szerző:
MTI

Hazudott a rendőrségnek az a magyar fiatalember, akit azt állította, hogy magyarsága miatt vagdosták össze arcát és csuklóját ismeretlen támadók március végén - írja a Magyar Szó című délvidéki napilap. A háttérben kábítószer-ügylet rejlik.

A Magyar Szó szerint a fiatalembert ügyvédje jelenlétében kihallgatták a rendőrségen, és az illető bevallotta, hogy ismerte azt a személyt, aki aznap éjjel megtámadta. A támadás oka az volt, hogy a tőle kapott heroinért háromszáz euróval tartozott.
   
A szabadkai belügyi titkárság feljelentést tett a 30 éves magyar fiatalember ellen hamis feljelentés, valamint nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szítása miatt.    

Az eset március végén történt, az áldozat akkor úgy számolt be róla, hogy három, számára teljesen ismeretlen személy támadta meg, éles tárgyal összevagdosták az arcát és csuklóját, miközben halálosan megfenyegették és magyarságára utaló megjegyzéseket tettek. A támadást elítélte Boris Tadics szerb elnök is.
   
Az MTI a kihallgatás után ismét kapcsolatba lépett az illetővel, aki ezúttal azt közölte: valóban ismerte egyik támadóját. Hozzátette: igaz az is, hogy nem fizette ki a drogadósságát, de félelmében ezt korábban nem merte elárulni a rendőrségnek. Ugyanakkor továbbra is azt állította, nemcsak tartozása, de
magyarsága miatt is érte a támadás.

Elmondta, hogy az incidens után két nappal rendőrök megmotozták az utcán, és kábítószert találtak a cipőjében. Állítása szerint a rendőrség egyik beépített embere tette a drogot a cipőjébe, ő ugyanis több mint egy éve leszokott a
kábítószerről. Azt is tévesen értelmezte szerinte a rendőrség, hogy Magyarországra kíván távozni. Ő csak Szabadkáról akar elköltözni, mert, mint mondta "nem bír élni a városban".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Pengével támadtak egy magyarra Szabadkán

Megtámadtak csütörtökre virradóra Szabadkán egy vajdasági magyar fiatalembert. Négy támadója lefogta és éles tárggyal összevagdosta az arcát és csuklóját; az áldozat szerint magyarsága miatt tették ezt vele.

Nem ad be új darabra pályázatot az Örkény Színház

Nem ad be új darabra pályázatot az Örkény Színház

Akadozik a szemétszállítás a Zöld Híd által ellátott területeken

Akadozik a szemétszállítás a Zöld Híd által ellátott területeken

Ma délutánig kell eldönteni, hol akar szavazni vasárnap

Ma délutánig kell eldönteni, hol akar szavazni vasárnap

Miközben Trump vámháborúzik velük, az EU légügyi megállapodást kötött a kínaiakkal

Miközben Trump vámháborúzik velük, az EU légügyi megállapodást kötött a kínaiakkal

Hajdu Nóra: Európa és a világ

Hajdu Nóra: Európa és a világ

Először nyert arab nyelvű könyv Man Booker-díjat

Először nyert arab nyelvű könyv Man Booker-díjat