszista gyilkosokról vagy dzsihádista fanatikusokról, hanem igazi forradalmárokról, hős védőkről, akiket az arab nacionalizmus egy új, Irakban született verziója inspirál ellenállásra.

Úgy tűnik, az amerikaiak újabb illúzióval lesznek szegényebbek: már látják, a híradások, a film- és hangfelvételek nem “magukért beszélnek”, a média és közönsége a megjelenített eseményeket érdeke, ízlése és beállítottsága szerint szabadon értelmezheti. A manipulációt tehát nemcsak a média követheti el, arra maguk a befogadók is hajlamosak, akik sokszor igénylik, hogy a szájuk íze szerinti híreket tálaljanak fel nekik. Ezen mi, az egykor diktatúrában élők persze nem csodálkozunk, de a sajtószabadság őshazájának számító Egyesült Államokban a hírek relativizmusa és szelekciója sokkolja a közönséget. A háború letörölheti a szabad sajtó hímporát, mint ahogy a média átformálhatja magát a háborút is.