Könnygáz gyilkolt egy éjszakai klubban
Tizenhét ember fulladt meg Caracasban.
A bántalmazott három hónapos csecsemőnek törött volt a karja, bordája, bal combja és sípcsontja.
hvg.hu
Pedig a ramadán miatt három napra felfüggesztették a fegyveres harcot.
MTI
Tizenkilenc embert vettek őrizetbe a hatóságok a délkelet-törökországi Sanliurfa tartományi székhelyen a kormánypárt egyik politikusa ellen elkövetett csütörtöki támadás kapcsán - jelentette szombaton az Anadolu állami hírügynökség.
MTI
Végleg leállították a 2014 márciusában eltűnt malajziai utasszállító roncsainak a keresését. A nagy légiközlekedési rejtélyek közül viszont egy megoldódhatott: a leghíresebb pilótanő, Amelia Earhart csontjait találhatták meg egy csendes-óceáni szigeten.
HVG
A 629 menekültet szállító Aquarius utasait ugyanis nem valamelyik olasz kormányzati szerv vette át, ennek az újabb hajónak az utasait viszont igen.
MTI
MTI
hvg.hu
Orbán bajor barátja, Horst Seehofer szerint Merkel pártja megosztotta Európát a menekültügyben hozott 2015-ös döntésével.
MTI
Nem maradhat házi őrizetben Paul Manafort, miután kiderült, hogy tanúkat próbált meg befolyásolni.
MTI
MTI
hvg.hu
Mit tesz egy 5:0-s győzelem, még akkor is, ha azt a meggyőzőnek aligha mondható teljesítményt nyújtó Szaúd-Arábia ellen éri el valaki: az orosz szurkolók, akik szerdán még szinte szégyellték a szbornaját, most tömegesen ünneplik az aranylábú gyerekeket. Az egyik törvényhozó törvényben tiltaná a válogatott szidalmazását, s a sajtó is más hangot használ.
hvg.hu
Közelednek a választások, már 114 mexikói politikust öltek meg a kampányban.
MTI
MTI
hvg.hu
Az amerikai elnök azt mondta, megadta a mobilszámát Kim Dzsong Unnak, a hét végén pedig újra telefonálni is fognak egymásnak.
MTI
Az autó bemásztak játszani a gyerekek, utána robbant fel. A kocsi tulajdonosa állítja: a robbanószerkezettel tolvajoknak akart csapdát állítani.
MTI
A 54 éves nőt egy napja keresték, amikor rátaláltak a kígyóra. Felvágták, a gyomrában pedig megtalálták az ép holttestét.
MTI
Egyelőre nem tudni, gyilkosság vagy öngyilkosság történt-e. A nő kezei és lábai össze voltak kötözve a hírek szerint. A családnak kávézója volt Nagymegyer központjában.
hvg.hu
A Budapesten született, de az 1956-os forradalom után Amerikába ment Tibor Peter Nagy Jr. lehet az elnök afrikai ügyekért felelős államtitkára a Magyar Hírlap cikke szerint.
hvg.hu
Az építményt csütörtökön mutatták be a sajtónak, mint elhangzott, mindenféle lövedék ellen megvéd.
MTI
Egyelőre nem világos, Párizs mennyi embert fogadna be az Aquariusról.
MTI
A tavaly kirúgott FBI-igazgató hibázott a Clinton-ügyben, de állítólag nem volt elfogult. Két magas rangú FBI-tisztségviselőt is hibáztatnak, valamint Loretta Lynch volt igazságügyi minisztert is, aki egy reptér kifutóján egyeztetett Bill Clintonnal.
MTI
A Földhöz legközelebbi fekete lyuk irányába fogják sugározni az Európai Űrügynökség Cebrerosban lévő állomásáról az üzenetet azután, hogy a fizikus hamvait örök nyugalomra helyezték.
MTI