szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Svédország felfüggesztette katonai kapcsolatait Oroszországgal, ezzel fejezve ki bírálatát az orosz hadsereg grúziai beavatkozását illetően - jelentette be hétfőn Frederik Reinfeldt svéd miniszterelnök.

Tekintettel a jelenlegi válsághelyzetre, a kormány úgy látja, hogy Svédország számára újabb intézkedésig nem időszerű Oroszországgal közös hadgyakorlatokat tartani, vagy kölcsönös katonai látogatásokat szervezni - fogalmazott a kormányfő közleményében. A svéd haditengerészetnek az egyik orosz kikötőbe tervezett szeptemberi látogatását már le is mondták - tette hozzá.

Reinfeldt közleményében kifejtette, hogy az orosz haderő betörése Grúziába elfogadhatatlan, és sérti az emberi jogokat. Korábban Kanada, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is bejelentette, hogy megszakítja katonai kapcsolatait Moszkvával, tiltakozásul az orosz hadsereg grúziai hadműveletei ellen.

Amerika árgus szemmel figyel

Az orosz erőknek azonnal ki kell vonulniuk Grúziából - ismételte meg hétfőn a Fehér Ház, amely szoros figyelemmel követi az események alakulását a harcok helyszínén. "Az oroszok azt mondták, hogy a kivonulásuk ma délben kezdődik. Ez olyan dolog, amit azonnal végre kell hajtani. Szoros figyelemmel követjük az orosz tetteket, hogy megerősítést kapjunk" - mondta Gordon Johndroe szóvivő. A texasi Crawfordban, az ott nyaraló George Bush elnök birtokán nyilatkozó szóvivő közölte azt is, hogy a Fehér Ház utána néz Tbiliszi azon vádjainak, hogy az orosz erők "etnikai tisztogatást" hajtottak végre a konfliktus övezetében.

Etnikai tisztogatással vádolnak

Etnikai tisztogatással és fosztogatással vádolta meg közös nyilatkozatában a litván és a lengyel elnök hétfőn Oroszországot. "Az orosz hadsereg akciói a szuverén Grúzia területén messze túllépték a civil lakosság és a békefenntartó erők biztonságának szavatolására irányuló, elfogadható intézkedéseknek a keretét" - fogalmazott Valdas Adamkus litván és Lech Kaczynski lengyel államfő. 

"A hadműveletek nyílt fosztogatásba, a grúz gazdaság célzott elpusztításába és az etnikai tisztogatás fogalmát egyértelműen  kimerítő gyilkosságokba csaptak át az orosz haderő ellenőrzése alatt álló grúziai területeken" - áll a közleményben. Litvánia és Lengyelország az augusztus 7-én kirobbant dél-oszétiai válság első pillanatától fogva határozottan kiállt Grúzia mellett.

A két államfő hétfőn ismételten felszólította a NATO-t, hogy vonják be Grúziát a tagság előszobájának tekintett "cselekvési akciótervbe", arra hivatkozva, hogy ez lenne az egyetlen módja a térség stabilizálásának és az ottani lakosság biztonsága garantálásának.

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Részleges orosz csapatkivonás Grúziából

Megkezdődött az orosz csapatok részleges kivonása a grúz-déloszét válságövezetből - tájékoztatta az ITAR-TASZSZ hivatalos hírügynökséget a moszkvai védelmi minisztérium egyik magas rangú illetékese.

MTI Világ

Lavrov az orosz csapatok dél-oszétiai kivonásáról

Oroszország a biztonsági intézkedések életbe léptetésével párhuzamosan vonja ki csapatait Dél-Oszétiából - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton Szocsiban újságírók előtt.

Beperli a The New York Timest Trump kampánycsapata

Beperli a The New York Timest Trump kampánycsapata

Hatalmas hitelt vett fel az egyik magyar tőzsdei cég, amit szokatlan módon oszt szét

Hatalmas hitelt vett fel az egyik magyar tőzsdei cég, amit szokatlan módon oszt szét

Karácsony a 3-as metróról: Dolgozunk a nyaranta kialakuló tarthatatlan helyzet megoldásán

Karácsony a 3-as metróról: Dolgozunk a nyaranta kialakuló tarthatatlan helyzet megoldásán