Duett a nagyszínpadon

A válság sem ingatta meg az orosz hatalmi tandem népszerűségét, noha Medvegyev államfő egyre több jelét mutatja önállósodási szándékának, Putyin kormányfő pedig akár az elnöki posztra is visszatérne.

  • HVG HVG
Duett a nagyszínpadon

Dmitrij Medvegyev előbb csak kíváncsian szemlélődött, majd maga is felmászott a kombájn vezetőfülkéjébe, és egy darabig ő irányította a soktonnás monstrumot. Így aztán a híradók a múlt héten nemcsak látványos képeket közölhettek az orosz elnök orjoli látogatásáról, hanem arról is beszámolhattak, hogy a politikus néhány száz méter erejéig beszállt a cukorrépa-betakarításba. Egyes tudósítók nem mulasztották el megjegyezni, hogy hasonló kalandok eddig inkább Vlagyimir Putyin kormányfő imázsát erősítették, aki már júliusban kipróbált egy gabonaarató kombájnt, néhány évvel korábban az orosz Dakar-csapat KamAZ teherautójával ment egy kört, sőt Tu–160-as bombázót és vadászrepülőgépet is vezetett.

Pedig Medvegyev az utóbbi hetekben-hónapokban talán a korábbinál is jobban törekszik arra, hogy megerősödjön a róla mint liberális jogtudós értelmiségiről kialakulóban lévő kép, amely ráadásul jól szembeállítható a kormányfő konzervatív, kemény, sportos, olykor reszelős stílusával. Medvegyev a korszerűsítés szószólójaként többször is – igaz, mindig közvetve – bírálta az utóbbi évek politikáját, árnyalva a közvélekedést, miszerint az utóbbi tíz esztendő, vagyis a Putyin-éra kizárólag Oroszország felemelkedésének, gazdasági megszilárdulásának, az életszínvonal növekedésének a korszaka volt. Orjolban arról is beszélt, hogy az utóbbi évtizedben semmit sem tettek az orosz gazdaság szerkezetének átalakításáért, az olajár emelkedésének köszönhetően maguktól jöttek az eredmények. Hasonló véleményt fogalmazott meg a gazeta.ru internetes hírportálon nemrég közzétett Hajrá, Oroszország! című cikkében is, melyben a krónikus korrupció mellett egyebek közt válság esetén a többinél nagyobb visszaesésre hajlamos „primitív, nyersanyagalapú gazdaságot” emlegetett.

Medvegyev egyre indulatosabban reagált az állam vezetésében betöltött szerepére vonatkozó kérdésekre is. Tavasszal és nyáron a brit BBC tévének, illetve a kínai sajtó képviselőinek nyilatkozva még azt bizonygatta, hogy jól működik a tandem, meg tudják osztani a hatásköröket Putyinnal. A minap a CNN amerikai hírtévének viszont már azt hangoztatta, hogy ő az ország első embere. Az önfényezés nyilvánvaló válasz volt, Putyin ugyanis előzőleg gyors egymásutánban többször utalt arra, hogy a 2012-es választáson ismét megpályázhatja az államfői posztot. Medvegyevvel „egy vérből valók vagyunk” – mondta, és nagyon magabiztosan közölte, hogy majd megállapodnak, vetélkedni és főleg összeveszni nem fognak.

A nyilatkozatpárbajban egyes elemzők hajlamosak korai elnökválasztási kampány kezdetét látni. Mások úgy vélik, ha a két politikus közvetlenül nem is, stábjaik már keményen harcolnak egymással, például a televíziók ellenőrzéséért, a törvényhozás befolyásolásáért vagy az állami gépezet különböző kulcspozícióiért. Igor Jurgensz, az orosz vállalkozók szövetségének alelnöke, az államfő tanácsadója a minap például úgy vélekedett, hogy Oroszországban ma érdekcsata folyik, mégpedig az erős állam pártján álló konzervatívok, azaz Putyin és környezete, valamint a liberálisok, vagyis Medvegyev és hívei között. Egyelőre 70:30 arányban Putyinék állnak nyerésre – fejtegette, és arra figyelmeztetett, hogy ha a kormányfő visszaülne az elnöki székbe, akkor akár 72 éves koráig maradhat ott. Ez pedig már Leonyid Brezsnyev egykori szovjet pártfőtitkár stílusára emlékeztet. Jurgensz szerint az lenne a legtisztességesebb, ha a két politikus az elnökválasztáson nyíltan összemérné erejét. Más úgysem szólhat bele a versengésbe, mert az ellenzék nem sok életjelt mutat, a tematikát pedig az államfő gyakorlatilag kisajátította a közelmúlt ostorozásával.

Nem számolnak különösebben az ellenzékkel a választók sem – derül ki a Levada közvélemény-kutató központ friss felméréséből. Medvegyev és Putyin támogatottsága kisebb ugyan, mint egy éve volt, de továbbra is irigylésre méltóan nagy. Az államfő a népesség háromnegyedét, a kormányfő pedig több mint a négyötödét tudhatja maga mögött. A kormány tevékenységével viszont csak a válaszadók 58 százaléka elégedett, és csupán a megkérdezettek fele véli úgy, hogy Oroszország helyes irányban halad. Az ellentmondás csak látszólagos – véli Alekszej Makarkin, a moszkvai Politikatechnológiai Intézet vezérigazgató-helyettese. „A kormányban a gazdaságért felelős hivatalnokok csoportját látják az emberek, míg Putyint és a pártfogoltjának tekintett Medvegyevet a stabilitás jelképének tekintik. Nagy támogatottságuk azt jelzi, hogy a többség nem akar komoly változásokat” – mondta a tanácsadó cég vezetője a HVG-nek.

Így aztán Putyin nem sokat kockáztatott akkor sem, amikor – az utóbbi hetekben három nemzetközi fórumon is – liberális piacgazdaságot ígért, utalva arra, hogy az állam csökkenteni akarja szerepét a gazdaságban, és újabb privatizációs forduló készül, amelyben a külföldi befektetőknek is helyük lehet. A kormány egy éve még dollármilliárdokat költött arra, hogy az orosz nagyvállalkozók adósságcsapdába esett cégei ne kerüljenek idegen tulajdonba, az 1990-es évek első felének magánosítását pedig máig az ország kirablásának tartja az orosz közvélemény jelentős része.

Az állami vagyon ügyetlen kiárusítása tehát akár Putyin helyzetét is megingathatja, bár a kormányfőnek szánt csapásokat alighanem hatékonyan semlegesíti az a védőháló, amelyet a kormányzó Egységes Oroszország (JeR) párt szőtt köré. A szervezet – amely ismert politikusok mellett népszerű sportolókat és művészeket is a soraiban tudhat – különösen hatékony választási gépezetet alakított ki, amely a jelek szerint a jövő héten Oroszország számos régiójában, így Moszkvában és több észak-kaukázusi köztársaságban is esedékes helyhatósági voksolás előtt is működésbe lépett. Legalábbis a hatalom politikai igyekezetét látja a Szolidaritás liberális ellenzéki szervezet például abban, hogy a fővárosban az ő egyetlen képviselőjük sem került fel a jelöltlistára. Még az is megtörtént, hogy a választási bizottság formai okokra hivatkozva jelöltjük minden egyes begyűjtött támogatói aláírását érvénytelennek minősítette.

POÓR CSABA / MOSZKVA