szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Menedékjogot és állandó tartózkodási engedélyt kért a brit kormánytól az az iraki bíró, aki halálra ítélte Szaddám Huszein egykori iraki diktátort - írta a szombati The Times.

A kivégzett iraki diktátor
© AP
A lap értesülése szerint a 65 éves Rauf Abdel Rahman családjával már két héttel azelőtt Nagy-Britanniába érkezett, hogy Huszeint tavaly december 30-án felakasztották. A bíró turistavízummal utazott be, és utána menedékjogot kért, arra hivatkozva, hogy az életét félti Irakban.

A kurd nemzetiségű bíró a néhai iraki elnök több magas rangú munkatársát is halálra ítélte. Rahman Halabdzsában született, abban az iraki kurd városban, amely ellen a Huszein-rezsim 1988-ban vegyifegyver-támadást hajtott végre, becslések szerint ötezer polgári lakost megölve.

A The Times szerint a bíró menedékkérelmét vizsgálja a brit belügyminisztérium. Rahman és családja tartózkodási helye nem ismert, de úgy tudni, hogy a bírót állandó védelem alatt tartják - áll a vezető brit napilapban.

A cikk szerint ez a legkényesebb ügy, amellyel a brit belügyminisztériumnak foglalkoznia kell a jelenlegi miniszter, John Reid csaknem egy évvel ezelőtti kinevezése óta. Rahman tavaly januárban vette át a Huszein-per irányítását, és kemény tárgyalásvezetői módszereiről vált ismertté; nem egyszer Szaddám Huszeint is kivezettette a tárgyalóteremből, ha a volt iraki elnök magatartását nem találta megfelelőnek.

A Rahman vezette törvényszék tevékenységével korántsem voltak megelégedve a nemzetközi emberi jogi csoportok. A világ legnagyobb ilyen szervezete, a londoni székhelyű Amnesty International annak idején erőteljes nyilatkozatokban bélyegezte meg Huszein halálra ítélését, majd kivégzését. A szervezet szerint a Huszein-perben eljáró bíróság függetlenségét és pártatlanságát politikai beavatkozás kezdte ki, és a törvényszék arra sem volt képes, hogy megfelelő védelmet biztosítson a tanúknak és a védőügyvédeknek, akik közül hármat megöltek.

Az Amnesty International szerint Huszein kivégzése - mivel még több más vád alapján is folyt az eljárás ellene - súlyos csapás volt arra a folyamatra, amelynek célja az egykori diktátor uralma alatt történt jogsértések teljes feltárása.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Felakasztották Szaddám Huszeint

Kivégezték Szaddám Huszein volt iraki elnököt - jelentették szombat hajnalban iraki televíziók, a hírt hivatalosan Labid Abbavi iraki külügyminiszter-helyettes is megerősítette BBC brit televíziónak telefonon nyilatkozva.

MTI Világ

Halálra ítélték Szaddám helyettesét

Kötél általi halálra ítélte az iraki legfelsőbb bíróság hétfőn Taha Jaszín Ramadánt, Szaddám Huszein volt iraki elnök helyettesét - dacára ENSZ-tisztviselők és nemzetközi emberjogi szervezetek ezt ellenző felhívásainak.

MTI Világ

Felakasztották Szaddám két vádlott-társát

Felakasztották hétfőn, még virradat előtt a kivégzett Szaddám Huszein volt iraki elnök emberiesség elleni bűnök miatt ugyancsak halálra ítélt vádlott-társait, Barzán at-Tikrítit és Avad al-Bandart - jelentette be Munkisz al-Farún iraki ügyész.

MTI Világ

Interneten a Szaddám-akasztás - videó

A Szaddám Huszein kivégzéséről készült teljes, 2 perc 38 másodperc időtartamú, de gyenge minőségű, valószínűleg mobiltelefonnal készített videofelvételt vasárnap hajnalban feltették az internetre.

MTI Világ

Hálid Sejk Mohamed elismerte felelősségét 9/11-ért

Felelősnek mondta magát a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokért az azok értelmi szerzőjének Hálid Sejk Mohamed, és az al-Kaida terrorhálózat más véres merényleteinek kitervelését is magára vállalta egy kihallgatási jegyzőkönyv tanúsága szerint.