Fico leállíttatja Szlovákia ukrajnai áramexportját is, ha hétfőig nem indul újra az olaj a Barátságon
A dízelexport leállítását már a hét folyamán bejelentette a szlovák miniszterelnök, röviddel a magyar kormány ugyanilyen bejelentése után.
A dízelexport leállítását már a hét folyamán bejelentette a szlovák miniszterelnök, röviddel a magyar kormány ugyanilyen bejelentése után.
HVG
Kinek az érdekeit képviseli az AfD a német parlamentben? Az érintett szerint a német népét, a többi párt szerint viszont az orosz államét.
A szerb NIS olajvállalat még az orosz fél többségi tulajdonában van, de március végéig lezárják az adásvételt a Mollal - eddig tart az újabb engedélyhosszabbítás is.
HVG
Roman Demurcsijev vezérőrnagy fülfüzért ígért ajándékba a nejének, egy másik tisztnek pedig elküldött egy felvételt, amelyen ukrán foglyokkal végeznek.
HVG
Mikolajivban a háború nemcsak a város közelében, hanem a gyermekkórház pácienseinek fejében is zajlik. A Kárpátaljai Sárkányellátót kísérve jutottunk a föld alá telepített kórtermekbe, ahol a háború rejtett oldalát ismertük meg, amelynek nem katonák az áldozatai. Miért akarnak mégis helyben maradni a sebesültek? Földes András ukrán riportjának második része.
Az egyelőre jóváhagyásra váró megegyezés szerint a kártérítésért cserébe le kell mondaniuk mindenféle további jogi követelésről.
MTI
Bár egyre gyakrabban hallani arról, hogy Ukrajnában hamarosan választások lesznek, a HVG értesülései szerint idén aligha járulnak az urnákhoz az orosz agresszió ellen harcoló ország polgárai. A folytatódó béketárgyalásokon sem várható áttörés.
Ne hallgasson az amerikai külügyminiszter szirénénekére az EU, mert az USA álláspontja Európával szemben mit sem változott. Európa sorsa attól függ, képes-e nagykorúvá válni. Sokat kereshetne Magyarország és Románia, ha belépne az euróövezetbe. Az orosz elnök a háborút nem tudja megnyerni, ám retteg a békétől. Vihar előtti csendet tapasztalni Szerbiában, a csendesedő tiltakozások miatt nem kizárt, hogy Vucic elnök megőrizheti hatalmát. A király öccsének botránya is jelzi, hogy brit monarchia modellje idejét múlta.
hvg360
A 33 éves nő kihűlt a hegyen, a férfi végül gondatlanságból elkövetett emberölésért felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kapott.
HVG
A szóvivő arra kérte az utasokat, hogy ne menjenek ki a repülőtérre, ha járatukat törölték.
MTI
Hiába készült a fehérorosz delegáció, hogy Donald Trump új világszervezetében képviselje a diktatórikus rezsim vezette országot, a Béketanács Washingtonban tartott ülésére nem utazhattak be.
HVG
A magyar miniszterelnök a béketanács alakuló ülése után nemcsak a közel-keleti helyzetről, hanem a magyar választásokról és az orosz-ukrán háborúról is beszélt.
HVG
HVG
MTI
III. Károly öccsét fél napon át hallgatták ki a születésnapján.
HVG
Az Egyesült Államok elnöke a Béketanács megalakulása alkalmából jelentette ezt ki.
HVG
Megnéztük a hős ukrán várost, amelynek lakói utcára mentek az oroszok ellen. Azóta állandó életveszélyben élnek, de nem a világvégére készülnek, hanem grillpartikra. A Kárpátaljai Sárkányellátóval utaztunk Mikolajivbe, ahol láttuk, hogyan használnak egy orosz rakétát az ukrán egyetemen. Földes András riportjának első része.
A külsősként felújítási munkálatokra szerződtetett magyar dolgozók szén-monoxid-mérgezést kaphattak. Egyikük életét nem sikerült megmenteni.
HVG
Az Ukrajnába irányuló dízelolaj-szállítás leállítása miatt hívták össze az egyeztetést, ahova a tengeren szállított orosz olaj Magyarországra továbbítását elutasító Horvátország képviselőit is várják.
HVG
A Magyarországon meghalt férfi kizárólagos örökösnek nevezete meg a német szélsőjobboldali pártot.
HVG
Az egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. két éve még felszólalt az veszélyes szerek ellen, most viszont támogatásáról biztosította az elnököt.
HVG
A Foreman házaspárt az Evin börtönben tartják fogva, mellettük több ezren raboskodnak még itt – újságírók és politikai foglyok is. Az intézményt többen is kritizáltak az embertelen körülmények és amiatt, hogy kínozzák a fogvatartottakat.
HVG