Az utóbbi egy évben 30 százalék körüli támogatottságú elnök tevékenységét múlt héten a megkérdezettek 34 százaléka helyeselte, 61 százalék elutasította.
A New Jersey központú közvélemény-kutató központ szerint Bush népszerűségi mutatójának javulása azzal magyarázható, ami már több elnöknél is megfigyelhető volt: az új elnök beiktatása, vagyis a hatalomváltás előtti időszakban a "béna kacsa" előd megítélése többnyire javulást mutat.
A Gallup adatai szerint Bush elnöki működését az utóbbi három negyedév mindegyikében átlagosan mindössze az amerikaiak 29 százaléka tartotta elfogadhatónak. A mutató időnként, például szeptemberben "felszökött" 33 százalékra, a novemberi elnökválasztás előtt közvetlenül viszont lesüllyedt 25 százalékra. A jelenlegi 34 százalék a legmagasabb érték, amelyet az elnök 2008 januárja óta elért.
A Gallup szerint Bush elsősorban pártjának köszönheti, hogy 30 százalékosnál nagyobb népszerűséggel távozhat a Fehér Házból. A republikánusoknak ma 75 százaléka áll mögötte; ez az arány az utóbbi egy évben most a legmagasabb, december közepén csak 67 százalék volt. Támogatottsága a függetlenek körében 30 százalék alatti, a demokratáknál pedig még ennél is rosszabb a megítélése.
Bush így Jimmy Carter és Harry Truman volt elnökök mellé lép: ők szintén valamivel 30 százalék feletti népszerűséggel hagyták el Washingtont. A jelenlegi elnök elutasítottsági aránya viszont magasabb elődeinél. Bushnál csak egy elnök, Richard Nixon távozott hivatalából gyengébb támogatottsággal: 1974. augusztus elején, a Watergate-botrány miatti lemondása előtt az amerikaiak 24 százaléka tekintett működésére pozitívan.
A II. világháború után a leköszönő elnökök között a legmagasabb népszerűségi mutatója Bill Clintonnak (66 százalék), Ronald Reagannek (63 százalék) és Dwight Eisenhowernek (59 százalék) volt, mindhárman két mandátumos elnökök voltak.