A felnőtt férfiaknak napi három-négy egység alkohol ajánlott, a nőknek pedig kettő, de maximum három. Az alkoholfogyasztással kapcsolatos egészségügyi kockázatok és a kormány figyelmeztetése ellenére azonban a felnőttek 37 százaléka legalább egyszer egy héten túllépi a kívánatos mennyiséget, húsz százalék pedig annak több mint a dupláját fogyasztja a legivósabb napján.
A brit Országos Statisztikai Hivatal 2007-es felmérésén alapuló adatai azt is elárulták, hogy több férfi lépi át a javallott küszöböt, mint nő. A "menedzser vagy szabadfoglalkozású" háztartásokban több alkoholos ital fogy, mint a "szokásos munkákat vagy kétkezi munkát" végzőkében.
Egy tavaly végzett független felmérés kimutatta: a felnőttek 86 százaléka hallott róla, hogy az alkoholfogyasztást egységekben mérik, míg egy évtizeddel ezelőtt csupán 75 százalék volt tisztában ezzel. Ugyanakkor mindössze 38 százalék tudta, hogy mennyi a megengedhető napi adag, míg a nők számára meghatározott maximumról 44 százaléknak volt tudomása.
A konzervatív politikusok Gordon Brown miniszterelnököt kárhoztatták azért, mert nem foglakozik a problémával. A egészségügyi kabinet azonban kijelentette, hogy egy tavaly indított kampánynak köszönhetően több ember ügyel már a biztonságos alkoholmennyiség fogyasztására.
Minden harmadik brit vedel
A brit felnőttek több mint harmada rendszeresen túllépi a kormány által ajánlott alkoholfogyasztás mennyiségét - derült ki egy hivatalos jelentésből.
Mészáros Lőrinc eladja a legjövedelmezőbb, de a közbeszerzésekből kizárt cégét, a V-Hidat egy osztrák multinacionális vállalatnak
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Benjamin Haddad: Megdupláznánk a Franciaországban tanuló magyarok számát
Senki sem akarja megfizetni egy véres offenzíva árát a húszik ellen, és ebből még nagy baj lehet
Orbán Viktor édesanyja is részt vett a KDNP fogolykiváltó imaóráján
A helyszín az a budapesti templom volt, amelynek a plébánosa Osztie Zoltán.