A parlamenti döntést megelőzően a spanyol alkotmányozó bizottság elfogadta a „nemzet” szó használatát a katalán autonómiáról szóló okiratban. A katalánok azzal indokolták a kifejezés létjogosultságát, hogy a régiónak saját nyelve, kultúrája és több más nemzeti jellegzetessége van.
Az „estatut” ellenzői attól tartanak, hogy olyan folyamat indulhat el, amelynek Spanyolország szétesése lesz a vége. A régóta folyó autonómia-vita során a radikális nézetet vallók meghirdették a katalán termékek bojkottját. A belpolitikai vita hevességét jelzi, hogy a spanyol hadsereg volt parancsnokát januárban le kellett váltani, mert azzal fenyegetőződött, hogy beveti a hadsereget, ha erre lesz szükség ahhoz, hogy megakadályozza az általa alkotmányellenesnek tartott katalán tervek megvalósítását.
Az ellenzékben lévő konzervatív Néppárt minden törvényes eszközt megragadott az autonómia szélesítésének megakadályozására, míg a katalán koalíciós vezetés részét képező nacionalista Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) azért ellenez a dokumentumot, mert az szerinte nem megy elég messze.
A dokumentumot a spanyol törvényhozás felsőházának is jóvá kell hagynia, majd - várhatóan júniusban - népszavazáson kérik ki róla a katalán polgárok véleményét.