A szlovák államfő kimondta: katonai agressziót követ el Oroszország
Zuzana Čaputová nemzetbiztonsági fenyegetésnek látja a térségben megélénkült orosz aktivitást.
Zuzana Čaputová nemzetbiztonsági fenyegetésnek látja a térségben megélénkült orosz aktivitást.
hvg.hu
A közlemény szerint a radikális ukrán nacionalisták dicsőítik a nácikat és NATO hídfőállást akarnak csinálni az országukból Oroszország ellen.
hvg.hu
Az orosz ellenzéki politikus Afganisztán megtámadásához hasonlította a mostani helyzetet. Azzal vádolja Vlagyimir Putyint és a körét, hogy csak el akarják terelni a figyelmet Oroszország valós problémáiról.
hvg.hu
Az Európai Unió általános uniós ügyekért felelős tanácsa frissítette az EU-ba irányuló, nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozására vonatkozó ajánlását, a módosítás értelmében a szabályok alkalmazásakor figyelembe kell venni az adott unión kívüli országban fennálló járványhelyzetet, valamint az érintett utazó egyéni helyzetét – közölte az uniós tanács kedden.
MTI
Vlagyimir Putyin elnök szóvivője arról is beszélt, hogy a legkevésbé sem akarják megszakítani a diplomáciai kapcsolatokat Ukrajnával.
hvg.hu
A kijevi polgármester az uniós és NATO-tagállamok által beígért szankciók azonnali bevezetését követelte.
hvg.hu
Azonnali szankciók bevezetését várja Oroszországgal szemben a Nyugattól Volodimir Zelenszkij.
hvg.hu
Az új-zélandi oltásellenes tüntetők egy csoportja a helyi rendőrök szerint egyre keményebben megy neki a rendőröknek.
hvg.hu
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este bejelentette: Moszkva elismeri az önkényesen kikiáltott Donyecki, illetve Luhanszki Népköztársaságot, az orosz fegyveres erőket pedig felhatalmazta, hogy biztosítsák bennük a „békefenntartást”. A Nyugat elítélte a lépést és szankciók bevezetéséről tárgyal, amit Ukrajna is szorgalmaz. Budapesten összeült a nemzetbiztonsági kabinet a krízis miatt. Kövesse velünk az orosz-ukrán krízis fordulatait percről percre!
hvg.hu
Az utcák megteltek orosz zászlokkal és diadalittas emberekkel. Ők már azt is sejthették, hogy jönnek Moszkva békefenntartói is.
hvg.hu
A szakadár kelet-ukrajnai államok hivatalos elismerése után Vlagyimir Putyin orosz államfő utasította az orosz védelmi minisztériumot, hogy vezényelje be a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság területére békefenntartóként a hadsereg egységeit.
Az Európai Unió szankciókkal fog reagálni a jogellenes cselekményben részt vevőkkel szemben.
hvg.hu
A jelenlegi fertőzések 95 százalékát az omikron variáns adja, de, hogy ezen beül az új alváltozat mennyit, arra nincsenek érdemi adatok.
MTI
Autóba rejtett pokolgép robbant a szakadár területen, aminek függetlenségét Vlagyimir Putyin orosz elnök pont hétfőn este ismerte el.
MTI
Az emberek személyes felelősségérzetére bízzák, hogy miként cselekszenek, csakúgy, mint az influenza esetében.
MTI
A döntés miatt mind a német kancellár, mind pedig a francia elnök csalódottságát fejezte ki.
hvg.hu
Vlagyimir Putyin kijelentette hétfőn azt is, hogy hamarosan dönt a kelet-ukrajnai lázadó területek függetlenségének elismeréséről is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A csapásnak nem voltak áldozatai.
hvg.hu
Egyenesen az oltóközpontba mennek velük. A helyiek egy része autokratikusnak tartja az elnök döntését, az orvosok szerint viszont muszáj szigorúnak lenni. A Deutsche Welle riportja.
hvg.hu
Vlagyimir Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov gyorsan lehűtötte az orosz és az amerikai elnök találkozásához fűzött reményeket.
hvg.hu